Ugrás a tartalomra
Sötéten, hallgatag
Bolyongjuk át a földi utakat;
Van fájó szívünk, könnyező szemünk,
És egymás mellett mégis elmegyünk
Sötéten, hallgatag...
Kapcsolódó idézetek
-
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.
Reményik Sándor
-
Csókoljuk egymást, együtt pihenünk,
Áltatjuk egymást, hogy egymásra vártunk,
Halvány az ajkunk, könnyes a szemünk,
Sápadt a lángunk.
Ady Endre
-
Vannak sebek
Melyeket szívünkön rejtve viselünk
Senkinek meg nem mutatjuk
Csak magányos éjjeleinken
Emeljük az égre csendben
És titkon megsiratjuk.
Pethes Mária
-
Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztgetjük a szemünket, csak tapogatódzunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez. - Merre? S véljük, hogy semerre. Csak tapogatódzunk. Lépünk. Meg-megállunk. Fejünk felett talán kőszikla csügg? Lábunk előtt talán farkasverem vagy szakadék tátong? Talán kígyóra lépünk? Szívünk remeg, mint a nyárfalevél. - Istenem!... De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk, bizonytalankodunk tovább és tovább. Az iránytalanságban. Vakon. Dermedezve. Tapogatódzva. Szemünket olykor könny önti el. Szívünket olykor elszorítja az aggodalom. Aléldozunk. - Hova jutok?! S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén, nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz van a kezünkön. Vezet.
Gárdonyi Géza
-
Éjjel indultam, a hold se lát,
Szép mezők alján, erdőkön át.
Csendben lopakodva, ha sötét az ég,
nem látja senki sem, a szívemben mi ég.
Ismerős Arcok
-
Hogyha mi sírunk,
Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
Akkor szivünkben zuhatagok vannak.
József Attila
-
Amíg kerestem az utunkat az esőcseppek között,
Addig szép lassan a magány belém mélyebbre költözött.
Te letagadtad mindig azt, hogy volt hozzám közöd,
De a szemem nem hazudott, mikor könnyekbe öltözött.
-
Sírsz, hisz a szíved mélyén elhiszed,
Hogy szebb, ha együtt mondjuk ki: Ég veled!
Az út most kettéágazik, sok minden változik,
Hát ég veled, nehéz lesz nélküled.
-
El-elmegyek mellette némán,
Én nem nézek rá, ő se néz rám,
Hanem azért halkan, titokban,
A szivünk mégis összedobban.
Heltai Jenő
-
Sötét volt. Még mindig nem mertem kinyitni a szemem. Egyikünk sem mozdult. (...) Talán nem is éltünk már. Átváltoztunk. Mi voltunk a szerelem. Sokáig. Vagy csak pillanatig. Talán mégis végtelen sokáig. Sötétség. Csend. Lélegzet nélkül.
Szilvási Lajos