Fodor Ákos

Éltem? Mûködtem. Lelkiismeretem jó - csak a kedvem rossz.

A világ tőlem elvonultan él. Oka biztosan van rá.

Az ISMERETLEN nem olyan veszélyes, mint az, kit-mit "ismersz".

Nincs "jutalom", nincs "büntetés" - csakis következmény van.

Nagy pohárból is lehet kicsit kortyolni. - Ez is: szabadság!

Tegnapi terveidet töröld. A legszebbeket is. Azokat először. Mire megépítenéd: ezért, azért már úgyse laknád s onnan-ide törmelékek halmát mért cipelnéd?

Ami történik: vízre hulló hópehely: van is és nincs is.

Mire kimondanálak: lesz-e kinek mit ki mondjon? folyton csappan az á l l a g - így enyhít cseppet a folyamat a d o l g o n.

Olyan éles és részletszegény a jelen, mint megannyi emlék: szép és vigasztalan.

Beszédünk csak zaj. Közlendőink csók-némák: lényegük szótlan.

Annyira tetszel, hogy nem tudlak szeretni: rossz, hogy nem én vagy.

Meg tudod állni, ne cuppantsd el a puszit: akkor tovább tart!

A pillanat fellobban és kialszik. De akkorra már örökre beégett valami Megnevezhetetlen mintái közé.

Nyomorultan, tériszonyban, könyörögve a semmitsemtudásért, még mindig magamhoz szorítanék valakit, valamit, Veszendőt a Veszendő.

Figyelmeztetlek: szavatosságom lejárt. Vigyázva használj.

Az ember komédiája: Mindhalálig élni tanul.

Romló szememben egyre szebbnek tûnnek a romlandó dolgok.

Alvásban telő időt, örömben fogyó pénzt sose sajnálj.

Boldog tenyerem mellkupolácskáidnak hû negatívja.

Egy-egy téglát mind adtatok a romhoz, mely csakis az enyém.