Ami csak történik, annyira megszokott és magától értetődő, mint tavasszal a rózsa és nyáron a gyümölcs. Ilyen a betegség, a halál, a rágalom, a cselvetés: mindaz, ami az ostobákat gyönyörködteti vagy búsítja.

Kapcsolódó idézetek

1. Mivel az emberek félik a halált, szeretniök kell az életet. Nap mint nap ujjongva kellene örülnünk a puszta létünknek. De az ostobák feledik ezt az adományt, s élveket hajhásznak. Elmennek a gazdagságuk mellett, amely az élet maga.
2. A halál mindig izgalmas, mindig rádöbbenti az embert, hogy mennyire élő és eleven, hogy mennyire sebezhető, s hogy mekkora mázlista volt, mert mindeddig megúszta; de ha valaki olyan hal meg, aki közel áll hozzánk, az kiváló ürügy arra, hogy az ember egy időre kiforduljon önmagából, és olyasmit tegyen, ami egyébként megbocsáthatatlan lenne. Micsoda élvezet igazán ocsmány módon viselkedni, miközben az ember csak úgy fürdik a nagy együttérzésben! Iain Menzies Banks
3. Ilyen az élet! Öröm és fájdalom... remény és félelem... és főként változás. Állandó változás! Nem tehetünk ellene semmit. El kell engednünk a régit, és magunkhoz ölelni az újat... s meg kell tudnunk válni mindentől, amit valaha úgy megszerettünk. Bármily édes is a tavasz, át kell hogy adja helyét a nyárnak, a nyár az ősznek. Születés... nász... halál. Lucy Maud Montgomery
4. A tudomány olyan, mint a fák sorsa tavaszkor: Mind kivirágzik, s csak nyárra gyümölcse vagyon. Vitkovics Mihály
5. Az élet egy befejezett, kész feladat, amelynek elviselésétől senki sem kíván idő előtt megszabadulni. Végigélik az emberek az életüket, mint az esztendő különböző évszakai tökéletes bizonysággal következnek. Mindenkinek van tavasza, piros nyara, hosszadalmasan ásító ősze, megnyugtató tele. Élet, amely pontosan igazodik a kalendáriumhoz. Vannak fiatal napok, vannak öreg napok, jönnek és mennek ködök, szomorgó esők, májusok, novemberek, jó és rossz kedvek, ájtatosságok és káromkodások, betegségek és ropogó egészségek. Senki sem csodálkozik az életen, amint nem lep meg különösebben a tavasz áhítatos napsugara és nem váratlan az ősznek mogorvasága. Bolond az, akinek nem tetszik, hogy elmúlik a nyár. Okos ember megnyugszik a tél hótakarója alatt, az örökös némaságban, az emberhangtalan magányban. Krúdy Gyula
6. Némely szavunk olyan dagályos már, hogy el sem fér a szánkban. Minden édes! Még a keserûen virágzó rózsa is. A tudatlanság, az virágzik édesen, attól látjuk így leegyszerûsítve, fejük tetejére állítva a dolgokat.
7. A halál öntelt, de büszke aktus; a nemlét felé fordulva a méltóságot választjuk, hiszen van valami immanensen szégyenteljes a létezésben, az életben, létezni olyan, mint hangosan eregetni vacsora közben, lenni - szánalmas, nevetséges, kínos. Szczepan Twardoch
8. Az ostobaság hol csurran, hol csak cseppen, hol csordogál, hol pedig árad, de mindenütt jelen van. Nincsenek határai, nem ismer korlátokat. Olykor csendesen csobog, egész elviselhetően, máskor meg egy helyben poshad, mint az iszap, megint máskor hirtelen nekilódul, mint a földrengés vagy a tengerár, mindent elnyelve, csúffá téve, bemocskolva, ami csak az útjába kerül: az ostobaság mindenkit besároz. Sőt, azt sem átallja közben a fülünkbe sugdosni, hogy mindannyian vétkesek vagyunk benne. Jean-François Marmion
9. A szerelem olyan, mint a gyöngyvirág: amíg virág, addig éltet, ha gyümölcs lesz belőle, akkor megöl. Pedig az a gyümölcs: a féltés. Jókai Mór
10. A gyûlölet olyan, mint a lappangó rákos megbetegedés, szétmarja a személyiséget, és eleszi az élethez szükséges egységet. A gyûlölet elpusztítja az ember érzékét az értékek iránt és az ítélőképességét. Arra készteti, hogy a gyönyörût visszataszítónak lássa, a visszataszítót pedig gyönyörûnek, arra készteti, hogy összetévessze az igazat a hamissal, és a hamisat az igazzal. Martin Luther King