Elizabeth M. Gilbert

Az óra ketyeg, a világ pörög, és egyszerûen nincs időnk arra, hogy kisszerûen gondolkodjunk.

Az ötletek testetlen, tisztán energia alkotta létformák. Tőlünk teljesen függetlenül léteznek, de képesek rá, hogy kapcsolatba lépjenek velünk - habár ezt elég furcsa módon teszik. Az ötleteknek nincs fizikai testük, de van tudatuk, és kétségkívül van akaratuk is. Az ötleteket csupán egyetlen impulzus vezérli: manifesztálódniuk kell. Márpedig ebben a világban egy ötletnek csak egy módja van arra, hogy manifesztálódjon - egy emberi lénnyel való együttmûködés révén. Csupán az emberi erőfeszítés képes arra, hogy egy ideát az éteriből a valóság birodalmába kísérjen.

Az ihlet mindig, minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy veled dolgozhasson - de ha nem állsz készen vagy nem vagy elérhető, előfordulhat, hogy elhagy és egy másik közremûködőt keres.

Munkálkodj teljes szívvel, mert - és ezt megígérem - egy reggel, ha nap mint nap így cselekszel, talán hirtelen azon kapod magad, hogy kivirágoztál.

Amikor a mûvészek megkapják a géniusz címkét, elvesztik a képességüket, hogy önmagukat könnyedén vegyék és szabadon alkossanak.

Hagyd, hogy az ihlet arra vezessen, amerre csak szeretne. Tartsd észben, hogy a történelem során a legtöbb ember úgy alkotott, hogy nem csapott különösebb felhajtást a dolog körül.

Ha életben vagy, akkor kreatív személy vagy. Te is, én is és mindenki, akit csak ismersz, több tízezer évet felölelő időszak alkotóinak leszármazottai vagyunk. Dekorátorok, ezermesterek. történetmesélők, táncosok, felfedezők, hegedûsök, dobosok, építészek, kertészek, problémamegoldók és szépítők - ők a mi közös elődeink.

Feltörekvő írók gyakran siránkoznak nekem: - Van egy ötletem, de attól tartok, valaki más már megcsinálta. Igen, minden bizonnyal. A legtöbb dolgot már megcsinálták mások - de nem te.

Ahogy öregszem, egyre kevésbé nyûgöz le az eredetiség. Mostanság sokkal jobban hatnak rám az autentikus dolgok. Az eredetiségre tett kísérletek gyakorta erőltetettnek és felvágósnak tûnnek, de az autentikusságnak van egyfajta csendes rezonanciája, ami mindig felkavar.

A legtöbb mûvész impulzív alkat, nem tervez hosszú távra előre. A mûvészek természetüknél fogva szerencsejátékosok. A szerencsejáték azonban veszélyes sport. Valahányszor valami mûalkotást hozol létre, kockáztatsz. Felteszed a zsetonodat arra, hogy a befektetett idő, energia és erőforrások valamikor majd nagyban megtérülnek.

Légy óvatos, nehogy beleess az adósság csapdájába. Ha pedig már beleestél, igyekezz kikecmeregni belőle, amilyen gyorsan csak lehet. Szabadítsd fel magad az adósság súlya alól, hogy szabadabban élhess és alkothass, a természet adta képességeid szerint.

Ha idősebb vagy, higgy abban, hogy a világ egész idő alatt tanított. Máris jóval többet tudsz annál, mint amiről azt hiszed, hogy tudod. Még nem vagy kész, csupán készen állsz. Egy bizonyos kor felett - mindegy, mivel és hogyan töltötted az idődet - megszerezted a doktori fokozatot az életből. Ha még mindig itt vagy - ha túlélted az eddigieket -, az azért van, mert tudsz dolgokat.

A legjobb tanároktól akarsz tanulni? Ez a szándékod? Nos, bárhol megtalálhatod őket. Ott laknak a könyvtárad polcain, a múzeumok falain, az évtizedekkel ezelőtt felvett zeneszámokban.

Az csak természetes, hogy az alkotás nem könnyû - ha könnyû lenne, mindenki csinálná, és akkor nem lenne különleges vagy érdekes.

Valahányszor arról panaszkodsz, hogy milyen nehéz és fárasztó dolog kreatívnak lenni, az ihlet sértetten meghátrál előled. Mintha az inspiráció feltartaná a kezét, miközben így szól: - Bocs, haver! Nem tudtam, hogy a jelenlétem ennyire megterhelő. Akkor én fogom a kalapom, és viszlát!

Ha kimondod, hogy örömet lelsz a munkádban, azzal közelebb húzod magadhoz az ihletet. Az ihlet hálás lesz, amikor ezeket a szavakat hallja tőled, mert az ihlet - akárcsak mi mindnyájan - nagyra értékeli, ha nagyra értékelik. Az ihlet megérzi az örömödet, és még több ötletet fog az ajtód elé helyezni jutalmul a lelkesedésedért és a hûségedért. Több ötletet, mint amennyit valaha fel tudsz használni.

Hagyd, hogy az embereknek saját véleménye legyen. Sőt, menj egy lépéssel tovább, és hagyd, hogy szeressék a véleményüket, mint ahogy te meg én is szeretjük a sajátunkat. De sose ringasd magad abba a hitbe, hogy szükséged van valakinek az áldására (vagy csupán a megértésére) ahhoz, hogy kreatív dolgokat alkoss. És ne felejtsd el - mások veled kapcsolatos véleménye nem a te dolgod.

Egyetlen épeszû módja van az alkotásnak: fel kell ismernünk és el kell fogadnunk, hogy az alkotó nem birtokolja a mûve által kiváltott reakciókat. Ha az emberek élvezetet merítenek az alkotásodból, az csodálatos eredmény. Ha ügyet sem vetnek rá, az sajnálatos dolog. Ha félreértik, ne görcsölj rajta. És mi a helyzet akkor, amikor az emberek teljes szívből gyûlölik, amit alkottál? Ha leplezetlen gúnnyal támadnak rád, kétségbe vonják az intelligenciádat, becsmérlő szavakkal illetik az indítékaidat és sárba tiporják a nevedet? Csak mosolyogj rájuk kedvesen és javasold nekik - amennyire udvariasan csak lehet hogy menjenek és hozzák létre a maguk istenverte alkotását.

Az ember mûvészi önkifejezését továbbra is üdítően lényegtelennek tartom. Pontosan ezért imádom annyira.

Ha valamit szeretsz, és eléggé akarod - bármi legyen is az -, akkor nem zavar, hogy a velejáró szarburgert is meg kell enned.