Hartay Csaba

Az idő végül elveszi az anyagot, magával vonszolja, és gyûrött álarcaink sárosra taposva sorakoznak (...) az otthoni parkettán. Elkopunk mi is, ünneplő kísérői a múlásnak, ennek a lassú szárnyú, báltermi függönynek.

Ki gondozza azokat az éveket, ahonnan kiköltöztünk? Visszajár-e valaki a lépcsőház légypiszkos ablakaira újra rányomni gyerektenyérnyomát?

Az éveket már gyerekként is méretes rekeszeknek láttam. Egymástól elválasztva, szinte átjárhatatlanul. Voltak szûkebb szobák, de nagyobb termek is. A hónapok eltolással rendeződnek egész évvé, lépcsőzetesen múlnak. És ez az osztott rendszer olyan emeletes házzá magasodik végül, ahonnan egyszer csak nem lesz feljebb (...). Kizavarnak minden évből.

Senki sem tudná megmondani, minek örül éppen. Rettentő hangzavarral él ez az elbúcsúzás, mintha mindenki egyszerre akarná elmondani, mit nem talált meg, és mit nem engedne el ebből az évből. Ami új, az valótlan, még nem fejlődött ki, csupán sárpöttyös lepedők csattognak az évkezdeti szélben.

Nyugodtan lehet kiáltozni a januárban, úgysem hallják megtermékenyítetlen nyári hónapok.

Adjatok egy lakatlan évet, beköltözöm az összes szorongásommal, adjatok egy emeletet, az alagsorba vágyom, adjatok egy földszinti erkélyt, hadd szomjazzam a tériszonyt. Soha nem ez az év a jó, mindig másikra lesünk a decemberi nagy fal és a gyenge fagy mögül.

Mi már megszülettünk, hagyjatok bennünket élni, hagyjatok kint az asztalon gyufát, öngyújtót, és ne vegyétek észre, ha bevisszük mindet a bunkerbe, lángot, tüzet akarunk, hagyjatok bennünket gyereknek maradni, nem akarunk hazamenni, nekünk ez a bunker az otthonunk.

Egy börtönben (...) minden olyan hideg, és minden csupa vas. Csupa kattogás és zaj. Meg ezek a lámpák. Mink le se bírjuk kapcsolni, ha akarjuk, mi itt nem is akarhatunk nagyon semmit.

Ha innen kikerülünk, mi akkor is itt maradunk már. Mintha valami madzag lenne rajtunk onnantól, így képzelem, és mindig megállít ez a börtön, mert van egy görcs, amivel ennek a zárkának a rácsaihoz vagyunk kötözve. Esküszöm, elszakítanám! Jó lenne valahogy kitörölni, letagadni ezt az egészet, hogy ne bántsanak ez miatt odakint a tisztességes állampolgárok, hogy azt higgyék, mink is olyanok vagyunk, mint ők.

Nem múlik az idő, vagy csak nagyon lassan, valahogy csak mi múlunk.

Jenő mindig azzal jött, hogy ő tisztességes lesz, ha kikerül innét, de ahhoz sok pénz kell, de ahhoz meg nehéz tisztességesnek lenni.

Ha innen kiszabadulunk, akkor a bûnünk elmúlik szerinted? Érted, hogy kérdezem. Vagy ez a bûn, ha már megtörtént, akkor nem akar sohasem véget érni?

Azon szoktam röhögni, hogy felülről nézve az őrök is ide vannak bezárva, Isten szemében ők is ugyanolyan bûnösök, esznek a mi bûnünkből, zabálják a bûneinket, megosztjuk velük a sok szarságot, amit megtettünk, belenyalnak, itt vannak velünk nappal, éjjel, felülről nézve az őrök is itt fognak megrohadni.

Ne igyatok túl sokat, elérzékenyít, könnyen kimondtok olyan dolgokat, amiket később képzelt keménységetek okán szégyellni fogtok. Részegen csak egymással beszélgessetek.

A felhőtlenség peremén viharfelhők várakoznak.

Élvezzétek az éhséget, minél tovább tart, annál jobban esik majd egy tál meleg étel. Mit kezdenétek a szabadsággal börtön nélkül? És mihez kezdene az út bizonytalan léptek nélkül?

A mosoly alkalmi, az öröm kitart hat percig. A világegyetem életkorának tükrében semmi különbség nincs a kettő között.

Tévedtek, ha azt hiszitek, a barátait megválogathatja az ember. A barátságoknak is földrajzi okai vannak. Olyan emberekbe botlasz, akik ott élnek, arra utaznak, amerre te. Pedig lehet, hogy Írországban él a te legjobb barátod, csak sosem lesz alkalmad találkozni vele.

Egy hatalmon lévő politikus majdnem minden döntésével megöl néhány embert. Akaratlanul is. Na ezt ne úgy értsétek, hogy bekopog Kovács Jánoshoz, és belevágja a bökőt a bordái közé. Elég egy törvény, ami hátrányos helyzetbe hoz egy csoportot, ami hajléktalanná, földönfutóvá tesz néhány lakost. Sokan belehalnak abba, amit a Magyar Közlönyben olvasnak, csak ezt így nem tartja a számon a Központi Statisztikai Hivatal.

Nem kell ahhoz ölni, hogy örökre megbélyegezzenek. Ugyan, dehogy, elég jó sok pénzt keresni akkor, amikor másnak semmije sincs.