Szerző

Irvin David Yalom

A másik teljes megismerése (...) lehetetlen, már csak azért is, mert megválogatjuk, mit fedünk fel egymás előtt.
Az élet értelmének kérdése, ahogy Buddha tanította, nem tanítható. Fejest kell ugrani az élet folyójába, és hagyni a kérdést elsodródni.
A választások kizárják egymást - ez nehezíti meg annyira a döntéshozatalt. Minden igenhez tartozik egy nem. Minden döntésnek ára van, hiszen a többi lehetőségről le kell mondanunk.
Az ember olyan lény, aki mindenben értelmet keres, de szerencsétlenségére egy értelem nélküli világba vetette a sors.
A múltat lezárt kerek történetnek véljük, kőbe vésett, felejthetetlen emlékek tárházának. Milyen makacsul kapaszkodunk e bizonyosságba!
Sokan azért félnek az önfeltárástól, mert azt hiszik, van bennük valami eredendően elfogadhatatlan, visszataszító és megbocsáthatatlan. Így amikor teljes egészében feltárják magukat, és mégis elfogadással találkoznak, komoly segítséghez jutnak.
A halálfélelem mindig ott bujkál a felszín alatt. A halál gondolata egész életünkben kísért minket, ezért védőfalakat építünk - többnyire a tagadásra alapozva -, hogy megbirkózzunk a láthatatlan fenyegetéssel. Mégsem tudunk szabadulni tőle.
A gyerekeket intenzíven foglalkoztatja a halál, és a személyiségfejlődés egyik legfontosabb állomása a halálfélelemmel való szembenézés.
Dosztojevszkij A Karamazov testvérek címû regényében a nagy inkvizítor kijelenti, hogy három erő van csupán a földön, mely az embereket képes örökre legyőzni és rabul ejteni: "a csoda, a titok és a tekintély". A gyógyítók a történelem folyamán tudták ezt, és titkok fátylába burkolták gyógyítási módszereiket. A sámánok képzését és praktikáit misztikus homály fedte, a nyugati orvosok évszázadok óta megkülönböztető öltözéket viselnek, hogy tiszteletet ébresszenek a betegben, és fokozzák a placebohatást: fehér köpenyt hordanak, cirkadalmas diplomákat aggatnak a rendelő falára, érthetetlen latin nyelven irkálják receptjeiket.
Becsüld meg magad! Milyen ritkán látjuk hasznát ennek a prédikációnak. Azt, amink van és amit megtehetünk, általában kiszorítja a tudatunkból az, amink nincs és amit nem tehetünk meg. Ha az egyén számol halála lehetőségével, eljut arra a szintre, hogy értékelje és hálás legyen a lét számtalan csodálatos adományáért.
Az öntudat nagy kincs, legalább akkora érték, mint maga az élet. Ez tesz bennünket emberré. Csakhogy nagy ára van: a halandóság ütötte seb. Létezésünket mindörökké beárnyékolja a tudás, hogy növekedésünket, virágzásunkat követően elkerülhetetlenül megsemmisülünk és eltûnünk.
Mivel nem élhetünk rettegésbe dermedve, különféle módszereket eszelünk ki a halálszorongás ellen. Gyermekeinken keresztül kivetítjük magunkat a jövőbe; gazdagok leszünk, híresek, még nagyszerûbbek; kényszeres védelmi rituálékat alakítunk ki, vagy mindenekfelett hiszünk a végső megmentőben. (...) A haláltól való szorongástól azonban a legszilárdabb, legtiszteletreméltóbb védekezés ellenére sem szabadulhatunk meg teljesen: mindig velünk van, elménk egy eldugott zugában leselkedik ránk.
A halál viszket. Szünet nélkül viszket; szakadatlanul bizsereg, finoman, alig hallhatóan kaparászik egy belső ajtón, a tudat felszíne alatt. Rejtve, álcázva, a legkülönfélébb tünetek formájában szivárog át, számtalan aggodalmunk, megpróbáltatásunk, konfliktusunk forrásaként.
A halál tudatosítása valódi megvilágosító élmény lehet, különlegesen hasznos katalizátor életszemléletünk megváltoztatásához.
A veszteség tudatosíthatja saját létezésünket.
A választások kizárják egymást - ez nehezíti meg annyira a döntéshozatalt. Minden igenhez tartozik egy nem. Minden döntésnek ára van, hiszen a többi lehetőségről le kell mondanunk.
Rendszerint ajándékokkal, tortával, üdvözlőlapokkal és vidám partikkal ünnepeljük a születésnapokat, holott valójában miről is emlékezünk meg? Az ünnepléssel talán éppen a feltartóztathatatlanul múló idő szomorú mementóját próbáljuk meg elûzni.
A személyes identitás megőrzésével próbálkozni hiábavaló elfoglaltság. A mulandóság örök.
Az ébredéshez soha nem lehetünk túl öregek.
Mind azt súgja, pedig se hall, se lát, minden kő: "Emlékezz rám, jó barát!"