Ljudmila Ulickaja

Az írókban él az igény, hogy kimondjanak dolgokat, és ez az idiotikus foglalatosság arra ösztökéli őket, hogy úgy emeljék fel a szavukat, hogy közben nem lehetnek biztosak benne, hogy bárki is hallgat rájuk. Ennek ellenére mi felszólalunk. Ehhez az íróknak joguk van - a társadalom pedig eldönti, hogy meg akar-e hallani bennünket.

Azok közé tartozom, akik szerint fontos a hit. De hogy ezt Istennél találjuk meg, vagy valahol máshol, az rajtunk múlik.

Nem azért kell okosat mondanunk, hogy okosabbnak tûnjünk, hanem hogy okosabb legyen a világ általa. Ahogyan nem azért próbál szebb lenni egy nő, hogy ő okvetlenül jobban tetsszen, hanem mert ettől a világ is kicsivel szebb lesz.

A létra minden ember előtt ott áll, bárki megmászhatja. De minden ember máshonnan indul, nem mindenki jut egyforma magasra.

A szépség annak a kérdése, hogy mire állítjuk be a szemünket és a tudatunkat. Ha valaki a világból a kegyetlenséget és az iszonyatot akarja látni, hát abból nagyon sok van. De ha az irgalomra fókuszálunk, a valódi értelemben vett szépre, akkor meglátjuk. Be kell állítani az optikát.

A hatalomnak csak egyféle hangja van, a társadalomnak pedig sokféle.

Egy hatalom valódi arcát az mutatja meg, amikor az egyén és a hatalom konfliktusában nem a hatalom győz.

A hatalom sajátossága az, hogy állandóan korlátozni próbál. Ez nem jó vagy rossz, egész egyszerûen ez a hatalom, az állam lényege. Ezért hozták létre.

A népet a legegyszerûbb érveléssel lehet leginkább hülyíteni.

A jó hatalmat az különbözteti meg a rossztól, hogy a jó több levegőt ad a polgárainak, több teret, hogy kibontakoztassák képességeiket, beteljesítsék vágyaikat. A jó hatalom elég gyenge ahhoz, hogy hagyja a polgárait szabadon élni.