Ugrás a tartalomra
-
-
-
-
-
-
Az élet egy játék, melyet egy hatalmas szabálykönyvből igazgatnak – de meg kell találni a módját annak, hogyan lehet megszegni a szabályokat, és mégis tovább játszani. Minden játék unalmas, ha a szabályokat betartva játsszák – a Monopoly, römi, baseball. De ha az ember elemel egy-két kártyát, anélkül, hogy észrevennék, vagy megcseréli a számokat a dobókockán, mikor a másik nem figyel, az ostoba játék élvezetessé válhat.
-
-
Hitte, hogy az univerzum a halál országa, ahol az élet számít természetellenesnek és borzalmasnak, hiszen a világegyetem számtalan, terméketlen, sivár bolygóval teli hely, amely nem Isten teremtő erejének a testamentuma, hanem az ő meddő képzeletéé, és mindez a sötétség erőinek dicsőségét hirdeti, amelyek felsorakoztak ellene. A világegyetem egymás mellett létező két valóság – élet és halál – közül az élet volt a kisebb és a kevésbé lényeges. Az élet országának polgáraként az ember életét behatárolják az évek, hónapok, hetek, napok, órák. De a halál birodalmában minden ember halhatatlan.
-
-
-
-
-
-
Ha az ember meglátja az igazságot, ha nem csupán hisz benne, hanem valóban átéli és megtapasztalja, hogy létezik élet a halál után, értéktelenné válik a szemében mindaz, amit addig értékesnek hitt, jelentéktelenné mindaz, amit fontosnak tartott. A tudáshoz, az igazsághoz vezető sötét, elrejtett ösvény fényes, kivilágított sugárúttá változik előtte. Ha a valóság kiderül, vége lesz az általunk ismert világnak.
-
A világ kiteljesedik előtte. Képtelen szavakba foglalni azt, ami eléje tárul. Úgy érzi, mintha egy hatalmas boldogsághullám kimosná a testéből és a lelkéből az évek során felhalmozódott hordalékot, a bánatszemetet, a fájdalmakat, a félelmet és a kínt; úgy érzi, hogy az örökkévalóság többé nem ígéret, hanem tény; felfogja, hogy mit kell még tennie, amíg ezt az életet éli, és mi lesz a feladata az ezután következő világokon – mert lesznek, vannak ilyen világok, hiszen a halállal semminek sem szakad vége.
-
-
-
-
Mit szólna akkor, ha a tudomány lehetőséget kínálna arra, hogy megtudjuk az igazat a halál utáni életről? Akarná látni a bizonyítékokat? A legtöbb ember erre a kérdésre azonnal igennel válaszolna. Nem gondolnák végig, hogy ez a tudás örökre megváltoztatja őket, mindent más színben tüntetne fel, ami fontos volt a számukra; fényében másként értékelnék addigi törekvéseiket és céljaikat. Tegyük fel, hogy a kiderített igazság idegesítő. Félelmetes. Vajon maga meg akarná ismerni? Még akkor is tudni akarná az igazat, ha nem felemelő, hanem iszonyatos? Mi van akkor, ha nem élvezetes, hanem rettenetes? Ha legalább olyan mértékben külön, idegen és döbbenetes, mint amennyire megvilágosító?
-