Mire kimondanálak: lesz-e kinek mit ki mondjon? folyton csappan az á l l a g - így enyhít cseppet a folyamat a d o l g o n.

Kapcsolódó idézetek

1. - Annyira sajnálom! Talán gyûlölnöm kellene... Dühösnek kellene rá lennem, mégsem vagyok az. Elmosolyodom. Végeredményben neki köszönhetem, hogy boldogabb vagyok, mint korábban bármikor. Gyorsan beszél, közben sír, magyarázkodik. Fél füllel hallgatom. Nem érdekelnek a részletek. (...) Egyetlen szót akar tőlem hallani... Várok. És amikor végül megadja a lehetőséget, boldogan mondom ki: - Megbocsátok. Harlan Coben
2. Egyszer el kell mondani, össze kell sûríteni, formába kell önteni, ahogy a dolgok viselkednek, ha az ember kényszeríti magát, hogy szavakkal jelenítse meg a benne fortyogó, formátlan indulatokat. Stephen King
3. Elhallgatom a panaszos ajakat, Mely azt mondja, hogy a szive megszakad; Panaszkodjék, majd megenyhûl utána, Könnyûl a szív, ha más részt vesz bajába. Tóth Kálmán
4. Aki szenved, igyekszik átadni szenvedését - akár úgy, hogy mást sanyargat, akár úgy, hogy magát sajnáltatja -, csak azért, hogy csillapítsa, és kínja valóban csillapodik is így. Simone Weil
5. Van, amit muszáj kimondani.
6. Utólag könnyû letagadni minden félmondatot, amiben félve hittem. Tartom a lépést, töprengek a dolgon, kettőnk ügyét szótlanul is megoldom, mert egy esetben jól beszél a látszat: aki veszít, az könnyedén veszítsen, s ne érdekelje, mi a magyarázat. László Noémi
7. Van, aki hosszan fejezi ki magát, hátha közben eszébe jut valami.
8. Annak mindig oka van, ha valakiről valamit beszélnek. Pierce Brown
9. Biztos tudod, milyen az, amikor magával ránt a dolgok folyása. Normál esetben a szavakat az agy a száj felé küldi, és valahol útközben az ember rászán egy pillanatot arra, hogy leellenőrizze őket, csak hogy lássa, tényleg azok lettek megrendelve, meg hogy szépen be is vannak csomagolva, hogy aztán bebugyolálva a szájpadlás felé tessékelje őket, majd ki a friss levegőre. De amikor az embert magával rántja a dolgok folyása, a dolgok ellenőrzési része gyakran kiesik... Hugh Laurie
10. Az anyag szakadatlanul áramló folyó; a természet tevékenysége folytonos változásban nyilvánul meg, a végső ok ezer meg ezer fordulat szövevényében bujkál. Szinte semmi állandó nincs, s lábunknál tátong a múlt és jövő feneketlen, mindent fölfaló mélysége. Hogyne volna hát esztelen, aki ilyen körülmények között felfuvalkodik vagy szorong vagy jajgat, mintha valami akár egy ideig, akár tartósabban kellemetlenséget okozhatna. Marcus Aurelius