Jón Kalman Stefánsson

Koromsötétben néha nehéz tisztán gondolkodni, az ember képzelődni kezd, és ha egyszer már képzelődik, akkor mintha elvesztené a kontrollt.

A szerelem a legszilárdabb elem, az erő, amely az élet kerekét hajtja, és megakadályozza, hogy fejjel előre zuhanjunk bele a szürke értelmetlenségbe.

Ha a szerelem mindent megváltoztat is, ha országokat mozgat is meg, és egybefon két különböző életet, nincs teljes hatalma olyan jelentéktelen dolgok fölött, mint amilyen a hús és a vágy.

A verejték és az erőfeszítés annyira átmossa az elmét és megtisztítja a testet, hogy az ember valami óriási jelenlétet érzékel, ami nem lehet más, csak Isten.

A személyi edzők nagyobb hatást gyakorolnak az életünkre, mint a lelkészek, akiknek az ideje persze lassan lejár, hamarosan feledésbe merülnek a fekete Luther-kabátjukkal együtt, mivel egy olyan Istenről prédikálnak, akit kétezer éve senki sem látott, ám amikor közeleg a vég, mégis ezt az Istent hívjuk segítségül.

Gondolkodni és habozni annyi, mint veszíteni.

Az ember bonyolult lény, valóságos labirintus, és ha magyarázatot keresve indulunk el benne, könnyen eltévedünk.

Még a legőszintébb megbánás sem képes visszavonni a szavakat, ha egyszer útnak indulnak, önálló életet kezdenek élni, és semmi sem állíthatja meg őket.

Különös, hogy a csend mennyire el tudja torzítani az időt, a percek ilyenkor nem olyanok, mint máskor, nem akarnak eltelni, olyanok, mint a mozdulatlan égbolt.

Néha, különösen közvetlenül elalvás előtt, amikor a nap minden nyugtalansága véget ér, az ágyban fekszünk, hallgatjuk a vérünket, és sötétség dől be az ablakon, az a mélyről jövő és kellemetlen sejtés ébred fel bennünk, hogy a most véget érő napot nem úgy használtuk fel, ahogy kellett volna, meg kellett volna tennünk valamit, csak azt nem tudjuk, micsodát. Eltûnődtél-e néha azon, hogy a történelemben még soha nem volt ilyen jó dolgunk, az egyénnek még soha nem volt nagyobb lehetősége arra, hogy hatással legyen a környezetére, soha nem volt ilyen könnyû részt venni dolgokban, de közben meg ritkán volt rá ennyire kevés akarat - vajon hogy lehet ez? Lehet, hogy a válasz egy másik kérdésben rejlik: ez az állapot kinek a leghasznosabb?

Maga a keresés a cél, amitől az eredmény megfosztana bennünket.

A világ tele van soha valóra nem váló álmokkal, elillannak, és harmatként telepednek az égre, ahol éjszaka csillagokká válnak.

Jólesik konyakot inni, amikor az este benéz az ablakon, a sötétséggel lehet koccintani.

Az ember az, amit tesz, és a politika befolyással és hatalommal jár. Ha ezt a kettőt elvesszük egy politikustól, akkor nem marad belőle semmi, akkor hát miért kellene csodálkoznunk, ha felszívódnak és eltûnnek?

Az emberek pisztollyal a kezükben beszélnek arról, hogy az élet szent.

A történetek sosem zárulnak le, hanem jóval az után is folytatódnak, hogy mi pontot teszünk a végükre.

Bizonyos dolgokat nem lehet megbocsátani, elkövetsz valamit, és soha többé nem lesznek olyanok a napok, mint addig.

Kockázatos dolog túl közel kerülni az álmokhoz, tehetetlenné tehetnek az élettel szemben, átveszik az akarat helyét, és mi az ember akarat nélkül?

A sötétvörös szín a gondolatokat álmokká tudja változtatni.

Mit számít a világ zaja, civilizációk felemelkedése és bukása, véletlen vagy üresség, ha nincs ajak, amit csókolhatnánk, mell, amit cirógathatnánk, lélegzet, ami megtölti a fülünket?