Szerző

Kurt Vonnegut

Beszéljünk a nőkről. Freud azt mondta, nem tudja, mit akarnak a nők. Én tudom, mit akarnak: rengeteg embert, akikkel beszélgethetnek. Hogy miről akarnak beszélgetni? Mindenről.
"A vallás a népek ópiuma." Marx ezt még 1844-ben mondta, amikor az ópium és származékai számítottak az egyetlen hatásos fájdalomcsillapítónak. (...) Kijelentése csak egy odavetett közhely volt, nem pedig ítélet.
A "szocializmus" semmivel sem gonoszabb szó, mint a "kereszténység". A szocializmusból ugyanúgy nem következik Joszif Sztálin meg a titkosrendőrség meg a templomok bezárása, mint ahogy a kereszténység sem áll ok-okozati viszonyban a spanyol inkvizícióval. (...) A szocializmus és a kereszténység egyaránt egy olyan társadalmat ír elő, mely a mellett az alapelv mellett kötelezi el magát, hogy minden férfi, nő és gyermek egyenlőnek teremtetett, és hogy senkinek sem lenne szabad éheznie.
Gyerekkoromban én voltam a legkisebb a családban. A legkisebbek mindig mókamesterek (...), mivel csak egy-egy jó poénnal tudnak bekapcsolódni a felnőttek társalgásába.
Az evolúció elképesztően kreatív! Neki köszönhetjük a zsiráfokat.
A világ tele van olyanokkal, akik igen ravaszul sokkal okosabbnak látszanak, mint amilyenek valójában. (...) Elkápráztatnak bennünket (...), holott valójában szinte semmiféle hasznos tudomással nem bírnak a valóságos életről.
A gyerekek fejében levő múzeum alighanem automatikusan kiürül a parttalan borzalom óráiban - hogy megóvja őket az örök fájdalomtól.
A tagadás, legalábbis részben, a múlt megszépítése.
Visszamegyek a múltba, mert a jelen úgy kapkod a bokám után, mint egy dühös foxterrier.
Az vagy, akinek mutatod magad, ezért vigyázz, kinek látszol.
Ha bonyolultan írok, akkor azzal sok embert kirekesztek az olvasás öröméből.
A szeretetet nem keresi az ember, hanem találja. Véleményem szerint ostobaság kutatni utána, meg aztán igen gyakran ártalmas is. Szívből kívánom, bárcsak mindazok, akik a közhit szerint szeretni tartoznak egymást, így szólnának egymáshoz két pofon között: - Egy kicsit kevesebb szeretetet, ha lehetséges, és egy kicsit több elemi tisztességet.
A lehető legközelebb akarok maradni a peremhez, anélkül, hogy túlbuknék rajta. Onnan sok olyasmit lehet látni, amit középről nem.
A megfeszített Föld bolygó, ha megtalálná hangját, és értené az iróniát, akár azt is mondhatná arról, ahogy tönkretesszük: "Bocsásd meg nekik, Atyám, Nem tudják, mit cselekszenek."
A képzeletáramkör úgy van kialakítva, hogy a legminimálisabb ingerre is reagáljon. A könyvek alapvetően huszonhat fonetikai jelből, tíz számjegyből és körülbelül nyolc írásjelből állnak - az emberek pedig megnézik ezeket, és látják maguk előtt a Vezúv kitörését vagy a waterloo-i csatát.
Soha nem létezett semmiféle "azok a régi szép idők", mindig is csak a mindennapok voltak.
Az ember olyan csimpánz, aki seggrészeg lesz a hatalomtól.
A humor egy eszköz arra, hogy távol tartsuk magunktól az élet nehézségeit, egy eszköz arra, hogy megvédjük magunkat. Az ember a végén belefárad, a hírek továbbra is szörnyûek, és a humor is megszûnik mûködni. Mark Twain is rettenetesnek találta az életet, de a vicceivel kordában tartotta ezt a rettenetet.
Avégből születtünk erre a világra, hogy lopjuk a napot. Nehogy elhiggyék az ellenkezőjét!
Nem számít, milyen korrupttá, kapzsivá és szívtelenné válhat a kormányunk, a gazdaságunk, a médiánk és a vallási és jótékonysági intézményrendszerünk, a zene akkor is csodálatos lesz.