Fodor Ákos

Élvén e világban megnyugodva láttam: öl, hal és terem. - Megy ez, nélkülem.

"Az vagy nekem, mi Hamletnek a színész-trupp: játszottál; mehetsz - "

Aki csúful bánt veled: ezt sosem bocsátja meg - neked.

Többek is forrón vágytak rá - utóbb kisült, hogy szerették is.

Hógolyó-szerelem eltalál, valamiden? - Porlik, olvad sebesen s nem marad nyoma sem.

Virágom szirmán Vízcsepp: pillanat-gyémánt! Most gazdag vagyok.

Bár naponta meg kell mászni egy-egy vermet; naponta föl lehet zuhanni a csúcsra! Az ember, úgy látszik, avégre termett, hogy mit elért: keresse újra s újra...

Tőled, magamtól már csak azt kívánom: ha találkozunk még, bárhol e világon, ne kelljen elkapnod rólam tekinteted.

Te bedobtad a törölközőt, én föl sem vettem a kesztyût.

Végy egy Ezt - vagy - Azt; emeld föl a szívedig - s vigyázva tedd le.

Kevésre tartlak, hogy ne kelljen túl nagyot csalódnom benned.

Ha olyan szerény volna, mint tehetsége: ki tudna róla?

Szép a telő idő! Csak a múlót nem szeretem.

A történet zárt vonalú, s bármily tág: kör, akár az élet. Mitől függ: víg? vagy szomorú? Hogy hol kezded, és meddig meséled.

Okom panaszra? nincs, hiszen a Lényeg: hogy lehetek, mint milliárdnyi lények; így-úgy-amúgy. (Sokaknál sokkal jobban, s van, ki ha rám néz: szíve szebben dobban.)

Diktatúra Vigyázz, mit beszélsz!

Megszámoltam, hogy mennyivel kevesebb s o k virág, mint Egy-Egy.

Bevallom: mindent senkiért se tennék meg - még magamért sem.

Ne légy a legszükségesebbnél felejthetetlenebb. (Másként oktalanul megmérgezed Jövőbeli Jelenjeit annak, aki szeret: mintha holmi hurcolandó mérce lennél, melynek megfelelnie másnak úgysem lehet.)

Ahogy finomul minden közléstechnikánk: durvul közlendőnk.