Jókai Mór

Semmit sem utálok úgy, mint a hazugságot. Azt mondják, "hazug kutya"! Pedig a kutya nem hazudik. Másképp ugat, ha tolvaj jár a tanyán, másképpen, ha a gazdája jött meg, vonít, ha veszedelmet érez: de soha meg nem téveszti a maga ugatását. A kutyában van becsület. Csak az ember tud hazudni. Az az igazi ugatás.

Szív ügyében, szerelemben, tanácsot se ne kérj, se ne adj.

A magyar pénzt "keres", a német pénzt "érdemel" (Geld verdienen), a francia pénzt "nyer" (gagner d`argent), az amerikai pénzt "csinál" (to make money). Tökéletesen jellemző kifejezések. A szegény magyart mintha látná az ember, hogyan keresi a pénzt, melyik bokorban találhatná meg; a jámbor németet, ahogy izzad, dolgozik kézzel-lábbal, míg megérdemli azt a pénzdarabot; a könnyûvérû franciát, ahogy kockáztat és nyer, ha akad egy másikra, aki veszít; míg a nehézvérû jenki ül egyhelyben, s a körmét faragva csinálja a pénzt.

Az ön nemzete egy nagy küzdelmen megy most keresztül; a szellem küzdelme az. Mindenki törekszik az előrehaladt nagy nemzeteket utolérni: a tudós, a költő, az állambölcs, a nemzetgazdász, az iparos, a népnevelő; a férfi, a nő, az ifjú, az agg, a főúr, a közpolgár. Ha úgy tudnák mindannyian, mennyire egy cél után törekszenek, csodákat mívelhetnének; de el vannak egymástól szakítva, s külön magára fárad, és kifárad sikertelenül mindenik.

Kell, hogy történjenek! Olyan csodák, amiket tíz nemzedék megemlegessen. Példákat kell adni ennek a nemzetnek, amik a szíveket megerősíték.

A könyv csodálatos utazás a múltba és a jövőbe.

Mikor valaki egy rossz tettet akar elkövetni, akkor gondolja meg jó hosszasan, hogy mi következése lesz annak; de mikor jót kell tenni, tegye abban a percben, amikor eszébe jutott, s ne törődjék vele, hogy mi lesz annak a vége.

Az már az emberi természetben fekszik, hogy ha valakit nagyon megbántunk, okot találunk rá, hogy azt gyûlöljük is.

A csók a távolból küldve, kigondolva is édes, ha bizonyosan viszonozva van.

Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el.

Valakinek a becsületét ellopni nemcsak azért legsúlyosabb, mert a becsület a legdrágább kincse mindenkinek, hanem azért is, mert azt legnehezebb visszaadni.

Óh, a bátrak, az erős idegû emberek nem tudják megítélni, mily óriási heroizmus kell ahhoz, mikor egy ideggyönge ember elszánja magát, hogy odamenjen a veszély közé, mit az erősek kinevetnek, föl sem vesznek, de melynek jelenlététől a beteg kedély pokolbeli kínokat szenved! Nem a bátraké - a félénkeké a pálma, kik rettegnek, reszketnek a golyófütyüléstől, de azért mégis nekimennek - becsületért, - szerelemért, - hazáért, - asszonyért!

A boldogságot nem elég megérdemelni, azt alkotni is kell tudni.

Milyen különös az, miszerint az emberben két egészen különböző lény dolgozik: az ész és a szív; s aszerint, amint az egyik vagy másik lesz túlnyomóvá, változik át az ember jelleme, sorsa, élete, úgy, hogy mondhatni: "Mindenki két különböző embert foglal magában, az egyik az ész, a másik a szív embere. A szív és az ész két különböző ember..."

Kinyílott a piros rózsa, Szentirmay szakajts róla. Még pirosabb a mi vérünk, Azért ontjuk, kiért élünk!

A lélek olyan könnyen vénül!

Aki önmagát újrateremteni képes, az halhatatlan. Ámulva, andalogva járunk végig a poraiból kiemelkedett város utcáin, partjain, s úgy tetszik a képzeletnek, mintha kőkolosszok ormain, e paloták homlokzatán, e ligetek árnyékából mindenütt egy bús, bánatos szellemarc tekintene felénk, sötét, beárnyalt szemeivel, aki mindenütt ott volt, ahol alkotni, ahol újjáteremteni, ahol boldogítani kellett; csak ő maga nem lett boldog, csak ő maga hullott szét a nagy munkában. Lesz-e isten, aki valaha a szétbomlott remekmû darabjait ismét egymásba illeszti?

Az ember nem mindenható. Egyszerre nem szabadíthatja meg az egész világot. Óh, mint szeretné, ha azon karoknak, miknek ereje a hitregék mondáival határos, valóban volna azon hatalma, hogy ezreket ragadhatna ki a halál öléből, ha azon kebelnek, mely küzdeni tanult vésszel és viharral, volna hatalma visszanyomni az elemek veszedelmét is, ha azon mennydörgő szónak, mely előtt annyiszor megrendült az emberi akarat, volna ereje visszaparancsolni medreibe a rontó áradatot, miként vissza tudta ûzni annyiszor a rontó szenvedélyeket, oda, ahonnan kijöttek! De az ember nem mindenható. A hősnek az a fájdalmas szerep jutott: mérlegre vetni az emberi fájdalmakat, ítéletet tartani a veszély közepett afölött, kit kell megmenteni rögtön, ki várhat tovább.

A gyermekévek benyomásait tartsd emlékedben, mert azok tiszteletre méltók. Egyenes úton járj, igaz légy, mert az a legkönnyebb és a legboldogítóbb szerep. Érzéseiddel ne légy pazar, de akinek odaadtad, ahhoz légy hû! S hogyha olykor keresztutakra vezet az élet, kérj tanácsot tenszívedtől, gondolj azokra, kik onnan felülről néznek le rád, atyád és anyád szellemére, s úgy cselekedjél, hogy ők boldognak lássanak téged.

Milyen nagy bûn a szerelem, hogy ily nehéz a büntetése. Íme, még a síron túl is megüldözi, aki benne vétett, s örökségül hagyja fájdalmát az utódokra is!