Ugrás a tartalomra
Eleink az ősidőkben hallgatólagos szövetségre léptek az első háziasíthatóvá szelídült farkasokkal. Amolyan kölcsönös előnyért kötött paktumféle volt ez: "Ha bejöttök a hidegről, és barátsággal viseltettek a fajtánk iránt, mi tőlünk telhetően befogadjuk, etetjük, óvjuk a ti fajtátokat. Együtt sírunk, együtt nevetünk." Ugyanígy tettünk a lóval. És gondolja csak el, mi mindent tett értünk a kutya meg a ló a történelem során!
Kapcsolódó idézetek
-
Gondolkodtál már azon, milyen fantasztikus, hogy az állatok is társunkul szegődhetnek? Bár nem egy nyelvet beszélünk, képesek vagyunk megtalálni a közös hangot. Sőt, néha ezek a kötelékek még mélyebbek, mint amiket más emberekkel létesítünk.
-
Az emberek emberibbé, tehát kutyává szelídítették a farkasokat, ugyanakkor a kutyák farkasabbá tették az embereket.
Kim Stanley Robinson
-
A fogott állatok nevelése és ápolása közben tapasztaltam, hogy az egymástól legtávolabb álló fajok is csodásan összeszoknak, elválhatatlan jó barátokká válnak, bizonyítva, hogy az állatok legtöbbje sem állhat meg társaság és részvevő jó barát nélkül. Részt vesz annak bánatában, és ujjongva örül, ha viszontlátja azt, akit szeret. Végül, az oktalan teremtményekben oly megható példáit láttam a hálának, hûségnek és ragaszkodásnak, hogy mintaképül merném állítani a teremtés koronája, az ember elé.
Kittenberger Kálmán
-
Ha a természetben lehetséges, hogy különböző állatfajok egymással éljenek és ez mindkettőjük előnyére szolgáljon, sőt még barátokká is válnak, akkor nekünk, embereknek vajon miért esik annyira nehezünkre, hogy saját fajunkon belül az eltérő származású vagy bőrszínû emberekkel megtaláljuk a közös hangot, és békében éljünk velük?
Elli H. Radinger
-
A fal ember és állat közt könnyen leomlik. Mi mindannyian egy nagy családhoz tartozunk, és ha magányosak vagyunk és boldogtalanok, a távoli rokonok barátságát is szívesen fogadjuk. Õk ugyanúgy szenvednek, ha fáj nekik valami, ők ugyanúgy élelemre, melegségre és egy kis szeretetre vágynak, mint mi, emberek.
-
A kutya tőlünk tanulja meg azt, hogy mi fontos a számunkra - és hogy mi fontos szerintünk az ő számára. Mi magunk is háziasítva vagyunk: belénk nevelték kultúránk értékeit, azt, hogy hogyan legyünk emberek, és hogyan viselkedjünk másokkal. Ahhoz, hogy taníthassuk a kutyát, tisztában kell lennünk, hogy mit érzékel, és meg kell értetnünk vele, hogy mit érzékelünk mi.
-
A kutya sok ember szemében teljes értékû munkatárs, amely segíti őt munkájában. Mások szerint azonban a kutyák tulajdonképpen farkasok, a vadság megtestesítői. A városlakók számára ugyanakkor ezek az állatok követelőző gyerekek, akik állandó odafigyelést és áldozatot igényelnek. Ez nem is csoda, hiszen a kutyák olyan sokfélék lehetnek, hogy néha magunk is összezavarodunk a különböző szerepektől, amit betöltenek.
Miklósi Ádám
-
A lovak mindig is sokkal többet megértettek, mint amit hajlandók voltak elárulni. Nem könnyû megállni, hogy előbb-utóbb ne formáljunk valamiféle véleményt egy másik lényről, ha az a másik lény nap nap után folyton a hátunkon lovagol. Másrészt viszont minden további nélkül lehetséges, hogy valaki nap nap után folyton egy másik lény hátán lovagoljon anélkül, hogy egy árva gondolatot szentelne is neki.
Douglas Adams
-
A legtöbb állat, de különösen a kutya, se nem kifejezésképtelen, se nem néma. A kutyák, ahogy a farkasok, a szemükkel, fülükkel, farkukkal és testtartásukkal is kommunikálnak. A némaságtól pedig igen messze áll az, hogy nyüszítenek, morognak, vakkantanak, csaholnak, nyöszörögnek, vinnyognak, ugatnak, ásítanak és vonítanak - teszik mindezt már életük első néhány hetében.
-
- Nagyon-nagyon régen, amikor még gyerek voltam, városkánk környékén farkasok jelentek meg. (...) Hajtóvadászatot szerveztek. Kiderült, hogy csak egyetlen farkas van... öreg, megátalkodott jószág volt. A háziállatokat nem is bántotta, tudta, mivel járhat az ilyesmi, de azért megszervezték a hajtóvadászatot. Ahogyan kell, kutyákkal (...) körbezárva a területet. Még minket, kisfiúkat is kiállítottak kereplőkkel... oda, ahol egyáltalán nem számítottak a farkas megjelenésére. (...) De a farkas éppen ott tört ki. A vadállat valamiben nyilván okosabb volt az embereknél. Nálunk nem volt semmilyen fegyver, szétfutottunk. Csak egy fiú maradt a helyén, forgatta a kereplőjét és üvöltött. Azt hitte, a farkas ettől majd visszarohan a hajtók felé.
- És mi történt?
- A farkas fellökte és széttépte a torkát. (...) Pedig egyszerûen ki is kerülhette volna. (...) Tudod, akkor tanultam meg, hogy senkit nem szabad sarokba szorítani... sem embert, sem állatot.
Szergej Vasziljevics Lukjanyenko