Márai Sándor

Azelőtt nem tudtam így örülni a világnak. Más dolgom volt, másra figyeltem. Egy emberre figyeltem, nem értem reá a világgal törődni. Aztán elvesztettem az embert, és kaptam helyette egy világot.

Talán ez a legnehezebb: nem szégyellni érzéseinket.

Csak azok botlanak meg az életben, akik valahogyan süketek a világ hangjai iránt.

Van, akit azért gyûlölsz, mert szeretni is tudnád.

Köszönet neked, mert (...) türelmes és nagylelkû voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott a testemnek, mikor fáztam az élet magányában.

Amíg az embernek dolga van a földön, él.

Ne tagadd a becsvágyat, de jelöld ki határait.

Van egy másik valóság - a tükörkép, amit a világ mutat benned, ha mûvész vagy. S egy idő múlva, ha sejted mesterségedet, már csak ez a másik valóság érdekel.

Az emberek semmire nem vágynak úgy, mint önzetlen barátságra. Reménytelenül vágynak erre.

Úgy látszik, az életben minden valamilyen láthatatlan óramû percmutatója szerint történik: egy pillanattal elébb sem lehet "dönteni", csak amikor a dolgok és helyzetek önmaguktól döntenek.

Emberek között, akik valaha szerették egymást, nincs és nem is lehet soha igazi harag. Lehet düh, bosszúvágy; de harag, az a szívós, számító, váró harag... nem, ez lehetetlen.

Néha már úgy hiszem, nagyon sok, talán minden a szavakon múlik, melyeket idejében kimond, vagy elhallgat, vagy éppen leír az ember.

Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.

A szeretet végtelen és tud várni.

Az Eszmény sarkcsillag, greenwichi platinarúd, melyhez oda lehet igazítani vágyainkat és reményeinket, de a praktikus életben használhatatlan.

Csak a kontár készít tudatosan és szándékosan remekmûvet. Az igazi mûvész halhatatlant alkot akkor is, mikor alkalmi munkát rendelnek nála...

Az emberi dolgokat nem lehet idő előtt befejezni, de befejezetlenül hagyni sem lehet... az emberek között van valamilyen rend és rendtartás, mely elől nem lehet megszökni. (...) Sokkal nehezebb egy érzésből, melyet nem intéztünk el, idő előtt elmenekülni, mint az ólomkamrákból, éjjel, kötélhágcsón!

Mi a Szépség? Honnan jön, mit találunk rajta? Szép egy kéz? Egy nézés? Egy mozdulat? Túl az egészen, messzi mögötte érzek valamit. Valami végtelen jót és nyugodalmasat. Mi van rajtam szép? Semmi. Szép csak az lehet, (...) aki jóban van a világgal.

Az új holmikban mindig van valami biztató. A régi ruháiban az ember mintha menthetetlenül a régi nyavalyáit, gondjait hordaná.

Valami képessége mindenkinek van. Van, aki megérzi a földben a vizet. Vagy a fémeket. Van, aki átlát a tárgyakon. Van, aki szeretni tud egy másik embert. Csupa titok. Képesség. Nekem is van. Néha összerándulok emberek előtt. Meg kell állnom. Szeretnék beszélni velük. Rögtön, kertelés nélkül, a leglényegesebbről. Arról, ami történik velük. Mindig megérzem, ha egy ember válság előtt van.