Daniel Dennett

Amikor egy nyelv kihal, az ugyanolyan fajta veszteség, mint amikor egy faj hal ki, és amikor e nyelv által hordott kultúra hal ki, akkor az még nagyobb veszteség.

Jövőbeni jólétünk - mindannyiunk jóléte e bolygón - leszármazottaink oktatásától függ.

Az érvek, bármilyen kiválóak legyenek, gyakran süket fülekre találnak. Magam is olyan érvek szerzője vagyok, melyeket én szigorúnak és cáfolhatatlannak tekintek, de azt találom, hogy gyakrabban veszik egyszerûen semmibe őket, minthogy cáfolják, vagy elutasítsák. Nem panaszkodom az igazságtalanság miatt - mindannyian arra kényszerülünk, hogy egyes érveket semmibe vegyünk. És nem vitás, hogy mindannyian semmibe vesszük azokat az érveket, amelyeket a történelem tanúsága szerint leginkább komolyan kellett volna vennünk.

A tudományt nem úgy csinálják, hogy hírességeket idézgetünk, legyenek azok egyébként bármilyen kiválóak és ékesszólóak, aztán pedig szépen kielemezzük az érveiket.

Minden további nélkül elképzelhető, hogy valaki mindenáron egy új ébresztőórát akar csinálni, de szándéka ellenére olyasmit hoz létre, amit némi jóindulattal is csak újfajta papírnehezékként jellemezhetünk. (...) Nem a feltaláló a végső döntőbíró abban a kérdésben, hogy a készítmény micsoda, vagy hogy mire való. Ezt a használó dönti el.

Ha a szöveg vers, regény (...), akkor gyakran előfordul, hogy a versengő értelmezések nagyjából egyformán elfogadhatóak, és nagyon is nyitott kérdés, hogy melyik a legjobb, vagy melyik az igazi. Ezekben az esetekben előfordulhat, hogy a szerzőt nem tudjuk megkérdezni (...), vagy ha mégis, a válasz nem perdöntő. Mert mi van, ha a szerző momentán csak zavarosan tudja vagy netán elfelejtette, hogy mire gondolt? Sőt a szerző akkor is zavarba jöhet, ha a szöveg vadonatúj, ha épp most mondta ki, mégis kételyei támadnak a tekintetben, hogy mire is gondolt, vagy - és talán ez a legpikánsabb eset - hevesen és őszintén kiáll valamilyen kimondottan másodrendû és egyáltalán nem meggyőző érzelmezés mellett. A szöveg tényleg lehet jobb, mint ahogy a szerző érti.

A darwini elmélet fő szépsége az, hogy a biológiai eredetről történő számadásból kiiktatja az Elmét. (...) Bölcs dolog-e arra biztatni az embereket, hogy a természetes kiválasztásról mint egy órásmesterről gondolkozzanak, s eközben azt hangsúlyozzuk, hogy az órásmester nemcsak hogy vak, de nem is próbál órákat készíteni?

A filozófia története nagy mértékben annak a története, hogy okos emberek nagyon csábító hibákba esnek, és ha nem ismered a történelmet, arra vagy kárhoztatva, hogy ugyanazokat a buta hibákat ismételd meg újra és újra.

Nincs olyan pontosan előadott gondolatkísérlet, amit ne tudna egy filozófus félreérteni.

Sose vagyunk mérgesebbek, mint amikor magunkra vagyunk mérgesek.

Gondolkodni nehéz. Néhány dologról gondolkodni olyan nehéz, hogy belefájdul a fejed már abba is, hogy arra gondolsz, hogy gondolkodsz róluk.

Mi a boldogság? Keressünk valami olyan dolgot, ami még nálunk is fontosabb, és szenteljük ennek az életünket.

A tudomány problémáit néha könnyebbé tesszük, ha komplikációkat adunk hozzájuk.

Nem lehetséges filozófiától mentes tudomány, csak olyan tudomány, amelynek filozófiai csomagját ellenőrzés nélkül csempésztük fel a repülőgép fedélzetére.

Az ember nem ért meg még egy igazi empirikus hipotézist sem addig, ameddig abban a tévedésben él, hogy az szükségszerûen igaz.

A feltaláló csak a használók egyike, és az, amit a találmányának funkcióiról és felhasználásairól tud, véletlenszerû és vitathatóan kiváltságos tudás. Ha mások másra jobban tudják használni a találmányt, akkor a feltaláló szándékai - akár világosak voltak, akár ködösek - kizárólag történeti szempontból érdekesek.

Kétségtelen, hogy az asztrológia a maga híveit egy olyan igen kifinomult mintázatrendszerrel látja el, melyről ők úgy gondolják, hogy látják azokat a világ eseményeiben. A különbség azonban az, hogy még senki sem gazdagodott meg azon, hogy fogadott ezekre a mintázatokra - csak azzal, hogy másoknak eladta őket.

Az optimista szerint ez a lehető világok legjobbika; a pesszimista sóhajt egyet, s egyetért vele.

Volt egyszer egy falubolondja, aki, amikor egy tízcentes és egy ötcentes közötti választás lehetőségét nyújtották neki, habozás nélkül az ötcentest választotta, a nézők nagy mulatságára. Egyszer megkérdezte tőle valaki, hogy ennyi idő után hogy lehet olyan bolond, hogy még mindig az ötcentest választja. A falubolondja ezt felelte: "Szerinted, ha egyszer is a tízcentest választottam volna, adtak volna valaha is még egyszer esélyt nekem?"

Az emberi elme számos különböző szálból szőtt és rengeteg különféle mintázatot magában foglaló, összetett szövet.