James Powell

Isten a leghitványabb teremtményét is vigyázza, és istenfélő ember köteles ugyanígy tenni. Teremtményeit tisztelve tiszteljük őt magát.

Milyen jogon pusztítjuk Isten teremtményeit és hanyagoljuk rendelését saját terveink kedvéért? Meglehet, aszerint ítél majd felettünk, ahogyan a Földnek és az ő teremtményeinek gondját viseltük. Márpedig akkor az emberiség a pokol tüzén fog égni az idők végezetéig, mert csúfosan belebuktunk.

Mivel annyi esetleges mozzanatot feltételez az olyan fejlett létformák keletkezése, mint a Homo sapiensé meg az oposszumé is, nem valószínû, hogy mondjuk emlősök előfordulhatnak másutt is az univerzumban. E nézet híveinek szemében az élet a földön nem kevésbé csodálatos és bámulatra méltó, mint azoknak, akik az isteni teremtést látják benne.

Hiedelemrendszertől függetlenül, ameddig értéknek számít az élet, nem bökhetünk rá egyetlen fajra sem azzal, hogy pont ez nem számít. Mind számít. Ha nem számít a zöld gyûrûsfarkú oposszum, akkor az élet maga sem, sem ön, sem én, sem a Föld, az egyetlen bolygó, melyen van értelmes lét.

Eleink az ősidőkben hallgatólagos szövetségre léptek az első háziasíthatóvá szelídült farkasokkal. Amolyan kölcsönös előnyért kötött paktumféle volt ez: "Ha bejöttök a hidegről, és barátsággal viseltettek a fajtánk iránt, mi tőlünk telhetően befogadjuk, etetjük, óvjuk a ti fajtátokat. Együtt sírunk, együtt nevetünk." Ugyanígy tettünk a lóval. És gondolja csak el, mi mindent tett értünk a kutya meg a ló a történelem során!

Igazán furcsa: mi, emberek nagyra vagyunk azzal, hogy az értelemre hallgatunk, de amikor az emberi civilizáció léte a tét, a dogmák, a tudatlanság uszályába szegődünk.

A tudományt tagadóknál mindig az a vége, hogy összeesküvést kiáltanak, nincs más választásuk, különben el kellene ismerniük a tudósok igazát.