J. D. Barker

A születésünk pillanatától kezdve ketyeg az óra. Eljutunk az élet különböző szakaszaiba - először gyerekek vagyunk, azután felnőttek leszünk, munkába állunk, családot alapítunk, aztán egyesek megöregszenek, mások nem -, és egész idő alatt ketyeg az óra. Az ember néha megijed valamitől, történik vele valami, ami az órára emlékezteti. Talán rákos lesz, vagy meghal az egyik barátja. (...) Ilyenkor eszünkbe jut, hogy halandók vagyunk, és bármelyik pillanatban kiránthatják a lábunk alól a szőnyeget. Szerintem az emberek többsége nem fogja fel, milyen törékeny az élet.

Ha az embernek az a munkája, hogy leszedje az asztalokat, azonnal kiszúrja a piszkos tányérokat és poharakat, amikor belép valahová. Rájuk közelít, mint egy radar.

A kimondatlan szavak néha többet fejeznek ki egy egész beszélgetésnél.

Ha az ember még gyerek, és gyors segítségre van szüksége, azt kell mondania a könyvtárosnak, hogy iskolai feladaton dolgozik.

Ez egy temető. Itt mindenki furcsán viselkedik, és mindenki békén hagyja azokat, akik furcsán viselkednek. Ha itt egy kőhöz beszélsz, azt gondolják, agyadra mentek az érzelmek, ha ugyanezt csinálod a parkban, letartóztatnak. Van valami íratlan szabály, vagy ilyesmi.

A boltok többségében a belső részen helyezik el a játékrészleget, aminek két oka van. Egyrészt a gyerekek hajlamosak odarángatni a szülőket, ezért keresztül kell menniük az egész bolton, és remélhetőleg közben meglátnak egy-két terméket, amit meg is vesznek. Másrészt az a cél, hogy minél messzebb legyen a kijárattól, mert a legtöbb gyereket onnan rabolják el.

A világ néha szebb, ha az ember csak egy tompa zúgást hall belőle.

Az élet válaszutak sorozatából áll, amelyek az esetek többségében egyirányú utakba torkollnak.

Meg kell tanulnod a pillanatnak élni. A múlt már elmúlt, a jövő pedig elérhetetlen. Csak a most számít.

Ha az ember leragad egy bizonyos elméletnél, akkor a többi lehetőséget hajlamos kizárni. Ha az elmélet téves, a többi elmélettől pedig elzárkózunk, nem lehet megoldani az ügyet.

Az élet erő, energia. Sohasem tûnik el egészen, még a halállal sem, csak átvándorol az egyik létezőből a másikba. Egy virág meghalhat, de egy tucatnyi ugyanolyan szökken szárba körülötte. Egy folyó kiszárad, a halak elpusztulnak, a Föld túlsó oldalán viszont megszületik egy bálna. Amikor egy ember meghal, például egy anya és a meg nem született gyermeke, az együttes életenergiájuk visszatér az univerzumnak arra a részére, ahol az összes élet elkezdődött, és újra szét lehet osztani. A mennyiség véges, folyamatosan mozgásban van, és változik.

A nyomozói munka kíváncsivá teszi az embert.

Az alkoholizmus a sejtekben lakik, mint egy éhes állat, amelyik táplálékért üvölt.

Lehetséges két különböző lányt szeretni? (...) A két szeretet nem egyforma, és két különböző ûrt tölt ki.

A drága ruhák nem rejtik el a valódi énedet, csak segítenek mérsékelni a bûzt. Mintha egy trágyarakást ponyvával takarnánk le a tûző napon.

Sok évvel ezelőtt, amikor először láttalak, izzott a tekinteted. Az sugárzott belőled, ami a gyerekek többségéből: "semmi sem állíthat meg". Jó érzés látni, hogy az a tûz jelentősen elhalványult az élet kihívásai miatt. Hamarosan arra is rájössz, hogy hiába öntesz néha alkoholt a tûzre, akkor sem tudod visszahozni a fiatalságod hevét. Már csak az a kérdés, hogy mikor fog végleg kialudni a tûz. Mikor csatlakozol azokhoz az öntudatlan, alkoholgőzös emberi roncsokhoz, akik papírtáblával a kezükben róják az utcákat?

Ha valaki egy temető magányában dolgozik, egy idő után a hely néma részévé válik, és kísértetként mozog a sötétben, akár suttogás a sírkövek között.

A fehér nem szín, hanem a szín hiánya. Egy vászon, ami arra vár, hogy bepiszkolják.

Az igazság elmossa az összes fájdalmat, és euforikus érzést ad. Leírhatatlan boldogságot okoz.

Amikor hipnotizálunk valakit, az a célunk, hogy eljuttassuk a hipnagógikus rángás körüli pontra. Ilyenkor tárul a legszélesebbre a tudat és a tudatalatti közötti ajtó. Ha a hipnózis során emlékekhez akarunk hozzáférni, azon az ajtón lesünk be. A feltételezések szerint a tudatunk nem felejt el semmit, csak különféleképpen tárolja az emlékeket. Némelyik mélyebben van a többinél, mert az agyunk úgy ítéli meg, hogy nem fontosak, vagy esetleg traumatikusak.