Ugrás a tartalomra
Aki önmagát újrateremteni képes, az halhatatlan.
Ámulva, andalogva járunk végig a poraiból kiemelkedett város utcáin, partjain, s úgy tetszik a képzeletnek, mintha kőkolosszok ormain, e paloták homlokzatán, e ligetek árnyékából mindenütt egy bús, bánatos szellemarc tekintene felénk, sötét, beárnyalt szemeivel, aki mindenütt ott volt, ahol alkotni, ahol újjáteremteni, ahol boldogítani kellett; csak ő maga nem lett boldog, csak ő maga hullott szét a nagy munkában. Lesz-e isten, aki valaha a szétbomlott remekmû darabjait ismét egymásba illeszti?
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak emberek... emberek, akiknek az univerzum különleges sorsot szánt. Különleges örömöket vagy különleges gyötrelmeket. Isten a megmondhatója, mindannyian vonzódunk a szép és tönkrement dolgokhoz. Én is így voltam vele, de egyeseket nem lehet helyrehozni. Vagy ha mégis, csak olyan mértékû szeretettel és önfeláldozással, hogy abba a másik fél rokkan bele.
Cassandra Clare
-
Minden élet megismételhetetlen és végtelenül szép, tele olyan mélységekkel és bukásokkal, olyan csodákkal és tragédiákkal, amik csakis a megélő számára elevenednek meg, s jutnak el a létezésig, hogy aztán a kikerülhetetlen sorsfélbetöréssel, a halállal újra a nemlét sötét masszájába hulljanak vissza.
-
Egy istent, aki alkotásait jutalmazza és bünteti; akinek akarata van, olyat, akit mi magunkon kívül megélünk, nem tudok elképzelni. Sőt még azt az individuumot sem tudom elgondolni, aki túlélné testi halálát: akármennyire is táplálják ezt a gondolatot - félelemből vagy nevetséges egoizmusból a gyenge lelkûek. Részemre elegendő az élet örökkévalóságának misztériuma, a leendő csodálatos felépítésének tudata és sejtése és az alázatos igyekezet, hogy a természetben megnyilvánuló értelem legparányibb részét is megérthessem.
Albert Einstein
-
Végek. Vannak emberek, akiknek a szíve helyén csak egy istenverte kalapálás van, ha boldogok, ilyenkor képes volna elárasztani a világot. De iszonyatosan égetve szakad szét elemeire, porlad el, hûl el, szûnik meg, erősödik ki, ha fáj. Kimarva, kilúgozva. A fájó fájdalom lassú, csak csörgedezik, szivárogva higanyként kúszik mélyre benned. Az öröm ezzel szemben villanásszerûen hasít beléd. A fájdalom azonban elnyújtva adagolja dózisát, mígnem megkövesedik, megáll a jól becélzott helyén, ott aztán összecsomósodik, megkeményedik és beleég. A boldogság azonnal képes maximumon hatni, és azonnal meg is tud szûnni. A kín nem. Az hosszan-hosszan egyre lila foltosabb, szikrázón kínzó nyugtalanság, és elmúlása is igen lassú. Ha van ilyen egyáltalán. Én úgy vélem, nincs. Ami volt, sosem múlik el. Semmilyen formában. Ami volt, van. Mindig van. Magadban hordozod. Beléd épül, hat rád, tudva-tudattalanul, épít, leépít. Megváltoztat, érlel, szétszed, összerak. Minden törés megtörés. Majd gyász.
Tisza Kata
-
Meghalni könnyû. Újjászületni nehéz. (...) És mindig újra kell születnünk. A bennünk élő láthatatlan, de nagyon is érezhető falakkal együtt és azok ellenére.
Tisza Kata
-
Van egy álom, ami sosem ér véget. Ebben Isten magához ölel mindannyiunkat, és mi egyszer végre felébredünk halottainkból mindannyian (...). Úgy ébredünk, és úgy látunk majd mindent, amikor eloszlik a homály, színről színre, ahogy eddig még sohasem.
Kubiszyn Viktor
-
Előbukkanok az álomból, ebből a csodálatos világból, amelyben nem mindig vagyunk ugyanazok, ahol esetleg eláruljuk azokat, akiket különben sohasem árulnánk el, ahol hőstetteket viszünk véghez, repülünk, ahol a halottak élnek, az élők pedig meghalnak. Mintha a világ túlfelét látnánk, egy másik változatot, mintha valaki arra akarna emlékeztetni bennünket, hogy nem azok vagyunk, akiknek lennünk kellene, hogy az életnek ezer és ezer oldala van, és hogy - sajnos, vagy istennek hála - sosincs késő új vagy váratlan irányba indulni.
Jón Kalman Stefánsson
-
Szánalmasnak láttam magam. Nem bajba jutottnak, aki képtelen önmagán segíteni, hanem egy sajnálatra méltó teremtésnek, aki tudna segíteni, aki jó is lehetne, ha hinne önmagában. Aki annyi korlátot állított fel önmagával szemben, hogy végül inkább belehal, semmint elismerje, hogy igenis többre képes. Hogy szükség van rá.
Rachel Caine
-
Mindig marad valami szép, a természet, a napsugár, a gondolat szabadsága, amikért élni érdemes. Erre kell felfigyelni, akkor újra magunkra és Istenre találunk, és meglesz a lelki nyugalmunk. És aki maga boldog, az másokat is boldogít. Akiben bátorság van és önbizalom, az nem pusztul el a bajban.
Anne Frank
-
Hogyan lehetne azt képzelni, hogy a lélek, ez a fönséges, megfoghatatlan valami, ne legyen különválasztható a testtől, és megszûnjön nyomtalanul, mint a kihûlt fazék párája. Lehetséges-e az, hogy e földi pálya után, ahol az egyik ember jó és szerencsétlen, szegény és nyomorúságban van koporsó zártáig, a másik pedig rossz, de bőségben él, és mosolyog rá az élet mindennemû örömeivel, lehetséges-e, mondom, hogy ne legyen egy felső elbírálás és egy másik világ ezek után, ahol ezek kiegyenlíttetnek.
Mikszáth Kálmán