Emil M. Cioran

A filozófia túlságosan elviselhetetlen, s ez a legnagyobb hiányossága. Hiányzik belőle a pátosz, az alkohol, a szerelem. Mi a mûvész? Egy ember, aki mindent tud - de ezt nem tudatosítja. Hát a filozófus? Egy ember, aki a tudatossággal él, de nem tud semmit.

Az őrült, aki beszél, kevésbé ijesztő, mint az, aki ki sem nyitja a száját.

Az egyetlen dolog, amire itt a földön törekedtem, az volt, hogy élet és halál iránt egyaránt közömbös legyek. Nem sikerült.

Életérzésem: egy olyan pokol fenekén vagyok, amelynek minden pillanata csoda.

Nem veszett el minden, amíg elégedetlenek vagyunk magunkkal.

Óvakodj az olyan gondolkodóktól, akiknek az elméje csak akkor mûködik, amikor meg van töltve idézetekkel.

Ne azért írj, hogy elmondj valamit, hanem azért, mert mondanivalód van.

Isten: egy betegség, amelyben azt hisszük, hogy nem szenvedünk, mert senki nem hal meg miatta manapság.

A szerelem két ember szerződése egymás túlbecsülésére.

A szerelem nagy és egyetlen eredetisége, hogy a szerelmes nem tudja megkülönböztetni a boldogságot a boldogtalanságtól.

A hősiesség alapja a javíthatatlan dicsőségre áhítozó tébolyult gőg.

A tartós barátság számtalan kölcsönös hitványságot igényel és a tisztánlátás állandó válságát. Nem lehet valakit kedvelni a megismerés elhalványulása és a szellem lankadása nélkül.

Az, hogy a világ eddig még nem hullott szét, annak tulajdonítható, hogy az anyag érzéketlen a nevetségességre.

A fájdalom a fejlődés gyökere és sírgödre.

Az idő malomkő a szárnyakon, amelyek más világok felé röpítenek.

Ha mások szemével tudnánk látni magunkat, abban a pillanatban eltûnnénk.

Nem tudom, amióta világ a világ, volt-e egyetlen éles eszû hős... Az énről való tényleges lemondást nem lehet összeegyeztetni a józan vizsgálódással, amely mindig talál magának egy önfeláldozással párhuzamos utat.

A megszokás eltompította bennünk a csodálkozást azon, hogy létezünk: vagyunk - és ezzel odébb is állunk.

Jókedvem van: jó az Isten; mogorva vagyok: rossz az Isten; nincs kedvem semmihez -, ő is közömbös. Hogylétem kölcsönzi neki a megfelelő attribútumokat: ha kedvem telik a tudományban, ő is mindentudó, ha viszont az erőt csodálom, akkor mindenható. Úgy nézem, léteznek a dolgok: ő is létezik; vagy mégis csak illúzió minden? máris kámforrá válik. Ezernyi érv szól mellette, és ezernyi ellene; ha lelkesedem, felélénkül, ha zsémbelek, egyből levegőért kapkod. Lehetetlen ennél változékonyabb képet alkotnunk: úgy félünk tőle, mint egy óriástól, és bármikor eltapossuk, mint egy rovart; bálványozzuk: ő a Lét; elutasítjuk: ő a Semmi. Ha az Ima váltaná fel a Gravitációt, még az sem biztosítana számára egyetemes időtartamot: örökre kiszolgáltatott maradna annak, hogy mikor van rá egy szabad óránk. A sorsa úgy akarta, hogy csak a naivak és a visszamaradottak szemében legyen változatlan. A tüzetes vizsgálat leleplezi: felesleges ok, esztelen abszolútum, a gyagyások ura, a magányosok időtöltése, szalmaszál vagy fantom, aszerint, hogy szellemünket szórakoztatja, avagy lázas képzeletünket borzolja.

Ha felebarátaink beleláthatnának abba, amit róluk gondolunk, a szótárból örökre kitörölhetnénk olyan szavakat, mint a szerelem, a barátság, a ragaszkodás; és ha vennénk a bátorságot, hogy szembenézzünk az önmagunkat illetően felmerülő félénk kételyeinkkel, nem volna senki, aki szégyenkezés nélkül tudná mondani: "én".