Lucius Annaeus Seneca

Ha mindeneket meg akarsz hódítani magadnak, hódolj meg a józan észnek. Sokakon fogsz uralkodni, ha feletted a józan ész uralkodik.

Meg kell vetni a gazdagságot: az a szolgaság díja. El kell hagyni aranyat, ezüstöt s minden mást, ami a boldog hajlékokra nehezül. A szabadság nem állhat fenn ingyen. Ha ezt nagyra becsülöd, minden egyebet kevésre becsülj.

Aki minden idejét a saját hasznára fordítja, és minden napját úgy rendezi el, mintha a legutolsó volna, nem kívánja a holnapot, de nem is fél tőle. Mi az ugyanis, amit egy órányi, új gyönyör még nyújthatna neki? Mindent ismer. Mindent eléggé megértett. A többiről a véletlen, a sors rendelkezzék úgy, ahogy akar.

Nem igaz (...), hogy ősz fürtjei és ráncai alapján bárkiről gondolhatod azt, hogy sokáig élt: nem sokáig élt, hanem régóta létezik. Úgy bizony! Hacsak nem gondolod, hogy nagy utat tett meg hajóval az, aki miután a vad vihar elsodorta a kikötőből és ide-oda dobálta, a váltakozva különböző irányból dühöngő szelek hatására ugyanazon a területen hajózott körbe-körbe? Az ilyen nem nagy utat tett meg hajóval, hanem sokat hányódott!

Szabad idő könyv nélkül halál, élve eltemettetés.

Ha siránkozással legyőzhető a végzet, egyesülten rajta leszünk: múljék kesergésben minden napunk; éjünket álom nélkül eméssze a szomorúság; vessük kezünket feltépett mellünkre, s még arcunkat is rohanjuk meg, és a dühöngés minden nemét kísérelje meg a használatos búsongás. De ha az eltemetetteket a siránkozás vissza nem hozza; ha a változatlan s örökre állandó végzetet semmi szerencsétlenség meg nem változtatja, s a halál, akit elvett, meg is tartja: szûnjék fájdalmunk, mely úgyis elenyész!

Az élet elég hosszú, sőt bőségesen elegendőnek kaptuk a legjelentősebb dolgok véghezvitelére, ha az egészet jól osztjuk be; ha azonban dőzsölő és nemtörődöm magatartásunk következtében szétfolyik, ha semmi hasznos dologra nem fordítjuk, az utolsó kényszerhelyzet hatására csak a végén vesszük észre, hogy eltelt, amiről nem is fogtuk fel, hogy telik.

Csodálkozni szoktam, amikor látom, hogy egyesek időt kérnek, és azok, akiktől kérik, rendkívül könnyen adják; arra mindkét fél figyel, amire az időt kérik, magára az időre azonban egyik sem: mintha semmit sem kérnének, mintha semmit sem adnának. Játszanak azzal, ami a legdrágább, ez azonban elkerüli a figyelmüket; mivel az idő testetlen, mivel nem látható, a legértéktelenebb valaminek tartják, sőt, jóformán semmi értéke sincs előttük.

Ha lehetséges volna kinek-kinek a szeme elé tárni eljövendő éveinek számát, mint ahogy az eltelt éveiét lehet, mennyire idegesekké válnának azok, akik azt látnák, hogy már csak néhány esztendejük van hátra, s mennyire takarékosan bánnának velük! Könnyû azonban bármi keveset is beosztani, ha az biztos; azt kell jobban óvni, amiről nem tudjuk, mikor fogy el.

Senki sem pótolja éveidet, senki sem fog ismét visszaadni magadnak; életidőd így telik, ahogy telni kezdett: senki vissza nem fordítja, senki fel nem tartóztatja futását; egyáltalán nem hangoskodik, egyáltalán nem hívja fel a figyelmet gyorsaságára: csendben múlik; sem királyi parancsra, sem a nép kegyének hatására nem nyúlik hosszabbra; olyan ütemben halad, ahogyan az első napon elindult; soha el nem térül, soha meg nem áll. Mi történik majd? Te elfoglalt vagy, az élet siet; hamarosan megjelenik melletted a halál, akinek akár akarod, akár nem, rendelkezésére kell állnod.

Hogy éljünk, annak legnagyobb akadálya a várakozás, mely a holnapon csügg, és elvesztegeti a mát.

Azokról gondoljuk, hogy igazán foglalkoznak valamivel, akik naponta Zenonnal, Pythagorasszal, Democritusszal és a szép tudományok mestereivel: Aristotelesszel, Theophrastusszal akarnak együtt lenni, mint legjobb barátaikkal. Ezek közül mindegyik ráér, mindegyik úgy bocsátja el azt, aki fölkeresi, hogy az boldogabb, és nő a szeretete iránta. És egyikük sem tûri, hogy bárki üres kézzel távozzék tőle; minden halandó fölkeresheti őket éjjel is, nappal is.

Mi a célod? Mire törekszel? Mindaz, ami jövendő, bizonytalan: a percnek élj!

Akik haszontalan tanulmányokkal fárasztják magukat, bár sokat dolgoznak, semmit sem tesznek.

Sokaknak az árt, hogy féli a sorsát. Sok, míg a sorstól fél-menekül - épp így leli sorsát!

Nagyon fáj! Hogyhogy? Ha asszony-módra tûröd, nem fáj?

Azok közül az események közül, amelyektől félni lehet, egy sem annyira bizonyos, hogy ne volna még bizonyosabb az a tény, hogy az a dolog, amelytől félünk, elmaradhat.

Legyen a törvény rövid, hogy a tudatlanok minél könnyebben megtartsák.

Akkor tartsd magadat boldognak, ha örömet önmagadból merítesz; midőn mind abban, amit az emberek kapkodnak, kívánnak, őrzenek, semmit sem találsz, amit nem mondom, hogy óhajtanál, de akarnál... akkor bírod a valódi jót, midőn belátandod, hogy: legboldogtalanabbak a boldogok.

Az emberek általában nem tudják, hogy mit akarnak, kivéve azt a pillanatot, amikor már akarnak valamit.