Dean Ray Koontz

Lehet, hogy a gonosz önmagában fáradhatatlan, ezt készséggel aláírom. De a szerelem és a barátság is fáradhatatlan. A család is fáradhatatlan. A hit is fáradhatatlan. Az emberi lélek is. A szív pedig még a legfáradhatatlanabb erőt, az időt is felülmúlja, sőt, akár le is győzi.

Néha az a legokosabb, ha hagyjuk a csudába a dolgokat.

Ahhoz, hogy az ember végérvényesen eggyé váljon a teremtőjével, egy cél felé kell tartania, amelyet úgy hívnak, halál.

A tûz, a jég, a kietlen ûrön át száguldó aszteroida és a pólusok vándorlása csupán rémkép, amely arra szolgál, hogy ne kelljen tudomást vennünk a legközvetlenebb fenyegetésről.

Az agy nagy szélhámos, ráadásul kifogyhatatlan repertoárral rendelkezik.

Bûntudatot csak annak kell éreznie, aki valami helytelent tesz, és csak az a cselekedet helytelen, amelyet szándékosan követnek el.

Az idő nagy csibész. Kiszámíthatatlan. Fürge, mint a macska, és harapós, mint a kutya.

Az ártatlanok elpusztulnak, a gonoszok pedig virulnak. Az igazság ravasz, körömfont kiforgatásával nemesnek állítják be magukat, az emberek meg elveszítve a józan ítélőképességüket földig hajolnak előttük, és a rabszolgaság minden formáját hajlandóak elviselni.

Ha szerető családban nősz fel, humoros, józanul gondolkodó, a világra nyitott szülők mellett, nem szigetelődsz el, hanem egy meleg fészekben érzed magad.

Az igazság hajmeresztőbb, mint a legvadabb őrültség, ami egy megbomlott emberi elmében csak megszülethet.

Az ember nem más, mint a tapasztalatai összessége.

Vészhelyzetben a tenni akarás sürgető érzése lesz úrrá az elmén és a szíven, egy tébolyodott késztetés, amely még a rosszul elsült akciót is többre tartja a tétlenségnél.

Minél hosszasabban szemlélünk valamit, annál többet látunk belőle.

A szemet több inger éri, mint amennyit az agy fel tud dolgozni, vagyis szinte vakon botorkálunk a világban, és észre sem vesszük a dolgok jó részét, amely az orrunk előtt van. Az egyszerûségre törekszünk, holott a világ csodálatosan összetett, de ahelyett, hogy megnyitnánk előtte az elménket, szûrőkön keresztül szemléljük, hogy kevésbé legyen rémisztő.

Nem kétséges, a pokolban is adódnak olykor kellemes pillanatok. Ha másért nem, azért, hogy az ember sose felejtse, a pokol még távolról sem a legrosszabb hely, ahova kerülhet.

Attól, hogy azt hiszed, hogy nincs baj, még lehet baj.

Nem az a legnagyobb büntetés, ha te magad halsz meg, hanem ha elveszíted a szeretteidet.

Az igazságot, ami tőlünk függetlenül, csak úgy van, nem tudjuk kitalálni. Az igazság mindig megrendítő, ezért is söpörjük oly gyakran a szőnyeg alá.

Két lehetőség van: vagy azért találunk ki történeteket, hogy eltereljük a figyelmünket a világról - és ezzel együtt a dolgok valódi természetéről -, vagy azért, hogy magyarázatokat kreáljunk magunknak a világ mûködéséről.

Istennek van humorérzéke. És mivel egy ilyen csodálatos világot teremtett nekünk, joggal várja el tőlünk, hogy még a legborongósabb napokon is találjunk okot a nevetésre.