Senki sem tudná megmondani, minek örül éppen. Rettentő hangzavarral él ez az elbúcsúzás, mintha mindenki egyszerre akarná elmondani, mit nem talált meg, és mit nem engedne el ebből az évből. Ami új, az valótlan, még nem fejlődött ki, csupán sárpöttyös lepedők csattognak az évkezdeti szélben.

Kapcsolódó idézetek

1. Most már csönd van. Hamarosan alkonyodik. A levegő hideg és tiszta. A távolból olykor-olykor tûzijáték-rakéták durranása hallatszik, pedig az új év majd csak néhány óra múlva veszi kezdetét. Az emberek türelmetlenül várják, hogy megszabaduljanak a régitől, és üdvözölhessék az újat.
2. Beköszönt egy új évszak, egy új év, az élet megy tovább, az emberek elkezdenek felejteni. Néha azért, mert nem tudnak emlékezni, néha pedig azért, mert nem akarnak. Fredrik Backman
3. Az emberek alig várják a tavaszt, igaz? Minden életre kel... Később viszont minden el is pusztul. Tavasszal minden újrakezdődik, de az óra máris ketyeg az élet minden apró morzsája fölött.
4. Az esztendő részei észrevétlenül simulnak egymásba: a téli álomra a kikelet, a virúlat- és munkásságra a hervadás és lankadás lassú átmenettel következnek; egyenként lopóznak fejünkre az ősz hajszálak; s életkedvünk, erélyünk fogyása, érzékeink gyengülése által lépésről lépésre vitetünk a feloszlás felé. De az esztendő változásakor rögtön s fájdalmasan lep meg bennünket az idő gyorsaságának s életünk rövid voltának eszmélete, azon keserû hozzáadás kíséretében: hogy kötelességeinkből oly keveset végeztünk, a boldogságból oly keveset ízleltünk! Tompa Mihály
5. Nem kell a boldogsághoz semmi, uram, a boldogságot nem lehet akarni. Nem kell hozzá sem szivárvány, sem naplemente. Sem nyugalom, sem béke, sem beteljesült vágyakozás... a boldogság egyszer csak hirtelen elárad, betölt, nem tudni, mitől. Lehet, hogy éppen esik, kopog a tetőn, és attól jön a boldogság, és átsuhan, megáll itt, kicsit elidőz, majd továbbáll. Lehet itt épp akkor, mikor jön szomorúság, gyász, szürkeség, ború és eső. Kilátástalan eső. És lehet, hogy a kopogásától mégis boldogság lesz akaratlanul és véletlenül. Áll az ember valahol az út mellett elhagyatottan, vár valamire, sár van és eső és hideg, és mégis egyszerre, érthetetlenül boldogság van. Bóna László
6. Mintha kihaltak volna az évszakok, megdermedt zöldben fürödnek a fák. Egyszerre nyár, ősz és tél vagyok. Megkövült idő. Haláltalan világ. Nem merek élni. Lélegezni sem. Azt hiszem néha, nem is ver szívem, csak mímeli, hogy van, s mert fél, dobog. Rettenetes nehéz az idebenn. Hát élek, félek, alakoskodok. Bella István
7. Eljön a tavasz. Végül mindig idetalál. A szél kisöpri a telet, a fák zizegnek, a madarak fütyülnek, a természet hirtelen fülsiketítő zajokat produkál, elvégre a hó hónapokon át elnyelt minden hangot. Fredrik Backman
8. Nincs rosszabb érzés, mint mikor búcsúzni kell. Megköszönni, lezárni, elválni majd elbúcsúzni. Nem lehet mit mondani. Nézel okosan, és csak azt várod, hogy mondjon valaki valamit. Valami szépet. Valami jót. De erre nincsenek szavak.
9. Elfeledkeznek az emberek egymásról. Nem néznek egymás szemébe, nem kérdezik a másikat. Átlépnek a problémákon, valahogy mindenki rohan. Mindenkinek egy élete van, azt próbálja jól leélni, csak rengeteg minden mellett elmegyünk, azt hiszem. Elmegyünk a természet mellett, elmegyünk a saját országunk mellett. Szacsvay László
10. Az idő jár, s az élet e hetekben megtelik tömény tartalommal. Más az emberek pillantása. Neszelnek valamit, az égre néznek csillogó szemekkel, aztán a földre, elborult pillantással. (...) Mi ez az érzés, ez a tömény, ez a sûrû, ez a fájdalmas és félelmes keresgélés és csodálkozás? Mi van a levegőben, az emberek szemében, a nők mosolyában? A búcsú. Márai Sándor