Ugrás a tartalomra
Akárhova vet is a sors, az életünk a mi kezünkben van. (...) A belefektetett munkától s a nyert haszontól lesz az élet gazdagabb vagy szegényebb. Itt is... másutt is teljes lehet, ha megtanuljuk, hogy tárjuk ki a szívünk sokfélesége és tökéletessége előtt.
Kapcsolódó idézetek
-
A sors tágabb keretei adottak, de a saját lépéseink már rajtunk múlnak. És hogy miket gondolunk és érzünk, az is a mi kezünkben van. Sőt, még a szándékainkat is irányíthatjuk egy adott helyzetben ide vagy oda. Tehát megvan a szabadságunk is.
Laár András
-
Szerencse és Siker bennünk vannak. Kell, hogy tartsuk őket: erősen, mélyen. Mihelyt itt benn valami kezd lazulni, engedni, kifáradni, tüstént minden felszabadul körülöttünk, ellenáll, szembeszáll, kivonja magát befolyásunk alól... Akkor jön egyik a másik után, vereség vereségre következik, s az ember elkészül.
Thomas Mann
-
Életünk (...) egy állandó mozgás a siker és a kudarc között. Tőlünk magunktól függ, hogy döntően a kudarc vagy a siker térfelén mozgunk-e.
-
A sors az egyik kezével elvesz, aztán a másikkal meg ad valamit. Ha az ember jó és megérdemli, mindenképpen így van.
D. Tóth Kriszta
-
Ha egyetlen célt követsz, mindennél fontosabb, hogy az útra figyelj. Mert az út tanít meg arra, hogyan érj célba. Ha odafigyelsz, minden lépéssel gazdagabb leszel. (...) Az úttól függ, hogy sikerül-e elérni céljainkat. Az út, amit választunk, és az, hogy hogyan járjuk. Azt kell keresni, amit mindennapjaink elfelednek.
Tolvaly Ferenc
-
Bármilyen kilátástalannak is tûnik a helyzet, bármilyen harc dúl a lelkünkben, mindig van választásunk. (...) Döntéseink alakítják a sorsunkat, és rajtunk múlik, melyik úton indulunk el.
-
Mindegyikünk rendelkezik olyan képességgel, amely kiaknázásával és érvényre juttatásával gazdag emberré válhat. (...) Nem a külső tényezők - a gazdaság helyzete, az időjárás, az állam politikája - irányítják életünket, hanem mi magunk.
Adam J. Jackson
-
Minden embernek megvan a maga sorsa. A saját, máséhoz nem hasonlítható sorsa. (...) Vannak dolgok, amelyek az ember akaratától vagy törekvésétől függetlenül léteznek, de végeredményben mégsem tudják alakítani az ember sorsát, vagy ahogy gyakran mondják, nem tudják a sors kénye-kedvére kiszolgáltatni az embert. Hát persze csak akkor, hogyha maga az ember sem mond le a harcról.
-
Az élet sokkal gazdagabb, ha a bennünk lakozó sokszínûséget kiaknázzuk, és ez még akkor is így van, ha nem mindig van értelme annak, amit csinálunk - néha még saját magunk számára sem.
Arnold Schwarzenegger
-
Akkor jön el a lehetőség, hogy a kezünkbe vegyük a sorsunkat, amikor a szívünk hangjára bátran hallgatunk, és közben azt érezzük, hogy mosolygunk, és szenvedéllyel vagyunk tele.
Csernus Imre