Gary Chapman

A minőségi idő lényege az együttlét. Ez nem csupán fizikai közelséget jelent. Lehet két ember ugyanabban a szobában, egymás közelében, de ez még nem feltétlenül együttlét. Az együttléthez elengedhetetlen az egymásra irányított figyelem.

Nem szükségszerû, hogy a múltbéli hibáinkat a jövőben is elkövessük. Szakíthatunk hibás döntéseinkkel, és választhatjuk a szeretetet. Sok házasságot mentett már meg a széthullástól ez az elhatározás.

A szeretet nem törli el a múltat, de mássá teszi a jövőt.

A szeretet választás dolga. Bármelyik fél beindíthatja a szeretet újjáéledésének folyamatát.

Soha nincs késő, hogy kifejezzük a szeretetünket.

A szeretet velünk kezdődik, és nem elsősorban azzal, amit mondunk vagy érzünk, hanem a tetteinkkel. A szeretet cselekvést jelent.

Tévedés azt feltételeznünk, hogy a különélés minden esetben váláshoz vezet. A különélésből éppolyan eséllyel következhet be a házasság helyreállítása, gazdagodása és megújulása. A házasfeleken múlik, hogy mi lesz a különélési időszak végkimenetele.

Az átmeneti különélés nem egyenlő a halállal (...). Olyannyira közel áll a halálhoz, hogy ugyanolyan fájdalmat érzünk, mint amikor elveszítünk valakit, akit szerettünk. A halál árnyékának völgyéből azonban van kiút.

A különélés olyan, mint amikor az ember útelágazáshoz ér. Választania kell, melyik utat követi az előtte álló időszakban.

A különélés olykor a békesség érzetét kelti a házastársakban. Ám tévesen értelmezi ezt a békességet az, aki ebből a szakítás, illetve a válás helyes voltára következtet.

Sosem járunk jobban, ha vétkezünk. A bûnvallás és a bûnbocsánat nem törli el a rossz cselekedetek negatív következményeit.

Nem hagyatkozhatunk csupán az érzéseinkre, amikor az élet egésze forog kockán. Aki csak az érzéseit követi, a biztos magány és kifosztottság felé tart.

Nem állítom, hogy a házasság helyreállításához vezető út könnyû, de azt igen, hogy helyénvaló, és megéri az erőfeszítést.

Nagyobb boldogság helyesen cselekedni, mint csupán az érzéseinket követni.

A legtöbb ember vagy leértékeli, vagy túlértékeli magát. Haszontalan csődtömegnek érezzük magunkat, vagy éppen ellenkezőleg, Isten kegyes ajándékának az emberiség számára. Mindkét véglet téves. Az igazság az, hogy érzéseinknek, gondolatainknak és magatartásunknak, amelyek személyiségünket alkotják, egyaránt vannak erős és gyenge pontjai.

Nincs két egyforma ember a világon. Sokan vannak, akik egy adott területen jobb képességekkel rendelkeznek, mint mi. Viszont kivétel nélkül mindenkire igaz, hogy amíg bizonyos területeken kiemelkedő, másban nem annyira jó, vagy éppenséggel semmilyen képességekkel nem rendelkezik.

Aki a kudarcot választja, nyilvánvalóan kudarcélményben lesz része. Aki azonban a sikert választja, még a kisebbrendûségi érzése sem fogja meggátolni abban, hogy elérje a célját.

Nem kell a tökéletesség látszatát keltenünk ahhoz, hogy fontosnak tûnjünk mások szemében. Az emberek semmivel sem fogják kevesebbre becsülni azt, aki beismeri saját gyengeségeit. Ellenkezőleg, aki magát különbnek mutatja, csak elidegeníti magától embertársait.

Saját történetünket nem áll módunkban megváltoztatni, csupán elfogadni tudjuk.

A kimondott szavakat nem lehet visszavonni, a tetteket nem lehet meg nem történtté tenni. Bocsánatot kérhetünk a hibákért, de nem törölhetjük el az elkövetett bûn következményeit.