Ugrás a tartalomra
Annyi ellentmondásos Anne lakik bennem. Néha már-már azt hiszem, ezért is vagyok annyira rakoncátlan. Ha csak egyféle Anne lenne, feleannyi gondom se volna, de az élet feleolyan érdekes lenne csak.
Kapcsolódó idézetek
-
Amit mondok és gondolok, szinte mindig tele van ellentmondásokkal. De gondolom, a legtöbb ember ugyanígy van ezzel. Ez persze nem azt jelenti, hogy teszek az egészre, és úgy élem az életemet, hogy közben azt gondolom: "Kit izgatnak az ellentmondások?". Pont azért rágódom magamban ennyit és pont azért élek olyan gyötrelmes életet, ami csupán alig különbözik a haláltól, mert a folytonos ellentmondások miatt elégedetlenséget és bizonytalanságot érzek.
Kanehara Hitomi
-
Életem célja, hogy még unalmasabbá tegyem az amúgy is unalmas hétköznapokat. Olykor arra gondolok, hogy talán több személyiség is lakozik bennem. Ám ez hazugság. Képzelgés. Mivel mindenki, aki bennem lakozik, a részemet képezi. A több százmillió én, aki bennem él, valamint az őket csomagolásként magába foglaló én egy nagy egységet alkot, ami én vagyok. Mivel több százmillió én lakozik bennem, szinte mindig ellentétben áll egymással az, amit mondok, és az, amit gondolok. Ám ezeket az ellentmondásokat többnyire azok az énjeim idézik elő, amelyek a csomagolás alatt lapulnak.
Kanehara Hitomi
-
Mindenkinek vannak nehézségei az életben, de vannak örömforrásai is, és néha nagy a kilengés a kettő között. Kevés az egyedi eset, sokkal szorosabb összeköttetésben állunk egymással, mint gondolnánk.
Takács Noémi
-
Sokféle nő létezik a világon. Vannak szelídek és figyelmesek. Vannak rakoncátlanok és akaratosak. Vannak nők, akik visszafogottak és félénkek. Vannak, akik bátor és félelmetes megjelenésûek. Minden nőnek megvan a maga egyedi személyisége. De tudod-e, hogy miután találkoztam veled, minden nap képes vagy megmutatni egy új oldaladat? Néha összezavarodok, hogy milyen nő vagy valójában. Miért van az, hogy minden nap más, csodálatos tulajdonságot tudsz megmutatni, hagyod, hogy lassan észrevegyem őket?
-
Izgalmas az élet, mert semmit sem lehet benne biztosra venni. Van, aki ettől rengeteget szenved. Sokszor voltam már olyan helyzetben, amikor teljesen reménytelennek tûnt az egész, mégis valahogy jöttek a megoldások, csak tenni kellett érte. És nem elkámpicsorodni.
-
Emberi lényként mindannyiunkban van valami közös, mégpedig éppen az, hogy különbözőek vagyunk. Ez a sokféleség az, ami az idők során előrevitt minket utunkon, ugyanakkor annak veszélyét is magában rejti, hogy visszatartson bennünket. Pillantsunk körbe, és vegyük észre, mennyi különböző kultúra, tehetség, vélemény és tapasztalat jelenik meg a világunkban. Azután képzeljük el, milyen lenne az élet, ha minden ugyanolyan és egyszínû volna. Próbáljunk meg erőt meríteni a különbségeinkből ahelyett, hogy megítélnénk a másikat.
Mungi Ngomane
-
Mesélhetnék arról, hogy mi van velem,
Hogy sokszor fáradt vagyok, és folyton fáj a fejem,
Hogy túl kevésnek érzem mások mellett már önmagam,
Pedig körülöttem lassan már mindenki ugyanolyan.
Soulwave
-
Életem folyása annyira egyhangú és alapjában véve nem túlságosan érdekes. Engem azonban mégsem kínoz az egyformasága. Csak azt sajnálom, hogy a napok túlságosan rövidek és nagyon gyorsan telnek. Az ember sohasem azt veszi észre, amit már elvégzett, csak az lebeg a szeme előtt, amit még tennie kell, és ha nem szeretné a munkáját, könnyen elveszthetné a kedvét.
Marie Curie
-
Vannak dolgok az életben, amik félelemmel töltenek el. Ez természetes, nem? Csakhogy én ezeket a dolgokat nem fogadom el csak úgy. Mindent beleadok százszázalékosan, és addig megyek előre, ameddig bírok. Ami kell, elveszem, ami nem kell, azt nem. Én így élek. Ha valami nem jól sül el, majd akkor ott elgondolkozom, hogyan is tovább.
Murakami Haruki
-
Időnként én is kétségbeesem a ráncaim, a táskás szemem, a megereszkedett fenekem miatt. És gyakran meghökkenek azon az öreg nőn, aki visszanéz rám a tükörből, aki pont úgy néz ki, mint az anyám.
Tóth Gábor Ákos