Gayle Forman

Nincsenek második lehetőségek az elszalasztottak helyett.

A szeretet nem tud meghalni, nem tûnik el, nem halványul el. Addig nem, amíg fontos számodra.

Álomtalan álomban reménykedem. Hallottam már, mikor a halottakra azt mondják, elaludtak. Valóban ilyen a halál? A legédesebb, legmelegebb, legmélyebb, soha véget nem érő álom? Ha ilyen, akkor bizony egyáltalán nem bánnám.

Az emberek jóindulata sokszor úgy beskatulyáz bennünket, hogy egy koporsóban se volnánk jobban elszigetelve.

Ruhám zsákban. Fölösleges Majd hálás lesz a Vöröskereszt A hegytetőről búcsút intek Penészszagod most is itt leng Mért hívlak, ha semmi válasz, hangom kiknek énekel "A hívott számon... " és a többi. Csak egy nyamvadt gép felel.

Boldogít-e nyomorúságod? Magányos békédnek mi haszna? Összeköt egy végső láncszem Csak ebben találok vigaszra.

Keltsd fel hamar, ha itt a vége Míg kint az est aranyfaként ragyog Fektess a lóherék ölébe Segítség nélkül összeroppanok.

Gyûlölj, hé! Ne legyek többé! Nyomoríts péppé! Alakíts széppé! Teremts egésszé! Hát nem, hát nem, hát nem megérné?

A pletykák, még ha igazak is, olyanok, mint a lángok: ha nem kapnak oxigént, kis köpködés után elhalnak.

Az elengedés gesztusa. Mindenki úgy beszél róla, mintha a világ legegyszerûbb dolga lenne. Hajtsd ki szépen az ujjaidat, egyiket a másik után, amíg ki nem nyílik a tenyered. De az én kezem már három éve szorul ökölbe, az ujjaim elgémberedtek. Én magam is elgémberedtem. És hamarosan végleg összezárulok.

Tû és cérna, hús és csont A nyál kifolyt, a szív csak kong Bőrödön gyémántkék varratok Csillog a magány. Hallgatok.

Eltölt a keserûség, és a veszteség szörnyûsége nap mint nap földhöz vág. A való élet pedig csak megy tovább. És idővel a veszteség normalizálódik, beépül a mindennapi életbe, és néhány év múltán azon kapod magad, hogy tulajdonképpen rendben vagy. Megváltoztál ugyan, de... de még mindig hallod az eltávozottak hangját, még mindig anekdotázol róluk, még mindig mindennap gondolsz rájuk.

Mikor csókolóztak, az olyan volt, mint felcsapni a főkapcsolót egy elhagyott házban, és látni, hogy az áramkörök nemcsak élnek, de még erősebbek is lettek a használatlanságtól.

Az igazság felszabadít, ám előbb boldogtalanná tesz.

Emberek jönnek-mennek az életünkben. Van, aki marad. Van, aki nem. Vannak, akik elsodródnak, de aztán visszatérnek.

Féltékenység izzik fel bennem, és elszégyellem magam. Szánalmas vagyok. Kötélhúzást játszom, holott senki sincs a kötél másik végén.

A sorsot nem lehet szembenevetni, mert úgyis a sors lesz az, aki utoljára nevet.

Ha keresünk valamit, sose találjuk meg. Akkor találjuk meg, amikor nem keressük.

Más a vagányság és más a bátorság. Vagány az, aki gondolkodás nélkül megtesz valamilyen veszélyes dolgot. A bátor ember úgy megy neki a veszélynek, hogy tisztában van a kockázatokkal.

Más elveszíteni valamit, amiről tudjuk, hogy a mienk, és más elveszíteni azt, amiről nemrég tudtuk meg, hogy ilyen is van nekünk. Az egyik csak bosszúság, a másik viszont igazi veszteség.