Emil M. Cioran

Mutassanak nekem valakit, aki az asztronómiából vagy a biológiából tanultaknak bár egyetlen folyományát is átültette az életmódjába, és aki a csillagközi méretarányokkal, vagy az univerzum jelenségeivel szembeni lázadás, vagy épp alázat jegyében úgy határozott, hogy többé nem hagyja el az ágyat! Létezett-e valaha is olyan gőg, amit valótlanságunk nyilvánvaló volta gyûrt volna le? És kiben volt akkora merészség, hogy miután belátta, mennyire nevetséges a végtelenhez viszonyítva bármilyen cselekvés, többé nem csinált semmit?

Az Élet - idegroham, ami felrázza az anyagot.

Figyeljék meg, milyen hangsúllyal ejti ki valaki az "igazság" szót, mennyire magabiztosan vagy visszafogottan, mint aki hisz benne vagy kételkedik, és máris összeáll a kép a véleményei természetéről és az értelmi színvonaláról. Nincs üresebb szó ennél - az emberek mégis bálványozzák, és értelmetlenségét egyszerre változtatják kritériummá és a gondolkodás végcéljává.

Arcok, virágok, csillagok - egytől egyig a fonnyadás jelképei, minden lehetséges sírhalmok leendő fejfái!

A vallások mérlegét több gyilkosság terheli, mint a legvérengzőbb zsarnokságokét.

Egy új hit hirdetője üldözött, mígnem maga válik üldözővé: minden igazság kezdetben összetûzésbe kerül a rendőrséggel, de később már a rendőrség szerez neki érvényt.

Minden vértanúság jogcikkelyekbe, a naptárak jellegtelenségébe és utcanevekbe torkollik.

Minden "eszmény", amelyet kezdetben a szektaalapítók vére táplál, elkopik és elenyészik, mihelyt magukévá teszik a tömegek.

Senki sem felelős azért, hogy létezik, és még kevésbé azért, hogy az, ami. Létezésre vettetve, mindannyian igás barmokként viseljük az ebből adódó következményeket.

Az emberiség csak azokért rajongott, akik a pusztulásba vitték. A történelem említést sem tesz olyan uralmakról, melyek alatt a polgárok békésen hunyták le szemüket, sem az alattvalói által mindenkor lenézett bölcs hercegről; a tömegnek csak a regényesség van ínyére, még ha mindene rámegy is.

"Senkinek sem okoztam szenvedést!" - hús-vér teremtmény szájából nem hangozhat el ilyen felkiáltás.

A legfélénkebb hivatalnok és a leglobbanékonyabb anarchista, bár eltérő érdeklődést mutat iránta, egyaránt az állam függvényében él: mindkettő legbelül polgár, még akkor is, ha az egyik a papucsot részesíti előnyben, a másik a bombát.

Az értékek nem halmozódnak egymásra: minden nemzedék csak úgy hoz valami újat, ha lábával tapossa mindazt, ami az előző nemzedékben egyedi volt.

Minden valódi mûvész elárulja az elődeit.

Aki józan, aki megérti, megmagyarázza és igazolja magát, aki uralkodik a tettein, soha nem fog véghezvinni semmi emlékezeteset.

Az ideológiákat azért találták ki, hogy fénnyel vonják be a századok során mit sem változó barbár alapokat, és hogy elleplezzék a minden emberben közös gyilkos hajlamot. Manapság mindig valaminek a nevében ölnek, spontánul senki se mer.

Akik felismerik a hanyatlást, elkövetik azt a hibát, hogy szembe akarnak szállni vele, amikor épp bátorítaniuk kellene: ha ugyanis kifejlődik, feléli magát, és lehetővé teszi új formák megjelenését.

Mutassanak nekem egyetlen olyan ügyet, ami mellett ne lehetne valamit felhozni! A pokol ügyvédeinek semmivel sincs kevesebb jogcímük az igazságra az ég képviselőinél.

Ha véletlen vagy csoda folytán elszállnának a szavak, elviselhetetlen szorongásba és bárgyúságba merülnénk. Ez a hirtelen némaság a legkegyetlenebb kínoknak tenne ki bennünket. Hisz a fogalom használata az, amivel úrrá leszünk a rettegéseinken. Azt mondjuk: Halál - és ez az elvonatkoztatás megkímél tőle, hogy átérezzük végtelenségét és iszonyatát.

Az értelem csak olyan korokban virágzik, mikor a hitek elszáradnak, tételeik és előírásaik fellazulnak, és a szabályaik rugalmasabbakká válnak.