Lucius Annaeus Seneca

A filozófia tenni tanít, nem beszélni, s arra késztet, hogy mindenki a maga törvénye szerint éljen, hogy élete ne mondjon ellent nyilatkozatainak vagy magának az életnek, hogy minden cselekedete egy színezetû legyen. (...) Mi a bölcsesség? Mindig ugyanazt akarni és ugyanazt nem akarni.

Ne higgy magadnak gyorsan és könnyen. Vizsgáld meg, fürkészd ki különféle módon és figyeld meg magad.

Elismerem, hogy belénk van oltva a testünk iránti gyöngédség; elismerem, hogy gyámságot gyakorolunk fölötte. Nem tagadom, hogy gondoznunk kell, de hogy szolgálnunk kellene, azt tagadom. Sok másnak lesz rabja ugyanis, aki testének rabja, túlságosan félti, és mindent hozzá viszonyít.

Ha önmagunkat tartjuk szem előtt, s azért kötünk barátságot, rosszul számolunk. Ahogy kezdtük, úgy is végezzük: barátot szereztünk, hogy segítséget hozzon a bilincsek ellen, s ő, mihelyt megcsörren a lánc, elillan. Ezeket a barátságokat nevezi a nép futónak. Ha érdekből választottunk valakit, addig fog tetszeni, ameddig érdekünk fûződik hozzá. Ezért nyüzsög barátok tömkelege a szerencsések körül; a bukottakat magány övezi, s onnan menekülnek a próbatétel idején.

A bölcs nem úgy elégedett, hogy barát nélkül akarjon meglenni, hanem úgy, hogy meglehessen nélküle.

Csak annyira ápolgassátok testeteket, amennyire a jó egészség igényli. Keményebben kell bánni vele, hogy kifogástalanul engedelmeskedjék a léleknek.

Miért panaszkodunk a természetre? Az jóindulatúan viselkedett: az élet, ha hozzáértően használjuk, hosszú. Csakhogy egyikünk a kielégíthetetlen kapzsiság rabja, másikunk a felesleges fáradalmak közepette buzgólkodó serénységé; egyikünk bortól van elázva, másikunk a tétlenségtől zsibbadt; egyikünket a mindig mások ítéletétől függő becsvágy menti ki, másikunkat az adásvevés heves vágya hajszolja körbe a nyereség reményével az egész földön, az összes tengeren; némelyeket, akik mindig mások veszedelmén munkálkodnak, vagy a maguké miatt aggódnak, a katonáskodás utáni vágy gyötör.

Az élet három részre oszlik: ami volt, ami van és ami lesz. Ezek közül az, amit éppen élünk, rövid; amit élni fogunk, bizonytalan, amit leéltünk, biztos. Ez utóbbi ugyanis az, amivel szemben a sors elvesztette hatalmát, senkinek a fennhatósága alá nem vethető. Ezt azok, akik elfoglaltak, elvesztik: nincs ugyanis idejük visszatekinteni a múltbeli eseményekre, vagy ha lenne is, kellemetlen visszaemlékezni a bánni való dolgokra.

Mind, aki biztonságos életet akar közületek élni, amennyire lehetséges, kerülje a léppel bevont javakat, még másért is csalódunk bennük nagy nyomorultul; azt hisszük: birtokunkban vannak, s mi ragadtunk beléjük.

Nincs olyan érték, amelyet társ nélkül birtokolni kellemes volna.

Semmit ne tégy, ami öltözetedben vagy életviteledben szembeszökő volna. Olyanoknak a szokása ez, akik nem előbbre haladni óhajtanak, hanem feltûnni.

Haladj csak előre: majd megérted, hogy bizonyos dolgoktól éppen azért kell kevésbé rettegni, mert nagy félelmet keltenek. Semmi baj nem nagy, ha már a végső. Eljön hozzád a halál: ha együtt maradna veled, félned kellene tőle; de szükségszerûen vagy meg sem érkezik, vagy továbbhalad.

Halhatatlanságról álmodunk - az embert nézve, milyen képtelenség, az emberiséget látva azonban nem az. Így élnek lelkeink is a maguk birodalmában, miként az emberiség lakja a földet szüntelen.

Miféle beláthatatlan jövőtől rettegsz, barátom? - mikor épp a jelen az, mely hálót fon köréd, és szövevényeiből nem tudsz kikerülni? A jövő nem áll hatalmunkban, így hát képzelegni róla felesleges; a jelennel törődj inkább, erről gondolkodj: mi miért történhetett veled? - mert csak a képzelgőket csapja be a kaján sors.

Senki sem szerezheti meg mindazt, amit csak akar; azt azonban bárki megteheti, hogy ne kívánjon olyat, amit sohasem fog megkapni.

Gondolataink a legtitkosabbak - ne kérd, és ne várd mástól, hogy kinyissa a kapukat, csak azért, mert te már kinyitottad.

A kevély harag hamar gonosz gyûlöletté fajul. Így lesz az indulatból lélekbe-testbe belegyökerező szokás. Ne beszélj a sérelmeidről, ha meg akarsz szabadulni a haragodtól!

A szívedhez közel álló embereknél a legelején csöndesítsd el fellobbanó haragodat. A végén mindig kiderül, nem is nekik, inkább magadnak kellett megbocsátanod, mert mindaz, ami történt - bár észre sem vetted - tőled származik, miattad esett meg. Miért válaszolnál a szeretetre kíméletlenséggel?

A felületesen szemlélő tekintet csupa rosszat lát az emberi kétségbeesésben.

Amikor szeretsz valakit, tedd ezt: még ki sem mondtad, máris megbocsátottál.