Endrődi Sándor

Valakit, valamit szeretni kell. A szerető szív tündököl. S Isten világa örök éj marad Annak, ki mindent csak gyûlöl.

Megyek utamon némán, csendesen S merengek édesbús emlékeden, Lábam a sápadt avart zörgeti, Szemem el nem sírt könnyel van teli.

Egykor nagyon szerettelek, S most is. Ám ez szinte más. Ez is, az is szerelem, de Benne milyen változás!

Mint víztükör a tûznapot Ringatja arcodat szívem, Büszkén, szerelem-ittasan, Örökre fénylőn és híven.

Álmomban, esti séta közben, Hogy a virágok halkan bólintgattak: Egy édes, hosszú, forró csókkal Örökre eljegyeztelek magamnak.

Azt mondtad: Álmodj! álmodoztam. Ha szóltál: Szeress! szereték. Mint a madarat, ösztönöm vitt Titkon, de biztosan feléd, S ha csókod érzém: édenné lett Előttem a zord sivatag... Nekem nem voltál soha játék, Mindig szentnek tartottalak.

Ami másnak mulandóság, Nekem örökifjú élet, - Olyan szépnek, mint én látlak, Más nem láthat soha téged.

Sötéten, hallgatag Bolyongjuk át a földi utakat; Van fájó szívünk, könnyező szemünk, És egymás mellett mégis elmegyünk Sötéten, hallgatag...

Maradjon lelkem itt szívednél, Nálad, ki léte s álma vagy: Nekem csak egy dicsőség kell, hogy Téged boldognak lássalak!

Nem, nem akarom tudni, hogy ki voltam És mivé lettem volna nélküled! Amit vesztettem s szenvedtem: csekélység! Csak hogy téged, téged megnyertelek!

Valakit, valamit szeretni kell. Nyíló virágot, kék eget. Minden koldusnál százszor koldusabb, Ki senkit, semmit nem szeret.

Menj és feledj! Szívem beéri azzal, Hogy megsirat és sohasem feled.

Szeretlek. Bár te gúnyolsz, vádolsz És szívemet is elítéled: Bevallom a rengetegnek, hogy egyedül csak érted élek.

"Legyen világosság!" szólott az isten S támadt a Nap. Az ember könyvet írt és szólott: "Legyen - világosabb!"

Akármerre járjak, keljek, Mégis hozzád térek vissza, A te édes, hû szerelmed Az én igaz pihenőm.

Gondtól borítottan Virrasztok egymagamban Szomorú éjjelen - Szívem sajdul, kiárad: Óh, irgalom, bocsánat, Uram, nekem!

Árva madár tévelyeg a magasban - Én istenem, beh magamra maradtam! Sivatag lett nekem ez a szép világ, Beborulva látom minden csillagát.

Vészes éjjel villám csapkod a romra - Mintha néha még lelkem is ragyogna: Lángba borul egy-egy emlék tüzétül, De azután még jobban elsötétül.

Szeretet ünnepe, Ragyogó karácsony, Nincs nálad áldottabb Ünnep a világon! Míg örömláng gyúl ki Zöld fenyőid árnyán: Ringatózik lelkünk Boldog béke szárnyán.