Lucy Maud Montgomery

Minden, aminek értelme van, kínlódással jár.

Tudom, hogy nincs nemesebb törekvés, mint tudást nyújtani, de én mégsem igazán erre vágyom... inkább azt szeretném, ha a segítségemmel jobban éreznék magukat... több örömöt vagy boldog gondolatot szeretnék az életükbe lopni, amelyben nem lenne részük, ha nem születtem volna meg.

Komolysága egy csapásra átadta a helyét egy ragyogó, egész lényét bevilágító mosolynak. A legszebb éppen az volt, hogy szívből jött, erőfeszítés vagy rejtett indíték nélkül, csupán a titkos egyéniségéből fakadt, mint egy ritka, finom, éles villanás. Bár egy szó sem hangzott el közöttük, ezzel a mosollyal (...) egy életre szóló barátság pecsételődött meg.

A fantázia csapongása olyan, mint a lepke... mielőtt rabul ejthetnéd, tovaszáll.

Mindenkiben van valami jó, csak meg kell találni. Egy tanárnak kötelessége a jót megkeresni és kibontakoztatni.

Tudom, hogy ha egyszer elszántad magad, keresztülviszed, amit a fejedbe vettél. Te már csak olyan vagy, hogy mindig mindent végigcsinálsz.

Mindig azokhoz kötődünk a legerősebben, akiknek szükségük van ránk.

Akárhova vet is a sors, az életünk a mi kezünkben van. (...) A belefektetett munkától s a nyert haszontól lesz az élet gazdagabb vagy szegényebb. Itt is... másutt is teljes lehet, ha megtanuljuk, hogy tárjuk ki a szívünk sokfélesége és tökéletessége előtt.

Az élet nem hagyja, hogy elmerüljünk a nyomorúságban. Folyton azon töri magát, hogy jól érezzük magunkat... és ez sikerül is neki, még akkor is, ha mi elszántan igyekszünk boldogtalanok és romantikusak lenni.

Valójában nagyon boldog, elégedett ember vagyok, az összetört szívem ellenére is. Mert a szívem, az összetört, amennyire csak egy szív össze tud törni. (...) A valóságban egy törött szív nem olyan borzalmas, mint a regényekben. Egy odvas fogra hasonlít... időnként fáj, és néha álmatlan éjszakákat okoz, de két rossz időszak között az ember élvezi az életet, az álmokat.

Amit látunk, az könnyen semmivé foszlik, de amit megálmodunk, az örök.

Milyen jó, ha az embert becsvágyak fûtik! Még szerencse, hogy nekem annyi van. És az egészben az a legjobb, hogy soha nem fogyok ki belőlük! Amint elérem az egyik célt, már ott ragyog előttem a másik. Ettől olyan érdekes az élet.

Annyi ellentmondásos Anne lakik bennem. Néha már-már azt hiszem, ezért is vagyok annyira rakoncátlan. Ha csak egyféle Anne lenne, feleannyi gondom se volna, de az élet feleolyan érdekes lenne csak.

Feleolyan izgalmas sem lenne, ha mindent ismernénk, nem? Akkor nem maradna tere a képzeletnek.

Olyan könnyû úgy komisszá válni, hogy az ember észre sem veszi, nem?

- Nem is értem, miért jöttél úgy ki a sodrodból pusztán azért, mert (...) azt mondta, hogy csúnya vagy és vörös hajú. Tőled is elégszer hallom. - Óóó, de micsoda óriási különbség van aközött, ha az ember maga mondja, vagy mások szájából hallja! (...) Lehet, hogy az ember tudja, hogy így van, de azért titkon reménykedik, hogy mások talán az ellenkezőjét gondolják róla.

Úgy sajnálom azokat, akik olyan helyen kénytelenek leélni az életüket, ahol soha nem nő kankalin. (...) Tudja, szerintem mik a kankalinok? A múlt nyáron meghalt virágok lelkei, s ez a mennyországuk.

- Észrevette már, hogy mégis van reménysugár? Kétszer egymás után sohasem követem el ugyanazt a hibát. - Nem nagy vigasz, ha mindig szolgálsz újabbakkal.

Annyi kérdés merül fel nap mint nap, ami bizonytalansággal tölt el. Alig oldok meg egyet, már ott a másik. Amikor az ember kezd felnőni, annyi minden van, amit át kell gondoljon, és amiben döntenie kell. Az örökös tépelődéssel és a helyes megoldás keresésével rengeteg időm megy el. Ugye komoly dolog felnőni?

- Eszembe jutott az a kislány, aki voltál, Anne. Azt sem bánnám, ha olyan maradtál volna, a furcsaságaiddal egyetemben. Felnőttél, és most el is mész; magas lettél és elegáns, és valahogy olyan... más ebben a ruhában, mintha... már nem is tartoznál Avonlea-hez... és ahogy ezt végiggondoltam, olyan magányérzet lepett meg. (...) - Marilla, én semmit sem változtam, vagyis lényegében nem. Sokat csiszolódtam és fejlődtem, de az igazi énem, idebent, az ugyanaz maradt. Mindegy, hova kerülök vagy a külsőm mennyit változik, a szívemben mindig is az a kis Anne-jük maradok, aki nagyon szereti magukat.