Gárdonyi Géza

A női társaság mindig üdítő, ha akkor hagyhatjuk ott, amikor nekünk tetszik.

Az emberi szívek éppúgy egymás körül forognak, mint az ég csillagai. A magányos ember mindig azt érzi, hogy nincs beilleszkedve a világrendbe.

Te minden erőnél erősebb erő: anyai szeretet! Te emberi testbe öltözött napfény! Te Isten szívéből leszállott szent láng, haláltól nem félő, erős gyöngeség!

Minden rab minden időben és minden helyen szabadságért sír, csakhogy az egyik hangosabban, mint a másik.

Ó, ha a nap az Isten arca volna, sugarak helyett könny hullana a földre!

Sok kéznek még a kő is enged!

Míg az ember meg nem házasodik, mindig fiatal.

A próza morgó malom kelepe. A vers a szívnek hárfa-éneke. A próza mállik, szertehull ha régi. A vers örök, mint minden ami égi!

A gyönge elméjû ember állati életet él. Az állat nem ismeri a halált. Nézd a tyúkot például: mennyire védi a csirkéit! Mihelyt azonban felfordul a csirke, sajnálkozás nélkül otthagyja. Ha úgy értené a halált, mint a középrendû ember, ugye hogy sajnálná, siratná? Tudná, hogy a gyermeke elvesztette az életét. De akinek a halálról nincsen fogalma, annak az életről sincsen. És most nézzük az erős elméjû embert. Az meg éppen azért bátor, mert érzi, hogy a test nem mindene. Azt érzi, hogy ő inkább lélek, mint test. Minél lelkibb az ember, annál kisebb érték neki a test. A hősök, a világtörténelem nagy hősei mind lelki emberek voltak. Mind egy szálig.

Csak a közepes elme ragaszkodik az élethez. A gyönge elméjû ember azért bátor, mert nem érti a halált. Az erős elméjû ember meg azért bátor, mert érti.

Vannak olyan arcok, amelyek úgy megmaradnak bennünk, mint az olajfestmények a falon. Nem változnak.

Az okos madarász annak a madárnak sípol legszebben, amelyikre legjobban fáj a foga.

Jó tulajdonsága az a szomorúságnak, hogy el is altatja az embert, meg is vigasztalja mindenféle kedvező álommal.

Néha visszaálmodjuk, ami elmúlt, és az álom nemigen változtat rajta.

Némelyek előremennek, és várják azokat, akiknek dolguk van még a földön. Néha a gyermek megy előre, néha a szülő. De a Teremtő úgy osztotta be, hogy aki csillagok fölé kerül, legyen, aki várja őt ottan.

A kétségbeesés azt gondolja, hogy elhallatszik a kiáltása minden messzeségre.

A fiatal női arc... csodálatos, micsoda színváltozások játszanak rajta! Az égboltozaton is örökké változnak a felhők, és soha nincs két egyforma hajnal és két egyforma napenyészet. De a női arc az égboltozatnál is változatosabb. A lélek áttetszik rajta. Az arcuk könyv, amelynek borítékán átsugárzanak a mondatok. És a mondatokat csak az érti meg, akinek szólnak.

Én csak egy méltóságot ismerek: ha valaki megérdemli az ember nevet.

A nő olyan fele a férfinak, mint a nappalnak az éj, a lombnak a virág. (...) Csak ránézni is gyönyörûség. Hát még ha ő tekint szeretve ránk. Semmi se szebb, jobb, édesebb. Testének szépségét felül nem múlhatja a mûvészetnek semmi remeke. - Lelkének édessége földi üdvösségünk.

Micsoda semmiségek izgatnak, nyugtalanítanak, kínoznak sokszor bennünket! Véljük, hogy a világ tengelye kifordul a sarkából. Pedig ha ugyanaz mással történik, csekélységnek látjuk. Sőt a magunk izgalmai is, ha feljegyezgettük volna gyermekkorunktól kezdve, ma olvasva... Az idő végtelenségében minden eltörpül, amit ma nagynak látunk.