Ugrás a tartalomra
Jókedvem van: jó az Isten; mogorva vagyok: rossz az Isten; nincs kedvem semmihez -, ő is közömbös. Hogylétem kölcsönzi neki a megfelelő attribútumokat: ha kedvem telik a tudományban, ő is mindentudó, ha viszont az erőt csodálom, akkor mindenható. Úgy nézem, léteznek a dolgok: ő is létezik; vagy mégis csak illúzió minden? máris kámforrá válik. Ezernyi érv szól mellette, és ezernyi ellene; ha lelkesedem, felélénkül, ha zsémbelek, egyből levegőért kapkod. Lehetetlen ennél változékonyabb képet alkotnunk: úgy félünk tőle, mint egy óriástól, és bármikor eltapossuk, mint egy rovart; bálványozzuk: ő a Lét; elutasítjuk: ő a Semmi. Ha az Ima váltaná fel a Gravitációt, még az sem biztosítana számára egyetemes időtartamot: örökre kiszolgáltatott maradna annak, hogy mikor van rá egy szabad óránk. A sorsa úgy akarta, hogy csak a naivak és a visszamaradottak szemében legyen változatlan. A tüzetes vizsgálat leleplezi: felesleges ok, esztelen abszolútum, a gyagyások ura, a magányosok időtöltése, szalmaszál vagy fantom, aszerint, hogy szellemünket szórakoztatja, avagy lázas képzeletünket borzolja.
Kapcsolódó idézetek
-
Az élet erősebb nálunk, a létező világ mit sem törődik az egyénnel. Ez borzasztó - mondom egyszer, máskor meg: ez gyönyörû. Mindenesetre: erő ez, pusztító és teremtő, és hiába is próbálnánk kivonni magunkat a hatása alól, nem lehet kiszállni.
Szabó T. Anna
-
Az isten: merőleges zuhanás tulajdon rettegésünkre, a kereső, de a reménytől meg nem tévesztett ember világába villámként becsapódó üdvösség, vigasztalan és szándékosan vigasztalhatatlan büszkeségünk azonnali eltörlése, az egyén mellékvágányra terelése, nyugtalanság híján tétlenségre ítélt lélek.
Emil M. Cioran
-
Jó dolog lehet levegőnek lenni. Egyszerre lehetek valami és semmi. Szükséges és láthatatlan. Mindenkinek szüksége lenne rám, de senki se látna.
Benjamin Alire Sáenz
-
"Miért van egyáltalán létező, és miért nincs inkább semmi?" (...) Jelen van e kérdés a szív kitörő örömében, mikor átszellemülten ragyognak a dolgok, mintha először vennének körül, úgyhogy könnyebbnek tûnik azt gondolni, hogy nincsenek, mint megérteni, hogy vannak és úgy vannak, ahogyan vannak. Ez a kérdés lepi meg az embert az unalomban, mikor egyaránt távol vagyunk a kétségbeeséstől és az örömtől, amikor azonban a létezők konok mindennapiságából oly sivárság árad, hogy azzal sem törődünk már, hogy egyáltalán van-e létező vagy nincs, amiben azonban rendkívül különös formában ugyan, de újra csak az a kérdés csendül meg: "Miért van egyáltalán létező, és miért nincs inkább semmi?"
Martin Heidegger
-
A hitéért irigylem. Ha azt mondanám neki, hogy irigylésre méltó a hite, megrázná a fejét, s azt felelné, hogy nem hitről van szó. Világnézetről, életérzésről, meggyőződésről. Mindegy, minek nevezi. Jó volna, ha bennem is volna belőle... Tartalmat adna, értelmet mindennek, még a veszélyek vállalásának is. Ahogy neki. Nem tudom, melyikünk az egészséges ember. Talán én vagyok a beteg. Ki lehet-e gyógyulni az én semmibensem-hivésemből? Lehet-e még egyszer talpra állni, levetni a kérdőjeles szemüveget, és úgy fogadni mindent, ahogy jön, amilyennek látszik, nem morfondírozni rajta, hogy mi rejlik mögötte? Jó volna még egyszer...
Szilvási Lajos
-
Ha egy férfi szeret bennünket, és mi örülünk neki, mert ilyesfajta erőfeszítés csak akkor telik tőlünk, ha érezzük, hogy szeretnek bennünket, és ha az a férfi magasrendû lény, némi fáradsággal elérheti, hogy bármire ráérezzünk, bármit átlássunk, felfogjunk, akármit, mindent, s lassanként, apránként szellemének minden rezdülete visszhangra talál bennünk. Ez aztán többnyire elhalványul, elpárolog, kihuny, mert mi felejtünk, ó, mi felejtünk, ahogy a levegő is elfelejti a kimondott szót. Fogékonyak vagyunk, tanulékonyak, de környezetünk szüntelenül hajlít, befolyásol és változtat bennünket. Ha tudná, hányféle lelkiállapot váltakozik bennem egyre, s mind megannyiféle lénnyé alakít aszerint, hogy milyen az idő, hogy érzem magam, mit olvasok, kivel beszélgetek. Vannak napok, amikor példás családanyalelkem van, pedig nincs is gyerekem, máskor meg, mondhatni, szajhalelkem, pedig nincs is szeretőm.
Guy de Maupassant
-
Az ember túl sok energiát pazarol arra, hogy elhitesse magával: az élet után is élni fog. De miként élvezhetnénk a Paradicsom gyönyörûségeit, vagy miként szenvedhetnénk a Pokolban, ha már nincs testünk, és nem gondolkodunk? Ha elkárhozom, mim fog égni? És miként tudhatnám, hogy égek, ha a koponyám üres? A semmit sokkal könnyebb elfogadni: születésünk előtt sem léteztünk, miért léteznénk a halálunk után?
Robert Merle
-
Okom panaszra? nincs, hiszen a Lényeg:
hogy lehetek, mint milliárdnyi lények;
így-úgy-amúgy. (Sokaknál sokkal jobban,
s van, ki ha rám néz: szíve szebben dobban.)
Fodor Ákos
-
Mintha kedélyünk azon múlna, hogy
történik-e valami egyáltalán. És ha nem, és nem és
nem, akkor fölmerül lassan a kérdés, mint egy bója:
élünk-e? És ha eztán sem történik velünk semmi,
akkortól a kérdésnek mosódik el az értelme.
Marno János
-
Ha egyszer feltárult előttünk az igazság látványa, rettenetesen sekélyesnek fog feltûnni addigi világunk. Abban a látványban se logikus nincsen, se logikátlan. Se jó, se rossz. Minden eggyé van benne olvadva. És a fúziónak mi magunk is részesei vagyunk. Túllépünk a testünk szabta kereteken, létezésünk metafizikaivá válik. Intuíció lesz belőlünk. És miközben ez csodálatos érzés, bizonyos értelemben reménytelen is. Mégpedig azért, mert szinte a legeslegvégén megvilágosodik előttünk, mennyire jelentéktelen, mennyire mélységet nélkülöző volt eddigi életünk. És elborzadunk, hogy miként voltunk képesek egyáltalán elviselni.
Murakami Haruki