Honoré de Balzac

Nevetséges voltunkat nagyrészt túlzásba vitt szép ér­zések, erények vagy jó tulajdonságok okozzák. A büszkeség, amelyet a nagyvilági érintkezés nem enyhít, nevetségessé vál­tozik, amikor kis dolgokban nyilatkozik meg ahelyett, hogy az emelkedett érzelmek körében vehetne lendületet. A lelkese­dés, az erények erénye, amely szenteket teremt, amely a titkos önfeláldozásokat s a legragyogóbb költeményeket sugallja, túl­zássá válik, ha a vidéki élet semmiségeibe bonyolódik. Távol a középponttól, ahol a nagy elmék ragyognak, ahol a levegő gondolatoktól terhes, ahol minden megújul - a tudás elvénhed, az ízlés megposhad, mint az álló víz.

A társaság hiánya a falusi élet legsúlyosabb kellemetlenségei közé tartozik. Ha az ember sohasem hozza meg másoknak a viselkedés és az öltözködés megkövetelte apró áldozatokat, végül teljesen leszokik arról, hogy zavartassa magát mások miatt. Akkor aztán minden megromlik bennünk, forma és szel­lem egyaránt.

Az ökör dolga, hogy türelmesen vonja az igát, a madáré, hogy gondtalanul éljen.

Félreismert ember éppen azzal áll bosszút alantas helyzetéért, hogy szelleme nagyon is magasra szárnyal.

A nagy elmék egyik szerencsétlensége az, hogy elkerülhetetlenül megértenek mindent, a bûnt éppen úgy, mint az erényt.

Minden mértéktelenség a maga sajátos irányában fejleszti a testet. A részegeskedés, éppen úgy, mint a tanulás, még jobban meghizlalja a kövér embert, és lefogyasztja a soványat.

Az ifjúkor szokásai nagy erővel térnek vissza az ember öregségében.

A fösvénység ott kezdődik, ahol a szegénység megszûnik.

A látható ok nélkül keletkezett nagy vagyonok titka olyan bûn, mely feledésbe ment, mert ügyesen követték el.

Az igazi szerelemnek megvannak a maga előérzetei és tudja, hogy a szerelem szerelmet gerjeszt.

Amikor szeretnek minket a nők, mindent megbocsátanak nekünk, még vétkeinket is; amikor nem szeretnek minket, semmit sem bocsátanak meg nekünk, még erényeinket sem.

Ez az élet, ilyen a valóságban. Nem szebb, mint a konyha, ugyanolyan büdös, és aki főzni akar benne, bizony bepiszkítja a kezét, az a fontos, hogy utána meg tudjon mosakodni: ez korunk erkölcse.

A forrás elragadóbb volna hát a folyónál, a vágy elbûvölőbb volna a gyönyörnél, s amit remélünk, vonzóbb mindannál, amit birtokolunk?

De hiszen Párizs valóságos óceán. Beledobhatod a mérőónt, mélységét soha nem ismered meg. Keresztül-kasul járod, hogy leírd; de akármennyi gondot fordítsz is a bejárására, leírására, akármily számosak és buzgók is e tenger kutatói, mindig akad még ott szûz terület, ismeretlen barlang, egy-egy virág, igazgyöngy, szörnyeteg vagy más meglepő lelet, ami elkerülte az irodalmi búvárok figyelmét.

Néma barátok voltak, s mint valami balsorstól, úgy óvakodtak tőle, hogy bizalmasabb kapcsolatra lépjenek. (...) Lehetett volna megmagyarázni ezt az érzést, mely egyszerre tette baráttá és ellenséggé, s éppúgy vértezte egymás irányában közönnyel, mint amennyire egymáshoz kapcsolta ösztönük szerint egyesítve, valójában pedig elkülönítve kettejüket. Ki tudja, talán meg akarták őrizni illúzióikat.

A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bőbeszédû. A rossz hajlam, a csalódás, a bosszú a legjobb rendőrkém.

Az élet olyan gépezet, amelynek mozgását a pénz szabályozza.

Annak, aki a pénzeszsák zsinórját megköti és megoldja, semmit sem tagadnak meg az emberek.

Ha a jótett talán nem is árt a jótevőnek, de azt, akit lekötelezett, mindig tönkreteszi.

Hogy biztosítsák vagyonukat, a gazdagok kitalálták a törvényeket, a bírákat, a guillotine-t, mindmegannyi gyertya, amelyek lángjánál a tudatlanok megégetik az ujjukat.