Linn Skaber

A szívem akár egy bezárt bódé egy tengerparti, üres kempingben. Pedig itt egyszer nyár volt.

Itt a Betegség! Nem mi engedtük be. Nem mi nyitottunk neki ajtót. Egyszerûen csak átlépett a küszöbünkön, elhomályosította a megszokott, állandóan ragyogó, narancsszínû fényt, és teljesen felcsavarta a fényerőt, hogy mindenki csúnyának és rémültnek látszott. Megszüntette a kellemes fürdőkádillatot, amely az egész lakást belengte, ha az egyikünk fürdött. Eltávolította a nevetést a falakból, kirántotta apa lába alól a szőnyeget, hogy hanyatt esett, és zokogott, mint egy kisfiú, és többé már nem volt apa. Eltüntette a délutáni világosságot, hogy soha többé ne tudjuk, örülhetünk-e az estének. (...) A Betegség rohadtul szemtelen volt. Idegen házba hatolt be, ahol, akár egy káposztaféreg, körbehempergőzött, megrágcsált minket, és növekedett. Amíg teljesen fel nem zabálta anyát.

A születésnapok úgyis arról szólnak, hogy valahogy kibírd az ott eltöltött időt.

Szinte állandóan zavart és szégyenlős vagyok, és leginkább valakinek a háta mögött szeretek állni, de nem mindig van valaki a közelben, aki mögött elbújhatnék.

Néhány negyven körüli nő azt mondta nekem egyszer, hogy csak most kezdték el megkedvelni önmagukat. Én nem vagyok ilyen hülye. Eldöntöttem. Most kezdem el. Ki szeretné ezt a lányt, ha én nem?

Tizenöt évesnek lenni olyan, mint sífutni. Eddig jól ment. Jól csúszik, süt a nap. (...) De a nyomok hirtelen szétválnak. Az egyik síléc az egyik irányba siklik, a másik síléc a másik irányba, az egyik nyom a gyermekkorod, a másik az azutáni életed, és a lécek két irányba csúsznak, te pedig ott állsz, és szétszakadsz.

Azt mondják, be fogunk állni a felnőttek közé a sorba, de ha nem gond a lelkésznek, én inkább fütyülök rá, és még egy kicsit gyerek maradok.

Azt kérded, feminista vagyok-e? (...) Engem kérdezel? Kérdezz inkább egy farkast. Kérdezd meg a farkast, hogy támogatja-e a farkasvadászatot.

Túl rövid az élet ahhoz, hogy ne együnk esküvői tortát egy szerdai napon!

A legtöbb barátom arról álmodozik, hogy külföldre megy, de a többség, azt hiszem, csak a szomszéd házig jut el.

Te vagy a mozdonyvezető. Úgy vezetsz, ahogy akarsz, gyorsan vagy lassan. Ki a nagyvilágba. Te döntesz, és te választod ki az összes vágányt. De a legfontosabb: ne feledd a kilátást! Az a legfontosabb. A kilátás. Attól függetlenül, hogy milyen gyorsan vagy lassan megy a vonat, a kilátás a legfontosabb. Sokan megfeledkeznek róla, sokan megfeledkeznek a kilátásról, miközben csak robognak a vonattal a zöld földeken, a fényes reggeleken vagy az esőben, reggeli párában. De te nem felejted el. Fütyülj és vezess!

Hármasom van norvégból. Ötösöm ujjongásból, hogy nem kettest kaptam. Hármason van németből. Egy ötösben fogadok, hogy legközelebb jobb lesz. Hármasom van matekból. Ötösöm Jenny megvigasztalásából, mert ő négyest kapott. Hármasom van angolból. Ötösöm a vágyból, hogy eldicsekedjem a hármasommal anyának és apának. Hármasom van vizuális kultúrából. Ötösre ünnepeltem kólával a napsütésben. Hármasom van társadalomismeretből. Ötösöm boldogságból, mert tavasz van, és talán hamarosan szerelmes leszek. Hármasom van spanyolból. Ötösöm, amiért kamasz vagyok, és nem égtem ki. Ugye nem is rossz átlag ahhoz, hogy nekivágjak vele a nyárnak?

Örülök, hogy kibírtam a zaklatást az iskolában. Így megtanultam, hogy milyen jogaim vannak iskolásként. És emberként.

Amikor a felnőttek a szerelemről beszélnek, olyan egyszerûnek hangzik. Világos. Világos, hogy egyszerû. Hiszen ők felnőttek. De az a furcsa, hogy nem emlékeznek rá, milyen nehéz is volt. Például azt mondják: "Normális, hogy így érzel", vagy "Sok hal van a tengerben", vagy "Nyugi, elmúlik". De ez nem segít. Még kamasz vagyok. Nem tudok megnyugodni. Nem múlik el. Ha elmúlna, nem lennék kamasz.

A felnőttek azt mondják, hogy az embernek nincs szüksége sok barátra, elég, ha csak egy van. Esetleg tudja valaki ennek az egynek a számát?

Nem segít akkor segítségért kiáltanod, amikor tudod, hogy először azon kell hogy segíts, akit pont te vertél meg.

Jó állapotú, használt kamaszkor. Ingyen elvihető. Nem sok. Ennyi az egész. Amit itt látsz. Belefér a kocsidba. Két-három doboz, néhány edzőcipő, pár fel nem használt péntek este és egy Zara ajándékkártya. Vidd csak el! Úgysem fogom használni. Az egyik doboz nehéz. Ez a doboz. Ennek a megmozdításához valószínûleg több emberre van szükség. Elég sokra, tulajdonképpen. Az áll rajta: remények. Azt írtam ide, a hátuljára, hogy óvatosan, mert olyan törékeny, ami benne van, de ne foglalkozz vele, a nagy része már úgyis összetört. Esetleg megpróbálhatod összeragasztani.

Sose rajongtam az emberekért. Szótlan és fura leszek a közelükben.