Márai Sándor

A szerelmes szöveg kissé olyan, mint a szent jelírás a pogány sírok falán - közvetlenül az Örökkévalóságot jelképezi.

A látással kezdődik a megismerés és a vágy, a látással kezdődik az ember, (...) látással kezdődik a világ, s természetesen a szerelem is. Varázslatos ige, minden benne van, a vágyódás, a forró titok, az élet rejtett értelme, mert a világ annyira van csak, amennyire látjuk.

Mind bölcsek leszünk, az élet váratlan és igaz pillanataiban, mikor felismerjük az életben a meglepetést és a változást.

Semmi nem bajosabb, mint félreérthetetlenül kifejezni magunkat, különösen, mikor tudja a beszélő, hogy szavai véglegesek.

Nem tudok fejcsóválva csodálkozni a szerelmesek vak hitén, akik azt hiszik, hogy ez az esztelen érzés hegyeket rombol, időt állít meg és más effélét. Minden szerelmes Jósua kissé, aki az élet ütközete fölött megállítja pályáján a napot, beavatkozik a világrendbe, s így várja a győzelmet, mely mindig vereség is.

Azért vagyunk mi, emberek, nagyszerûek nyomorúságunkban is, hogy megértsük a titkos erőt, akkor is, ha nem tudjuk megfejteni szándékait.

Különös elem, az élet értelme, az idő, melyet nem lehet önnön mértékével mérni.

A szavakat (...) pontosan kell használni az életben, ha azt akarjuk, hogy értékük legyen.

Van az életnek egy szakasza, s én a végzet és az idő bölcs rendeléséből, most élem e szakasz napjait és éveit, mikor minden lehull rólunk, hiúság, önzés, hamis becsvágy és álfélelem, s már nem akarunk mást, csak a valóságot, akármilyen áron szerezzük is meg.

Van egyfajta szomorúság, melyet nem lehet megvigasztalni, mintha örökké lekésett volna valaki egy isteni légyottról, s azután nem érdekli többé semmi igazán.

Mentől rövidebb az élet, annál több az idő, melyet emlékre és elméletre fordíthatunk.

Nem sokat hiszek az emberi eskükben és fogadkozásokban: az emberi szavak könnyebben repülnek, mint az ökörnyál ősszel.

Az élet nagy párharcát, még a válságos pillanatokban is, csak az udvariasság fegyvereivel szabad megvívni.

Van egyfajta erény, mely nem más, mint föltétlen hûség lényünkhöz, végzetünkhöz és hajlamainkhoz.

Az írott törvény mögött van egy másik, íratlan, s annak is igazságot kell szolgáltatni.

Mindenki egyedül él, hibázik és egyedül hal meg: a tanács és bölcsesség, melyet nem magunk szerzünk (...) meg, nem sokat segít.

Van egyfajta férfi, akinek nem lehet boldogságot adni? (...) Van egyfajta férfi, akinek minden erénye, csábja, vonzereje annyi, hogy hiányzik a boldogsághoz való érzéke, tökéletesen süket a boldogság iránt, s mint ahogy a süketek nem hallják az édes zenét, úgy nem tud ő a boldogság édességéről?

Az emberi indulatokat ugyanaz a mélyvíz táplálja, akármilyen haragos hullámokkal, vagy szelíd gyûrûzéssel nyilatkozik is meg a felszín.

A kaland természetéhez tartozik, hogy rövid időn belül véget ér: ilyen ez a mûfaj, ilyen az aránya és a szabálya.

A szavak, akármilyen pontosak is, csak megnevezik és felfedik az ember titkát, de nem oldják meg.