Daniel Dennett

Egy dolog egy jó stratégiával rendelkezni, és más dolog tudni azt, hogy miért mûködik.

Mivel ahhoz, hogy meg­szerezd, amit kívánsz, gyakran meg kell mondanod, mit kívánsz, és mivel gyakran nem tudod úgy elmondani, mit kívánsz, hogy ne mondanál valami specifikusabbat, mint amit eredetileg akartál, ez gyakran végül is oda vezet, hogy annak adod a bizonyítékát - a legjobb bizonyítékát, önként kimondott szavaidat -, hogy olyan dolgokat vagy a dolgok olyan állását kívánod, amelyek sokkal egyedibbek annál, mint ami kielégítene - vagy még inkább, ami kielégített volna, mivel ha már egyszer kinyilvánítottad, szavahihető ember lévén, érdekelt lettél abban, hogy pontosan azt a vágyat elégítsd ki, amelyet kinyilvánítottál.

Az evolúció racionálissá tervezte az emberi lényeket, olyanná, hogy azt higgyék, amit hinniük kell, és azt akarják, amit akarniuk kell.

Meg kellett bocsátanom a barátaimnak, akik azt mondták, hogy imádkoznak értem. Ellenálltam a kísértésnek, hogy azt feleljem: "Köszönöm, nagyra értékelem, de fel is áldoztál egy kecskét?". Ugyanúgy érzek ezzel kapcsolatban, mintha valamelyikük azt mondaná: "Épp most fizettem egy vudu-doktornak, hogy varázsoljon az egészségedért". Micsoda hiszékeny pénzkidobás, amit fontosabb projektekre is el lehetett volna költeni! Ne várják el tőlem, hogy hálás legyek, vagy akár közömbös! Nagyra értékelem a szeretetet és a nagylelkûséget, ami motivált, de bárcsak találtál volna egy észszerûbb módot arra, hogy ezt kifejezd!

A hagyományokhoz való hûség nem elég. Folyamatosan fel kell tenned magadnak a kérdést: mi van, ha tévedek? Úgy gondolom, hosszú távon a vallásos emberektől is meg kell követelnünk ugyanazokat az erkölcsi normákat, mint a világi emberektől a tudomány és az orvoslás területén.

Aki filozófus lett, és soha nem voltak komoly kétségei azzal kapcsolatban, hogy ez egy jó döntés volt-e, az nem túl jó filozófus. Aki soha nem kételkedik saját filozófusi képességeiben, az nem túl jó filozófus.

Amit sok filozófus elméletnek hív, azt én csak szlogennek nevezem. Mert valójában ennyi az egész. Egy kifinomult, ellenpélda-biztos szlogen, és az egyetlen teszt, amin valaha is átment, az az, hogy senki sem tudott ellenpéldát találni rá. De nem ez a módja a tudás fejlődésének.

Egyetlen téged alkotó sejt sem tudja, hogy ki vagy, és nem is foglalkozik vele.

Az ember lehet jó gyakorló vegyész, miközben kínos nehézségei lehetnek abban, hogy kielégítő tankönyvi meghatározást adjon egy fémércről vagy egy ionról.

Egyes filozófusok nem tudnak olyan egyszerûen fogalmazni, mint például, hogy "tegyük fel, hogy egy kutya megharap egy embert". Ehelyett kötelességüknek érzik azt mondani, hogy "tegyük fel, hogy egy D kutya megharap egy M embert T időben", hogy ezzel is bizonyítsák elköteleződésüket a logikai szigor iránt, még akkor is, ha ezután semmit sem csinálnak a D, M és T változókkal.

Ha jobban tudom nálad, hogy mit fogok csinálni, az csak azért van, mert több időt töltök magammal, mint te.

Hajlamosak vagyunk alábecsülni a képzeletünket torzító erők hatalmát, különösen, amikor olyan intuíciókkal találkozunk, amik "tagadhatatlanok". Nem arról van szó, hogy képtelenek vagyunk tagadni őket; arról van szó, hogy nem tagadjuk őket, még csak meg sem próbáljuk.

A kultúra néhány csodáját valóban egyes felfedezők zsenijének köszönhetjük, de jóval kisebb számban, mint gondolnánk. A legtöbb látszólag jól megtervezett dolog mind az agyunkban évezredeken át egymással harcoló mémek vak evolúciójának köszönhető.

A feltalálóknak jellemzően jóval nagyobb előzetes belátást tulajdonítunk, mint amennyit valójában érdemelnek, és ez segít megőrizni a zsenik (és velük az emberiség) istenszerû képességeinek mítoszát.

Noha a vallások talán emberséges célt szolgálnak, amennyiben általuk sokan elégedettnek érzik magukat azzal a morális szinttel, amit el tudnak érni, egyetlen vallás sem követeli meg a tagjaitól a morális felelősség olyan magas színvonalát, amit a tudomány és az orvoslás szekuláris világa megkövetel.

A szimbolikus jó helyett én a valódi jót preferálom.

Dicséretes, hogy ragaszkodsz az álláspontodhoz - de ne feledd: a hagyományhoz való ragaszkodás nem elég. Folyton meg kell kérdezned magadtól: mi van, ha tévedek?

Nekünk filozófusoknak a tévedés a specialitásunk. (...) Míg más területek arra specializálódtak, hogy megfelelő választ találjanak jól definiált kérdésekre, mi filozófusok arra specializálódtunk, hogy olyan mélyen összekuszáljuk a dolgokat, hogy senki se tudja megmondani, mik egyáltalán a kérdések, nemhogy a válaszok. Ha nem jó kérdéseket teszünk fel, azt kockáztatjuk, hogy eleve rossz dolgot vizsgálunk. Ilyen esetben jönnek jól a filozófusok! Filozófiára van szükséged, amíg rá nem jössz, hogy mik azok a kérdések, amiket egyáltalán fel kellene tenned.

1. Először meg kell próbálnod olyan egyszerû és közérthető módon megfogalmazni a vitapartnered álláspontját, hogy arra vágyjon, bárcsak ő fogalmazott volna ilyen jól. 2. Utána sorolj fel minden egyes pontot, amiben egyetértetek (különösen akkor, ha abban amúgy nem széleskörû az egyetértés). 3. Ezután érdemes megemlíteni mindent, amit a partneredtől tanultál a vita során. 4. Csak ezután mondj akár csak egy szót is, ami kritizálja vagy cáfolja a gondolatait.

Amikor elolvasol vagy átfutsz egy vitaindító cikket, különösen ha filozófus írta, egy gyors trükkel megspórolhatsz egy csomó időt és erőfeszítést, különösen most, hogy a számítógépeknek köszönhetően már olyan könnyû keresni: keress rá arra, hogy "nyilvánvaló", és vizsgáld meg az összes állítást. Nem mindig, nem is feltétlenül az esetek többségében, de a "nyilvánvaló" szó gyakran egy vaku hatékonyságával mutat rá az érvelés gyenge pontjaira.