Ljudmila Ulickaja

A zene, amikor kikerül a zenész keze alól, csak egy pillanatig létezik, addig, amíg el nem halnak, el nem ülnek a térben a hanghullámok. A zene pillanatnyisága azonban csak a visszája az örökkévalóságnak.

Az irodalom a legeslegjobb, ami az emberiség tulajdona. A költészet az irodalom lelke, a legmagasabb rendû koncentrációja mindannak a nagyszerû dolognak, ami csak a világban és az emberben létezik. A lélek egyetlen tápláléka.

A háromtagú barátság, mint bármely háromszög, nem egyszerû dolog. Mindenféle akadályok és csábítások merülnek fel: féltékenység, irigykedés, amelyek időnként apró, sőt megbocsátható aljasságokká, de mégiscsak aljasságokká fajulnak.

Minden ember meghatározott feladatokat kap, amelyeket feltétlenül meg kell oldania, és a felsőbb hatalmak, az angyalok és egyebek, meg egyidejûleg az itteni, földi mesterek is segítenek e feladatok megoldásában.

Világos, hogy senkit sem fogok találni, aki csak egy kicsit is olyan tudna lenni, mint ő. De ő már megvolt, az életem egy darabja lett, nyolc teljes év, és ezt senki sem veheti el tőlem. Ez az enyém.

Minden nép egyenlő (...), és rossz népek nincsenek, minden népnek megvannak a maga hősei és a maga gonosztevői, sőt népellenségei is...

Ahová az Úr helyezett, maradj is ott!

Az emberek gonoszak, nagyon is vigasztalja őket, ha azt látják, hogy másnak még rosszabb.

Nem kell sokat venni semmiből, viszont mindenből a legjobbat.

Nem vagyok meggyőződve róla, hogy létezik-e még egyáltalán értelmiség. De ha volt, akkor, gondolom, úgy lehet a legpontosabban meghatározni, hogy olyan képzett emberekből álló réteg, akiknek a tevékenységét a közjó vezérli, nem pedig a kapzsiság.

Áldottak mind, kik nekem örömet szereznek életem végső napjaiban... Áldott ő, ki fogja majd a kezem abban a percben, amikor elmegyek.

Áldottak mind, kik lépteiket fáradt és lassú léptemhez igazítják.

A táj sosem fogadja magába az embert, nem arra gondolta el a természet a képet, hogy az ember ott toporogjon, ott hagyja a nyomait, a jelenléte, a tisztátalan lélegzése szemetét.

Soha nem érdekelt, kinek a lova fut be elsőnek. Nekünk ez mindegy. Az ember, a privát élete így is, úgy is elpusztul.

A réges-régi könyvek és az elavult újdonságok között mozgó könyvtári dolgozók a megőrzés természetéből adódóan konzervatív emberek.

A könyvtárakban, már a babiloniban vagy az alexandriaiban is, mindig egy különleges emberfajta dolgozott - akik számára a könyv maga az Úristen.

Ezért szeretem a pácienseimet: a főnökeimtől eltérően sosem állítanak föl az ebédem mellől, és mindig hajlandók várni egy keveset.

Aki keveset tud, nyugodtan alszik.

Előfordul, hogy szóban kimondok olyan ostobaságokat, amelyeket ugyan olykor le is írok, de ott legalább van módom kontrollálni, és akkor kijavíthatom.

Az ember tanulmányozhatja a történelemkönyveket, de azt, hogy valójában mi történt a nagyapjával, akit kuláklistára tettek a harmincas években, vagy a dédnagymamájával, aki a nagy ukrajnai éhínség idején halt meg, már a mikrotörténelem mondja el. Az ország történelme a családi történetekből rajzolódik ki.