Konrád György

Van valami mentségem az életemre? Csak az, hogy ez történt. Hogy beérem-e a folytatódással? El vagyok ragadtatva ettől a lehetőségtől. A magam módján, elég udvariasan elláttam a dolgomat, nem nyafogok, nem gyûlölök, nem hivalkodom. Szép lassan kihúzódtam a forgalomból, az emlékeimmel bajlódom, de vajon valóban megesett-e velem az, amit elfelejtettem? És ha a sötétből néhány képet előhívok? Fejben sok képet gyûjtöttem, aztán úgy hagytam nyersen, egyszer talán előveszem őket. Vagy soha.

Nem gondolom, hogy van olyan periódusa az ember életének, amikortól kezdve különösebben bölccsé válna. Legfeljebb csak azt a képességet szerzi meg idővel, hogy nyugodtabban, csendesebben szemlélje saját magát és a többieket.

Az őszinteség nem azonos a tapintatlansággal.

Öntudathámozás: mi az, ami akkor is kell, amikor már nem kell semmi sem?

Ha egy tank jön az úton, épeszû ember kikerüli, az okos meg felül rá.

Ha isten van, de tömeggyilkos, az képtelenebb, mintha nincs. Tehát nincs.

Minden valamire való mû az emberi jelenség sokféleségét védelmezi a hatalmi rangra emelt szubsztanciával szemben. A liberalizmus respektust jelent a másik ember személyének titokzatossága iránt.

Nemcsak a cár tud rettenetes lenni, az uralkodó közvéleménnyel is meggyûlhet a bajod.

A javak bővülő cseréje elháríthatatlanul együtt jár az eszmék bővülő cseréjével. A legnagyobb jó a határokon átívelő intellektuális forgalom.

Minden uralom részleges, és az a szféra, ahova nem terjed ki, alkalmasint barátságtalan is vele szemben, nem ok nélkül tartva attól, hogy a sikeres uralom terjeszkedni akar, és minél jobban boldogul, annál valószínûbb, hogy felébred benne a vágy, hogy legyőzze azt, akire eddig még nem sikerült rákényszerítenie az akaratát.

Valójában nincsen szükségem többre, inkább kevesebbre van szükségem. Látom azonban: olyan kultúrában élek, amely arra biztat, hogy nekem több legyen, hogy szerezzek többet.

Mi az értelmiség szerepe? A békeszerzés, a kiegyezés előkészítése, a feloldhatatlannak látszó ellentét feloldása, a kiengesztelhetetlenek között, akik nem tudnak beszélni egymással, a kompromisszum kimódolása, a harc sporttá nemesítése.

A viselkedés alku a gondolkodás és a körülmények között. Nem tehetünk arról, ha a körülmények zavarosak és lealacsonyítóak, de arról tehetünk, ha a gondolataink is olyanok. Akkor a viselkedés puszta termék lesz. Az ember úgy fokozza le magát, hogy merő kortünetté válik.

Az ember (...) könnyen tudja magát veszélyekkel körülkerítettnek látni. Tud veszélyes ellenséget odaképzelni, ahol nincsen semmi ilyesmi. Voltaképpen érthető, ha egy ember feladja a játszmát. De azért lehetne másképp is. Mindig, még a kivégzőcölöphöz kötözve is van rejtőző szabadság. Az eszmélet folyosóit nem tudja elzárni semmilyen kivégzőkülönítmény.

Tudomásul veszem a vakvégzet csapkodásait, szégyelleném viszont magamat - a vakvégzet szeszélyeire hivatkozva - a szabadságomért való abszolút és objektív felelősség alól fölmenteni.

A tudás: védőoltás. A gyûlölet és a közöny: betegség. A szeretet és az empátia: egészség. Mindannyian választunk.

Minden ember érdekesebb annál, amilyennek látszik.

A mester segítheti a tanítványt, segítheti a személyiség érését, de az ember maga csinálja magát.

Bajunk felét a körülmények okozzák, a másik felét mi magunk; hajlamos vagyok a másik felet nyomósabbnak látni.

Az írók minden ostobasága sok fa életébe kerül.