Ugrás a tartalomra
Régebben közhasználatú szavak ma már szógyûjteményekbe szorultak. Éppígy régen sokat emlegetett emberek neve - mint pl. Camillusé, Caesóé, Volesusé, Leonnatusé - ma már magyarázatot igényel. Nemsokára erre a sorsra jut Spicio, Cato, azután Augustus, majd Hadrianus és Antoninus. Mert minden az enyészet zsákmánya, és hamarosan mesévé lesz; majd a teljes feledésbe merül. Pedig ezt csak a csodálatosan ragyogó embersorsokról mondom. A többi? Amint kilehelte lelkét: "eltûnt nyomtalanul, hírevesztve." Elvégre, mi az örök hír? Kongó üresség!
Kapcsolódó idézetek
-
A múlt történéseit, a kisebbeket és a nagyobbakat, a szépeket és a rusnyákat, a nevetéseket, az érintéseket előbb vagy utóbb mind elfújja a szél, feledésre, halálra, kiszáradásra ítéltetnek, ám csak és egyedül azért, mert senki sem emlékszik már, senki sem gondol rájuk, senki sem őrzi meg őket, s ezáltal bármi, amit átéltünk, lassanként semmivé válik, még levegővé sem; ez nagyon fájdalmas dolog, iszonyú pazarlás, amitől céltalannak érzi magát az ember.
Jón Kalman Stefánsson
-
Furcsa, de úgy tûnik nekem, hogy az olyan emberek, akinek nincsen egész életében át dédelgetett anekdotái, amelyek túlélik őt, nagyobb eséllyel vész el egyszer és mindenkorra nemcsak a történelem, hanem az őt követő családtagok számára is. Persze, ez a legtöbb lélek sorsa, és ilyenformán egész emberéletekből, mégoly eleven, csodálatos életekből is, csak a fonnyadó családfákon olvasható szomorú, fekete nevek maradnak, amelyek után ott fityeg egy árva évszám meg egy kérdőjel.
-
Sok minden van, aminek kimondatlanul kell maradnia, mert ha egyszer szavakba öntik, elveszíti magasztos és titokzatos voltát.
-
Idézni csak ritka vagy új mondást szabadna, mely mindenkinek a nyelve hegyén ott kísértett dolgot bökkent ki végre szerencsésen. Vagy, igenis, egészen régit s közönségesen ismertet, mely már rég nem azt jelenti, amit jelent, hanem ezer használat rendjén ezer új vonatkozást szedett magába, s valamennyit egymaga pótolja.
Ignotus
-
Szavak. Kimondtam őket, és elenyésztek. Senki sem hallotta őket, ennélfogva már nem léteznek. Ha már nem léteznek, talán újra létre lehet hozni őket, és akkor majd valaki esetleg meghallja.
Frank Herbert
-
Régi nyomokat keresek, melyeket elfújt a szél. Régi szavakat, melyeket elmosott a víz.
Wass Albert
-
Sok-sok ember, egykori szerelmek, barátok, ellenségek, vidám és keserû élmények emlékei, győzelmek, vereségek, szégyenek, diadalok, pénz és karrier... Húzzuk, vonszoljuk, újra meg újra belegabalyodunk; végigvonulnak bennünk egykor átélt érzelmek és indulatok, amelyeknek már a nyomuk is elmúlt az időben. Csak mi tartjuk életben, ébresztjük fel őket halálos mély álmukból. S ekkor megjelennek, mint a múlt árnyai. Kísértetek.
Popper Péter
-
"Eltékozolt idő" - ezt mondtad, "eltékozolt", és egy szót kerestél mindhiába. Egyetlen szót, egy kimondhatót, amelyet nem ismerhetnek a halottak, amíg élőnek hívják őket. Az álom örökös jelenideje volt. Kezdet nélküli és befejezés nélküli képsor, hierarchia és összefüggések híján, mintha egy mûvészfilmnek lettünk volna elfelejtett szereplői. A teremtés éppen szünetelt. Nem érkezett még el, aki nevet adjon neki.
-
Hová levétek, nagy álmaim ti mind? Vissza-visszatekintek reátok, mint e néma paloták hosszú sorára, a múltnak e fenséges halottaira, melyek elevenedni nem fognak többé soha; de elhagyatva, fakulva, pusztulva is gazdagabbak színekben, hangulatban, az eszmény tündöklésében, mint a mai világ rideg pompája. Lebilincselnek bûvarázzsal, mert feledtetni képesek ezt a mai életet, mely nem egyéb, mint mindenkinek mindenki ellen folyó keserves harca, tele lázas kapkodással, harc a nyomorult szükségért, nemtelenért, nincsen hangulat, nincsen mód.
Asbóth János
-
Mese!... Lám, elteltek hosszú századok, városok pusztultak, népek tûntek el a föld színéről, szertefoszlott minden, ami volt, akár a füst - de a mesék élnek, ma is el-elmondják őket, és figyelmeznek rájuk bölcs királyok, mély gondolkozású kormányférfiak is, nagyszerû aggastyánok és nemes törekvésekkel eltelt ifjak is.
Nyikolaj Vasziljevics Gogol