Márai Sándor

Vannak ilyen szédülésszerû pillanatok az életben, mikor az ember tisztábban lát mindent, érzi erejét, a lehetőségeket, látja azt, amihez eddig gyáva volt, vagy gyönge. Ezek az élet változásainak pillanatai. Átmenet nélkül érkezik az ilyesmi, mint a halál vagy a megtérés.

A rokonszenvek, melyek emberek között szemem láttára kialakultak, végül mindig belefulladtak az önzés és a hiúság mocsarába.

Nem lehetett megbánni semmit, amit az érthetetlenül rövid életben szíve és hajlamai sugallatára cselekedett az ember.

A gyönyör fáj Kéjes a bánat Erős sodrával Örökre árad Ha elhord messze Visszahoz egyszer Mély folyóteste Úgyse ereszt el.

Az égen akkor fönn megállt a hold, csak ennyi volt: Fejem fejedre lassan ráhajolt.

S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyé ragasztani. Az életben is ennyi a tanulság. Ha egy ember egyszer bizalommal, feltétlen érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit megsértették, "szívét összetörték", soha többé nem tud igazi bizalmat, feltétlen odaadást érezni egy másik ember iránt. Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az emberi anyag. Képtelen arra, hogy elfeledjen egy sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illették. S bármiféle baráti vagy szerelmi találkozást hoz is még számára az élet, gyanakvó marad, minden kapcsolat torz és gonosz játékalkalom lesz számára, örökké bosszút akar. Ilyen az ember. Vigyázz, ha ilyen megsértett szívûekkel állasz szemközt: nem tudod őket megengesztelni. S nincs az a türelem, bölcsesség, nagylelkûség, szenvedély, mely az ilyen csalódott szíveket nyugtatni tudja.

Milyen nehéz elszakadni emberektől! Azt hisszük, szabadok vagyunk, s mikor szabadulni akarunk, megtudjuk, hogy mozdulni sem tudunk. Valaki felelőtlenül mosolyog egyszer, s rögtön beleguzsalyodik egy ember barátságába. Õ nem tudja, mi ez a barátság. Barátokat másként képzeld el; könnyû és derûs sétálást értett a barátságon, felelőtlen rokonszenvet, mely nem kötelez semmire. Az ember együtt jár, kicseréli gondolatait... S most először gondolt arra, hogy súlyos és bonthatatlan kapocs is lehet emberek között, melyet csak sérülések árán lehet elszakítani.

Férfiak számára nincs segítség, nem érted? Férfiak vagyunk, egyedül kell élni, mindenért pontosan és igazságosan fizetni kell, hallgatni kell, el kell viselni a magányt, jellemünket, az élet férfitörvényét.

A szülőváros (...) nem templomtorony és nem tér szökőkúttal, s virágzó kereskedelem és ipar; a szülőváros egy kapualj, ahol először gondoltál valamire, pad, amelyen ültél és nem értettél valamit, pillanat a folyóvíz alatt, mikor valamilyen régi létezés emlékébe szédültél vissza; simára csiszolt kavics, melyet megtalálsz a régi asztalfiókban, s már nem tudod, mit akartál vele; a hittantanár kalapja, melyen barna folt éktelenkedett, szorongás egy történelem óra előtt, különös játékok, melyeket senki nem ért, és következményeiről álmodsz egy életen át, tárgy egy ember kezében, hang, amit éjjel hallasz a nyitott ablakon át és nem tudod elfelejteni.

Csak a részletesből érthetjük meg a lényegest, így tapasztaltam, a könyvekben és az életben. Minden részletet ismerni kell, mert nem tudhatjuk, melyik fontos, mikor világít egy szó a dolgok mögé.

Nem védem magam, mert az igazat akarom, s aki az igazságot keresi, csak önmagában kezdheti a keresést.

A végén nem számít semmit a világ. Csak az számít, ami a szívünkben marad.

Az ember nem tud mindent szavakkal, de mindent tud a szívével.

Nagy költő nem tévedhet. Ösztönére hallgat, s úgy ír, úgy él és úgy hal meg, ahogy illik.

Most, mikor túlesett már az első meglepetésen, egyszerre elfáradt. Az ember egy életen át készül valamire. Először megsértődik. Aztán bosszút akar. Aztán vár.

S mert mindenütt ott volt, ahol kellett, soha nem látták. S mert mindig jókedvû volt, soha nem kérdezték, hogyan lehet jókedvû.

Barátok voltunk, tehát nem pajtások, nem komázó suhancok, nem bajtársak. Barátok voltunk, s nincs semmi az életben, ami kárpótolni tud egy barátságért.

Úgy tanítottak, hogy minden veszély ellen van fegyver. S a leghatalmasabb a jog és a lelkiismeret.

De mi a szó? Néha tovább él az időben, mint a kő.

Nem szeretek érzésekről beszélni. Úgy tapasztaltam, amit kimond az ember, rögtön meg is változik kissé.