Julian Sheather

Sok minden, amit annak idején az emberi lét természetes velejárójának tartottak, ma már egészségbeli zavarnak számít, és kezelést igényel. A szülés, a serdülőkori pszichológiai változások, a félénkség, a boldogtalanság, a kopaszodás, sőt még az idősödés is egyre inkább egészségügyi problémának számít. Ennek sok előnye van - hiszen például a "természetes" szülés akár halálos is lehet -, de kérdéseket is felvet: mi az, ami még normális emberi funkció, és mi az, ami már orvosi beavatkozást igényel? Figyelembe véve, hogy a legtöbb beavatkozás kockázattal jár, mi az, amivel meg kellene tanulnunk együtt élni, és mikor forduljunk az orvostudományhoz segítségért?

Az elkerülhetetlen, keserû vég helyett a halált egyre inkább orvosi kudarcnak tartjuk. Túlságosan gyakran halnak meg emberek intenzív terápiás osztályokon, gépekre kötve, begyógyszerezve, bekatéterezve, megtörve. Az élet értéke felbecsülhetetlen; biztosan ilyen véget szeretnénk?

Valóban hasznunkra van még a nyugati medicina? Az eredményei máig páratlanok, mégsem biztos, hogy helyesen alkalmazzuk. Bár évtizedek óta haszonélvezői vagyunk, félő, hogy áldozataivá válunk.

A modern gyógyszerek hasznosak, de a gyógyszeripar mint a medikalizáció fő hajtóereje az élet egyre több és több területét vonja orvosi hatáskörbe. A gyógyszereknek pedig mindig vannak mellékhatásaik.

Az orvostudomány hatásköre túlnyúlik az egészségen, ma már nem korlátozza tevékenységét betegségek megelőzésére, illetve gyógyítására. Egykor még brutális gyilkosok - gyermekbénulás, kolera, tébécé - irtásával foglalkozott, ma már egyre inkább az egészség fejlesztése a célja. Miért elégedjünk meg a betegségek megelőzésével, ha ugyanazon módszerekkel fejleszteni tudjuk magunkat?

Jól akarjuk érezni magunkat, hosszabb, boldogabb életre vágyunk - ezért is fordulunk orvoshoz. Tőle pedig kezelést várunk. Csakhogy a túlterhelt orvos és a túlzott elvárásokkal érkező beteg találkozója általában valamilyen gyógyszer felírásával ér véget, jóllehet az sokszor hatástalan.

Bár az emberi genom megfejtése nagy reményekkel kecsegtetett, terápiás haszna meglehetősen szerény. A betegségeknek csak elenyésző hányada kapcsolható egyetlen gén hibájához. A legsúlyosabb problémáink nagy része, mint például a depresszió, genetikánk, környezetünk, neveltetésünk és a vakszerencse kölcsönhatásainak eredménye.

Bizonyos környezeti hatások befolyásolják a gének kifejeződését, és ezek a változások akár öröklődhetnek is. Az ember több mint részeinek matematikai összege.

A fájdalom, mind a testi, mind a lelki, elkerülhetetlenül része az emberi életnek.

Mint a legtöbb orvosi beavatkozásnak, a fájdalomcsillapításnak is vannak nemkívánatos mellékhatásai. (...) A gyógyítás akkor jó, ha a haszon meghaladja a lehetséges károkat.

A fájdalommentes, egészséges élet elvárása gyakran vezeti az embert az orvos recepttömbjéhez. A gyógyszergyártó és forgalmazó cégek számára ezen elvárások kielégítése óriási üzleti lehetőséget jelent.

Bizonyos kezelések rendkívül hatékonyak bizonyos esetekben. Ám ami az egyik betegnél jól mûködik, a másiknál már hatástalan, sőt akár kifejezetten káros is lehet.

Az az orvos, aki felveti, hogy az élet nem fájdalommentes, és ennek elfogadását szorgalmazza, továbbá felhívja a figyelmet arra, hogy a gyógyszerek idővel súlyosabb problémát is okozhatnak, árral szemben úszik.

A sors iróniája, hogy bár a XXI. századra az egészségünkre leselkedő veszélyek közül rengeteget sikerült kiiktatni, manapság épp a jólét az, ami megöl bennünket.

A mentális egészséghez való hozzáállást sokkal inkább befolyásolják az aktuális társadalmi normák, mint a testi betegségek esetében.

A modern kor elvárásai és az emberi sebezhetőség közti feszültség talán a legszembetûnőbb a halál medikalizációjában. (...) A halál immár nem az élet természetes végpontja, hanem gyógyászati esemény - és figyelembe véve a gyógyászat célját, annak kudarca.

Ha egy terméknek van piaca, akkor az elterjedésének nincsenek korlátai.

A fájdalom megtaníthat bennünket arra, hogyan kezeljük helyesen esendőségünket. Igen, a szenvedés sok esetben igazságtalan és céltalan, de ha megtanuljuk leküzdeni, akkor épülhetünk általa.

Egy tabletta lenyelésével enyhíthetjük a fájdalmat, de megfosztjuk magunkat attól a tapasztalattól, ami pedig okulásunkra szolgálna. A gyász segíthet megismerni saját szükségleteinket és kapcsolatainkat, megmutathatja, mi az, ami érték az életünkben. Érzelmeinknek céljai vannak, ám a gyógyszerezéssel ezeket az érzelmeket kóros, biokémiai kezelést igénylő agytevékenységnek állítjuk be. Nem érző lényként tekintünk saját magunkra, hanem meghibásodott gépként, amit meg kell javítani.

A belátható jövőben a halál még elkerülhetetlen. Ahogy élettartamunk növekszik, a vég felé közeledve egyre több betegségünk lesz. Minden bajra gyógymódot keresünk, a gyógymódok mellékhatásaira újabb gyógymódokat, s ezzel megállíthatatlan lavinát indítunk el.