Márai Sándor

Talán észrevétlenül elkölti az ember azt az isteni kincset, melyet végzete valamikor rábízott.

Ha az ember realizál egy álmot, kézenfekvő, hogy hamar ócskavas lesz belőle.

Soha nem szerettem ezt az embert, de most ijedten észleltem, hogy már nem is haragszom reá úgy igazán, szívből, ahogy illik haragudni az ellenségre... Ez szíven ütött, mintha valami értékeset elvesztettem volna... Tudod, van egy pillanat, két ember között, amikor már nem érdemes haragudni. Ez nagy szomorúság.

Isten lenézi a babonás vakhitet.

Lényeges dolgokat emberek között soha nem a szavak, mindig csak a magatartás és a cselekedetek intéznek el.

Szerettem? Nem tudom. Szereti az ember a lábát, a gondolatait? Csak éppen nincs értelme semminek a lába, vagy a gondolatai nélkül. Nélküle sincs teljes értelme semminek. Nem tudom, "szerettem-e". Az más volt. A vesémet, a hasnyálmirigyemet sem "szeretem". Csak éppen az is én vagyok, ahogy ő is én volt.

Egy sikeres kapcsolat záloga az, hogy az egyik eltûri, hogy a másik jobban szeret.

Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szülők és gyermekek kapcsolatában is mennyi az önzés és hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szûkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább... A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep.

Egy embernek egyféle rangja van csak, a jelleme.

Nem kell azt mondani, hogy szeretlek, nem kell az ágyban feküdni, hogy viszonyunk legyen valakivel, nem kell hozzá fiatalnak lenni, s nem baj, ha az ember öreg... Sokféle bók lehetséges emberek között, sokféle viszony.

A dolgok ezen a napon végre szólani kezdettek hozzám, valami történt, az élet megszólalt. S ilyenkor nagyon kell figyelni, gondolom. Mert az élet különös jelbeszéde mindennel szól hozzánk ilyen napokon, minden figyelmeztet, minden jel és ábra, csak meg kell érteni. A dolgok egy napon megérnek és válaszolnak.

Sokféle erő van az emberek között, sokféleképpen ölik egymást az emberek. Nem elég szeretni, lelkem. A szeretet tud nagy önzés is lenni. Alázatosan kell szeretni, hittel. Az egész életnek akkor van csak értelme, ha igazi hit van benne. Isten a szeretetet adta az embereknek, hogy elbírják egymást és a világot.

Vannak pillanatok az életben, mikor megértjük, hogy a képtelen, a lehetetlen, a felfoghatatlan igazában a legközönségesebb és a legegyszerûbb. Egyszerre látjuk az élet szerkezetét: a süllyesztőben alakok tûnnek el, akikről azt hittük, jelentősek, a háttérből alakok lépnek elő, kikről nem tudtunk semmi biztosat, s egyszerre látjuk, hogy vártuk őket s ők is vártak, egész sorsukkal, a jelenés pillanatában.

A szerelem olyan, mint a villamosság: csak bizonyos légköri feltételek mellett jelentkezik.

Minden emberi csók (...) felelet, a maga torz és gyöngéd módján, egy kérdésre, melyet szavakkal nem lehet kimondani.

A végén minden olyan egyszerû lesz - minden, ami volt és ami lehetett volna. Pornál és hamunál is kevesebb lesz minden, ami egykor tény volt.

Túl sok a feszültség az emberi szívekben, túl sok az indulat, a bosszú. Nézzünk szívünkbe, s mit találunk benne? Indulatot, melyet az idő csak halványabbra párolt, de parazsát eloltani nem tudta.

Egy ember nem föltétlenül abban a pillanatban a legbûnösebb, mikor felemeli a fegyvert, hogy megöljön valakit. A bûn előbb van, a bûn a szándék.

Nagy kályha volt, százéves, a meleg úgy áradt belőle, mint a jóindulat egy hasas, tunya emberből, aki önzését szeretné valamilyen kegyes és olcsó jócselekedettel enyhíteni.

Ötvenéves korára a mûvével készül el az ember, vagy az életével.