Ugrás a tartalomra
A gyönge elméjû ember állati életet él. Az állat nem ismeri a halált. Nézd a tyúkot például: mennyire védi a csirkéit! Mihelyt azonban felfordul a csirke, sajnálkozás nélkül otthagyja. Ha úgy értené a halált, mint a középrendû ember, ugye hogy sajnálná, siratná? Tudná, hogy a gyermeke elvesztette az életét. De akinek a halálról nincsen fogalma, annak az életről sincsen. És most nézzük az erős elméjû embert. Az meg éppen azért bátor, mert érzi, hogy a test nem mindene. Azt érzi, hogy ő inkább lélek, mint test. Minél lelkibb az ember, annál kisebb érték neki a test. A hősök, a világtörténelem nagy hősei mind lelki emberek voltak. Mind egy szálig.
Kapcsolódó idézetek
-
Csak a közepes elme ragaszkodik az élethez. A gyönge elméjû ember azért bátor, mert nem érti a halált. Az erős elméjû ember meg azért bátor, mert érti.
Gárdonyi Géza
-
Mi az ember? Testét illetve gyönge, törékeny holmi, nem kell hozzá barátságtalan szélfúvás, elég egy kis nyári szellő, és máris összeomlik. Természete éppoly védtelen és ingatag, mint egész lénye, gyakran segítségre is szorul. Lelke azonban magas helyről származik - a fenséges gondolkodás titkos birodalmából; míg testével a földön él, természetével énjét ápolgatja, gondolatai a legtitkosabbak, hiszen a születésüknél egyedül ő bábáskodik, senki más.
Lucius Annaeus Seneca
-
A halottak általában türelmesebb természetûek, mint mi, élők, ami leginkább azon látszik, hogy milyen nyugodtan fekszenek a sírjukban, az ember meg ugrál, mint a rémült mezei egér, és azon ritka alkalmakkor, mikor egy helyben marad, akkor is egész testében reszket és remeg, de olyankor is olyan, mint az egér, ebben az esetben háziegér, ami megmenekül a macskától, és a lyukában lapulva tovább fülel, remélve, hogy a macska föladja és távozik, de nem tudhatja, de nem tudhatja, hogy ott van-e még vagy már elment, mert a cica is képes mozdulatlanul várni anélkül, hogy a térdízületei elmerevednének.
Sjón
-
A halál egyáltalán nem olyan rettenetes lény, mint ahogyan ostoba emberek hiszik. A halál nagy megnyugvás, csendesség. A halál olyan, mint egy jóindulatú óriás, amely, igaz, hogy letipor fenyőerdőket, és igaz, hogy tovább megy az északnémet síkságon is, csak akkor már szárazság a neve. A tisztességes halál jókedvû, nyugodt és csendes.
-
Ha a test elhasználódik, és az elme megfárad, a szervezet örvend a halálnak. Csakhogy nehéz fölfogni, hogyan örülhet valaki a halálnak, ha még fiatal és erős: így az emberek az elmúlást általában valamiféle fenyegető szörnyûségnek tekintik. Az értelem ugyanis, a maga anyagidegen módján a jövő felé fordul, s úgy véli, jó dolog egyre tovább és tovább haladni, akár a végtelenségig, ám eközben nem látja be, hogy önnön anyagi mivolta végül is elviselhetetlenül kimerítőnek fogja találni az egész folyamatot.
Alan Watts
-
Komolyan kezdek hinni az állatok magasabbrendûségében. Nem az a fontos, hogy egy fajta a kultúra milyen fokán áll, hanem az, hogy benne az egyed mint érzi magát. S hogy az állat elégedettebb, mint az ember, az csaknem bizonyos. Nem nyomja a holnap gondja, nincsenek olyan rafinált szükségletei, melyek kielégítéséről gondoskodnia kell, s nincsenek elemi igényei sem: ruha, lakás, élelem, ezt mind a természettől kapja. Nincs öntudata (?), milyen szerencse! Nem foglalkoztatják a lét és nemlét kérdései, s nem unatkozik! S szerelmi élete mily remek! Nincs morálja, kötelességérzete, csak ösztönei; nincs házasság, csak szerelem... csak érzékei a természet színeinek és hangjainak felvételére. Nincs pénze! S nem is kell neki! Társas életének sincsenek olyan bonyolult, s mégis buta törvényei. Egyszerûbb, tisztább az élete.
Lengyel Menyhért
-
Az ember nem megy könnyen a halálba (...), mert tudja, mi a halál. Az állat nem tudja, ezért könnyen mehet a halálba.
Jirí Weil
-
Az elme olyan, mint a test. Állandó ostroma alatt van a félelemnek, a gyûlöletnek és egy egész rakás elhagyatottságnak. Ezek a dolgok épp olyan halálosak, mint bármely rákos sejt. Az elme olyan, mint a test. A tény, hogy az elme túlélheti, az egy csoda.
-
Mára egyetlen értelmes, a természettel és az élettel közeli kapcsolatban lévő pszichológus sem kételkedhetik abban, hogy minden, de minden lelki és szellemi folyamat lényegének egy részét tekintve egyben testi jellegû, különösképpen pedig idegélettani folyamat. Egy kis mérgezés, egy kis agysérülés... és hová lesz a "halhatatlan" lélek és a minden testi dolognál magasztosabb szellem? Saját gyakorlatunkban kell megtapasztalnunk az agysérültek szörnyû és megrendítő személyiségváltozásait, hogy megtudjuk, mennyire halandó az emberi lélek, mennyivel halandóbb még a testnél is!
Konrad Lorenz
-
Az ember az egyetlen állat, mely a haláltól fél. Az ember egyáltalán félénk valami. Nem is lehet érteni, hogy félelmében már régen el nem pusztult. Rettenetes sokat kellett neki rettegnie az életéért a roppant régiségben, hogy ennyire beleivódott nemzedékről nemzedékre a félelem. Már csak ha a jelét látja a halálnak, eláll a lélegzete, mintha az emberi halál oly ritka volna, hogy nem lehetett volna eddig hozzászoknia, hogy mindenki meghal.
Móricz Zsigmond