Leiner Laura

Elég ciki dolog ez a szerelmi bánat téma, mert időnként tök jól van az ember, aztán hirtelen eszébe jut, és egy pillanat alatt befordul.

A régóta keresgélt "legjobb barát" tulajdonképpen végig ott volt az orrom előtt, csak amíg én egy emberben kerestem azt, amit számomra a barátság fogalma jelentene, nem vettem észre, hogy ez nem egy konkrét ideál, ami egyvalakiben megvan, és akkor az a nagybetûs Legjobb Barát. Hanem inkább egy puzzle, a darabjai szanaszét vannak, és ha együtt látja őket az ember, akkor értelmet nyer az egész. Valami ilyesmit jelenthet a barátság.

Sok ember hibája, hogy amikor minden rendben van az életével, megfeledkezik a nehéz időkről és azokról az emberekről, akik akkoriban mindent félretéve támogatták.

A felnőttek memóriája elég szelektív és időnként nem is túl pontos. Konkrétan arra emlékeznek és úgy, amire akarnak, ráadásul állítják, hogy igazuk van, kár megkérdőjelezni, sosem ismerik be.

Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire tud hiányozni valaki. Konkrétan fájt. Én nem tudom, hogy ilyenkor mi a jobb. Nem látni és úgy szenvedni, vagy látni, tudva azt, hogy pokoli messze van.

A fiúk nem igazán ismerik a "hisztinyelvet". Pedig annyira egyszerû. Mindig pont az ellenkezőjét kell csinálni, mint amit mondunk. Ha azt kérem, ne hívjon, elvárom, hogy hívjon. Ha azt mondom, haza akarok menni, egyébként nem akarok. Ha azt mondom, semmi bajom, egyértelmû, hogy nagyon is van baj.

A sértődést nem lehet sokféleképpen megélni. Az mindenképp gyerekes.

Az emberek nagy része képtelen feldolgozni, vagy elviselni, ha valaki jobb náluk. Nézd, én nap mint nap szembesülök ezzel a problémával. Az irigyeim száma az egekben, de tudod mit? Csak sajnálni tudom őket. Lehet utánam csinálni, vagy ha nem tudja, fogja be. Uszítani és támadni mindenki tud. Teljesíteni nem.

Van, hogy a dolgok összejönnek, és úgy érezzük, egyedül vagyunk. Majd elmúlik, és minden visszaáll a régi kerékvágásba.

Az érdekes, a finom negatív jelző.

Van, amit a szülők jobban tudnak. Van, amikor a legjobb barát sem tudja elérni, amit egy anya igen. És van, amikor úgy érezzük, a helyzet, amibe kerültünk, meghaladja a tudásunkat, és csak egy felnőtt adhat rá elfogadható tanácsot.

Szétesni könnyû, és önmarcangoló életet élni sem nehéz, a sírásról már nem is beszélve. De kihúzni magunkat, túllépni a hibán és továbbmenni? Na, ez az, ami baromira kemény meló, viszont nagyon megéri.

Felnőttnek lenni annyit jelent, hogy visszamenőleg akár hat évre is egymás fejéhez vághatunk dolgokat.

- A barátok nem azért vannak, hogy szépítsék a dolgokat és felvidítsanak? (...) - Nem. A barátok azért vannak, hogy észhez térítsenek, ha hibázni készülsz.

- Ó, a kamaszbánat - bólintott apu merengve. - Igen, az milyen kedves tud lenni! - értett egyet anyu. Nem! Nem kedves! Miért gondolják, hogy kedves, ha sírógörcsöt kapok éjjel, ha bedagadt szemmel ébredek, és nincs étvágyam? Egyáltalán nem kedves! Tragikus! Egész úton némán ültem, és a szüleimet hallgattam, akik "mókásnak" tartják, hogy éppen meghasad a szívem.

Annyi, de annyi érdeme lehet egy versenyzőnek! Kiváló sportteljesítmény, nagyszerû logika, páratlan észjárás, különleges érdeklődési kör.

Az egyedüllét, a csalódottság, a düh és a keserûség (...) nem hat túl jól az emberre, ilyenkor valamiért nincs megállás, és egyre mélyebbre csúszik a kilátástalanságában.

Vannak helyzetek, amikor egy előadó pokoli büszke arra, hogy a zenéje mindenhol agyon van játszva. Amikor minden órában legalább egyszer leadja a rádió, rengetegen nézik a Youtube-on, egymásnak küldözgetik, vagy éppen gifeket készítenek a klipből. Pörög a Tumblrön a dalszöveg, tele van feldolgozásokkal a net, inspirál másokat arra, hogy zenéljenek és meghozza a kedvet a dalszerzéshez. De van, hogy egy dal nem úgy jön ki, ahogyan szeretted volna, nem azzal, akivel eredetileg szeretted volna, és van, hogy alig bírod meghallgatni, mert utálod, ami lett belőle. És akkor nagyon megszívtad. Mert nem kerülheted el. Kísért mindenhol. (...) És ha senki nem veszi észre, hogy ez így nem kerek, mert nem hallják benne, amit én hallottam dalszerzés közben, én akkor sem szeretem. Mert attól, hogy másnak tökéletes, nekem még lehet, hogy semmilyen szempontból nem felel így meg. És azt hiszem, soha nem fogom tudni igazán szeretni azt a dalt. Mert nem ilyennek kéne lennie.

A rosszakaróiddal egyetlen módon cseszhetsz ki igazán. Ha kivívod az elismerésüket.

Amit nem akarsz a neten viszontlátni magadról soha, de soha, azt töröld ki a telefonodból, töröld a Törölt mappából is, aztán a felhőből, sőt, ha biztos akarsz lenni a dolgodban, akkor menj el a Szilícium-völgybe, és győződj meg a törlésről személyesen is.