Gárdonyi Géza

Minden állat boldog a földön, ha zavartalanul élheti az életét. Mért éppen az ember boldogtalan! Minden ember akar valamit, amije nincs. A szerzetes akar legtöbbet, amikor azt mondja: semmit nem akarok ezen a Földön!

Nézd meg magadat. Honnan vagy? Nem csoda az, hogy vagy? Honnan vagy? És honnan van minden, amit nem emberkéz alkotott? A porszem? a felhő? a csillag? az árnyék, a víz s minden-minden! De legkivált te magad honnan vagy? Neked ez nem csoda...?

Okos ember nem állhat be barátnak! Az élet élet! Isten pedig nem azért teremtette az életet, hogy megtagadjuk.

Erő bátorság nélkül: fejsze nyél nélkül.

Nincs olyan erős ember a világon, akinél erősebb elő ne ötlene.

A tizenkét éves gyermek azt véli, hogy a kimondott szó éppoly teljes, mint a gondolat.

Isten markában van a földi ember mindenkor - ez az ő gondolkodása -, ha büntet is bennünket, sosem azért büntet, hogy ártson vele, hanem hogy javuljunk, tisztuljunk, lélekben hozzá közeledjünk.

Egy rossz apáca megrontja mind a klastromot, de ahol egy tökéletes apáca van, száz rossz is lehet körülötte, az az egy megtartja a klastromot, mint márványoszlop az épületet.

Milyen az, aki tiszta lelkû? Aki ugye nem bûnös. Aki mindig vigyáz arra, hogy piszok a lelkére ne tapadjon. A piszok más néven bûn.

A barátnak nem kell csizma, se cifra köntös, se ló, se pénz, se semmiféle kincse a földnek. Mert a barát nem földi ember. Égi. Ezen a földön csak idegen.

Ott, ahol vidámság van, nem lehet a korbács erősen uralkodó.

Kiváltságos pálya a szerzeti. A barátok Isten választottjai. Vámot, révpénzt, fuvart nem fizetnek. Hajlékuk minden ház, ha kint járnak, és asztaluk minden asztal. Isten népe ők e földi világban.

Nem érted? A mag az élet. A hagyma a rothadás. Az élet a rothadásból kikél... De minden növénynek más a természete. Mint az embernek. Meg köll vele ösmerkednünk. Van olyan, aki csak kövér földben díszlik, mint a mák és a napraforgó, meg a jeges levelû lapu. Van olyan, akinek szegénység a világa. A kövirózsa példának okáért, vagy a borostyán, vagy az őszibarack. Ismét más növények a társas életet szeretik, mint a hangyák vagy a farkasok, vagy az emberek: a fenyőfa, nyírfa, bükkfa. Ismét mások a magányos életet kedvelik, mint a remeték: a diófa, hársfa, birsalmafa, berkenyefa. De berkenyefát soha ne ültess... A berkenyefa... nem terem addig... ameddig az ültetője él.

Mindenkinek megvan a maga társa. Mintha a két lélek egy volt volna, ott, ahonnan minden élet ered, s két testbe osztottan fújták volna alá, hogy itt éljen a földön, ezen a rendetlen csillagon. S a két léleknek keresnie kell egymást. Meg kell találnia egymást, különben örökre hiányzik a szívének a fele. S ha meg nem találja egymást, s nem a maga felével egyesül, holtáig érzi a tévedését, szívének a hiányosságát, csonkaságát.

A házasság nem csupán boldogsági társasvállalat. Szenvedések is vannak az életben. Tehát az egybekelők azokra a szenvedésekre is vállalkoznak. Csakhogy addig ki-ki a maga baját szenvedte, az egybekelés után már a másik baját is. Nem minden hónap május.

A szép ruhát mindig szerettem. Ez az egy női vonás kiirthatatlan maradt bennem. Ha magamnak kellett is mosnom, de volt mindig fehér ruhám, és illatszert is mindig szereztem, ha egyebet nem, szagos füveket.

Szenvedni nagy célokért, vallásért, emberi nézetekért, tudományért - valami. De szenvedni macskáért, egy nőnemû hun gyermekért, aki oly mûveletlen, hogy az ábécét sem ismeri; olyan barbár, hogy szalonnát eszik reggelire, és aki még csak jókedvében sem néz rám szeretőn...

- A mi vallásunk csupán csak egy jóslatot ismer. - Mondd. - Ahogyan Isten akarja.

Te áldott lélek, te női testben járó égi angyal! Mindig mellettem lengett a te szárnyad, s mégis csak akkor, abban a pillanatban nyílt reád a szemem. Nem te voltál-e mindenkor az engem szerető, a hû, a miattam szenvedő, a nekem rendelt? És én mégsem láttalak.

Ahogyan Isten kibocsátott erre a világra, éppúgy vissza is szólít!