Ljudmila Ulickaja

Vannak eszmék, elméleti alapok, amelyek azonosak minden mûvészeti ág számára.

Ahol elnémul a szó, ott a hang beszél. Az akarat aktusának átadásában erőtlen zene képes mélyen és intenzíven feltárni az ember belső állapotát, átadni a tiszta emóciót.

Miért van az, hogy a szüleim, akik olyan jóságosak, és annyira szeretnek, sehogy sem tudják felfogni, miben is élünk mindannyian? Sem a gondolataimat, sem az érzéseimet? Vagy velem is ugyanez lesz majd, és a gyerekeim rám is ilyen értetlenül néznek majd, és azt gondolják: az apánk olyan jóságos, és annyira szeret bennünket, de nincs miről beszélni vele? Bele van bonyolódva a saját unalmas, érdektelen világába. Nem, ilyen nem eshet meg velem.

A halál olyan félelmetes dolog, hogy a legjobb nem is gondolni rá sohasem. Aki mindig a halálra gondol, az természetesen nem látja tovább az élet értelmét, sőt nem is az élet értelmét, hanem hétköznapi kis dolgaink értelmét.

Kell egy kis lökést adni azoknak a folyamatoknak, amelyeket az idő enélkül is beteljesít.

Szörnyûséges, hátborzongató minden olyan elmúlt dolog, amit nem lehet visszahozni.

Az élet félelmetesen gyorsan száguld. "Az élet - egy pillanat." Ezért nem szabad átadni magunkat az emlékezésnek, amely megmérgezi a jelent, holott kizárólag csak annak van értelme.

Szimmetria csak ott van, ahol ember is van, aki észreveszi a szimmetriát. Csak az ember veszi észre a természet sokféleségének egyedi esetét: amikor két fél hasonlónak tûnik számára. A természetben nincs esztétika sem. Fizika, kémia és különösen mechanika - van, de esztétika (és még néhány más diszciplína) nem létezik. Nincs osztályozás sem, nincs fontos vagy kevésbé fontos. Mindezt az ember hozza létre.

A mûvészetnek nincsenek kritériumai, nincs elmélete. Csak a mûvész van - nincs mûvészettörténet, csak a képek katalógusa. Mindenki azt veszi ki a mûvészetből, ami tetszik neki. Nincs objektivitás, csak szubjektivitás.

A nők képzése nélkül az egyetemes kultúra sokat veszít. Valóban forradalmi időt élünk.

Semmiféle civilizációtörténet nem létezik gazdaság nélkül. Nem lehet a civilizációt e fontos tényező nélkül vizsgálni, annak is megvannak a maga törvényei, amelyek szintén beépülnek a világ felépítésének törvényébe. Enélkül nem megy semmi.

A katonaéletnek megvannak a maga sajátos bánatai és a maga sajátos örömei.

Hogy mennyire alkalmazkodik az ember a környezetéhez - egészen elképesztő. Úgy hiszem, ha pokolra kerülök - egy hónapig szokni fogom az új helyet, míg megtudom, hol a könyvtár, az opera, nem lehetne-e valamelyik bûnöstől pianínót szerezni - és pár hónap múlva úgy hozzászokom, hogy nem akarok másik lakásba költözni, még a Paradicsomba se.

A legdrágább dolog - bízni a jövőben.

Az evangélium nem vallás, hanem csak anyag a létrehozásához. Ahány ember - annyi vallás. Ugyanabból a könyvből sok valódi szeretetet lehet meríteni.

A felnőttek többségének, amikor találkoznak ezzel a lelketlen, kegyetlen katonai légkörrel, megkeményedik a szíve, és örökre kihuny az értelme.

Egyetlen év sem végződik simán: az utolsó hetek mindig tartogattak valami meglepetést - jót vagy rosszat -, mintha minden esemény, aminek az év folyamán be kellett volna következnie, de valahogy nem sikerült időre, csőstül szakadt volna rá az ünnepek előtti napokban.

Mindenkinek van valami folt a lelkiismeretén.

A nő csak egyet szeret, és ennek így is kell lennie, de akkor a férfi miért tehet meg mindig mindent? Miért van a lelkében annyi felesleges energia és mindent átölelő törekvés. Átölelő, elsődleges és átvitt értelemben is.

Semmi sincs jól. Az Istennek jobb tanácsadóra és építészre lett volna szüksége.