Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Szerző
Gary Chapman
Sok munkamániás a házastársa elől bujkál. Állandó elfoglaltságával igyekszik elkerülni, hogy szembe kelljen néznie az érzéseivel, vagy házastársa érzelmeivel.
Ha igazán fontos számunkra valaki, akkor néha kedvesen, de határozottan szembe kell szállnunk vele.
Csak annak a párnak lesz boldog a házassága, amelyik képes megtalálni az egyensúlyt szeretet és szabadság között. Ha mindkét igényünknek meg akarunk felelni, időnként kompromisszumot kell kötnünk.
Az emberi viselkedés egyik legfőbb hajtóereje az a vágy, hogy nyomot hagyjunk a világban, és maradandót hozzunk létre.
Az esetek többségében a szeretet iránti vágy irányítja tetteinket és szavainkat - legyenek azok helyesek vagy helytelenek, megfelelőek vagy elhibázottak.
A szeretet arra késztet, hogy vállaljuk az igazság kimondásának kockázatát, amikor szükség van rá.
Ne az ítélkezés, hanem a megértés szándékával hallgassuk partnerünket!
Emlékeztessük magunkat arra, hogy mindannyian folyamatosan változunk. Az élet lassú utazás, melynek során olyan emberré válunk, amilyenné tesszük magunkat.
A szeretet tiszta öröme a viszonzástól függetlenül adott szeretetből fakad.
Mikor úgy érezzük, hogy igazságtalan kritika ért minket, ne vágjunk vissza. Hagyjunk magunknak időt arra, hogy végiggondoljuk, milyen igazság rejlik a kritika mögött, és legyünk készségesek a tanulásra.
Ne felejtsd el, hogy senki sem jobb nálad. S ne felejtsd azt sem, hogy senki sem rosszabb.
Ha jobban akarunk szeretni valakit, kérdezzük meg tőle: mit tehetek érted?
Szokjunk rá, hogy megdicsérjük munkatársainkat a hátuk mögött.
A házasságnak az a rendeltetése, hogy a szeretet, a szolgálat és az öröm helye legyen.
A sikeres házasság egyik titka az, hogy a házastársak egyben barátok is, nemcsak szeretők vagy szobatársak.
Hosszú távú jó kapcsolat nem létezhet bocsánatkérés és megbocsátás nélkül.
A szeretet valójában az a döntés, hogy a másik fél javát keressük.
Aki szeret, az őszinte, de tapintatos.
Egy igaz barát azt mondja, amit hallanunk kell, akkor is, ha az nem kellemes.
Az adakozás ott kezdődik, hogy elismerjük: mindent, ami az enyém, ajándékba kaptam.
« Előző
1
…
11
12
13
14
15
16
Következő »