Ljudmila Ulickaja

Az anyukák gyakran nem járnak sokkal előrébb a fejlődésben a gyereküknél.

Ha egyszer sok ember egy egész nép hosszú ideje hisz valamiben és csinál valamit - biztosak lehetünk benne, hogy kárt ez nem okoz, feltételezni lehet, hogy ez így normális, és így kell lennie.

A sors nem mindennapi boldogságot adott nekünk ajándékba. Szeretni és tisztelni egymást - lásd be - nagyon ritka és boldog kombináció.

A gyermetegség nem más, mint komolyan viszonyulni a semmiségekhez, meg azokhoz az őszinte érzésekhez, amelyeket a semmiségek ébresztenek. A gyermetegség feltétlenül öntudatlan érzés. Ha a felnőtt egy adott pillanatban felfogja saját gyerekességét, és folytatja a játékot - egy pillanat alatt máris kényeskedő, kellemetlen lénnyé változik. De az öntudatlan gyermetegség elbûvölő.

A fizika, a kémia és bármely tudomány területén elért felfedezések magasabb értelemben nem rendelkeznek szerzőséggel.

Van egy Isteni Szöveg! És az ember egész evolúciójának csupán egyetlen feladata van - ezt a be nem fejezett Teremtést olyan állapotba juttatni, amikor az, mármint az emberiség, megtanulja olvasni. És ennek a feladatnak teljesítése érdekében hozták létre az összes ábécét, az összes jelet, kódot, tulajdonképpen még a kottát is!

Szerzőség nincsen, a zene valahol az égben létezik, a zenész dolga pedig az, hogy meghallja, és a kotta segítségével lejegyezze. (...) Tudom, mennyi zene marad lejegyzetlenül, ami csak az improvizáció pillanataiban létezik.

Az információ és az anyag nem létezik egymástól függetlenül. A sejt élete az információs rendszere mûködésén keresztül mutatkozik meg. A szimfonikus zenekar játékához lehetne hasonlítani, amelyben részt vesz a zeneszerző, a karmester, a zenészek, a hangszerek, a partitúra, sőt még a villanyszerelő is, aki megvilágítja a kottákat.

Minden bonyolultság a ravasz ördögtől való.

Léteznek már önprogramozó komputerek is, és ezek sokkal gyorsabban tanulnak, mint az ember. Az emberi tudat számára sokkal több korlát létezik, mint a komputer számára.

Az emberi tudat az egyetlen hely a világegyetemben, ahol a szövegek érintkezésbe léphetnek egymással, együttmûködhetnek, új szöveget, új értelmet hozhatnak létre. (...) Az ember éppen ebben hasonlít a Teremtőre - hogy képes új szövegeket alkotni.

Az élet - nem a fehérjetestek létmódja, (...) hanem az Információ létmódja. A fehérjék denaturálódnak, de az információ megsemmisíthetetlen. Nincs halála! Az információ halhatatlan!

Minden jól végződik: a happy end után a halál következik. Végül mindent elfogadunk: egy nép kihalását is, az egyetlen gyermekünk temetését is, aki leukémiában halt meg.

Felesége erényei lelkesítették, fogyatékosságai meghatották. Hát ezt hívják házasságnak.

A jó könyv elvégzi a feladatát még akkor is, ha nincs, aki elolvassa.

Mi haszna van, ha tudjuk, hogyan mûködik a villanykörte, mitől repül a repülő és mi az az anyagcsere, ha egyszer a gyereknek képtelenek vagyunk elmagyarázni, miért ne lapátolja a tejbegrízt egyszerre nyolc lábával.

Ó, de jó is azoknak, akiknek semmijük sincs (...). Alhatnak nyugodtan, nincs miért félniük. Nem gondolnak a gonosztevőkre meg a tolvajokra, akik épp kárt okoznak.

Minél nagyobb a vagyon, annál nagyobb a kényelmetlenség.

Ha leveleket ír az ember, nem érzi magát magányosnak. Ráadásul még arra is van remény, hogy válasz érkezik.

Lehet, hogy a világot megválthatja a szépség vagy az igazság (...), de a félelem akkor is mindennél erősebb, a félelem mindent megöl, a szépséget is még embrionális állapotában, a szépségesnek, a bölcsnek, az örökkévalónak minden csíráját.