Michael Schur

Miként élhetnénk erkölcsösebb életet? (...) Nos, legyünk őszinték, azért nem mindenkinek okoz gyötrelmet ez a kérdés. Minden lelkiismeretes állampolgárra jut jó sok csaló, hazug és a Wall Street farkasára hasonlító gazember, akik szerint az erkölcsi szabályok értelmetlenek, hiszen csak akadályt gördítenek céljaik elérésének útjába.

A kudarc fájdalmas, és kellemetlenül érezzük magunkat tőle, de sajnos elengedhetetlen ahhoz, hogy új dolgokat tanuljunk.

A kudarc nem más, mint a próbálkozás, a tanulás és a fejlődés természetes mellékterméke.

A filozófia nem más, mint az elképzelések sûrû, sötét erdeje.

Ha megkérdeznék ezer embert, hogy szerintük elfogadható-e, hogy az ember egy jó nagyot behúz a barátjának minden ok nélkül, lefogadom, hogy mind az ezren nemleges választ fogalmaznának meg. Az is igaz, hogy ha a kérdést online szavazásra bocsátanám, akkor 70-30%-os arányban azok győznének, akik szerint érdemes lenne behúzni a barátunknak ok nélkül. Az internet maga a pokol.

A filozófiában amikor felteszünk egy kérdést, sokszor előbb lépnünk kell egyet hátra, és ötven másik kérdést kell feltennünk ahhoz, hogy tudjuk, biztosan a jó kérdést fogalmaztuk-e meg.

Ha nem vigyázunk, személyiségvonásaink és szokásaink idővel lassan. de biztosan berögzülnek. (...) Viselkedésünk mély barázdákat váj egyéniségünkbe, mint ahogy egy nehéz fotel lába belenyomódik a puha szőnyegbe, és idővel egyre nehezebb kitörni ezekből a berögződésekből.

Kulturális szempontból rengeteg dolog tud bántóvá válni szinte egyik pillanatról a másikra.

Ez egy klasszikus filozófiai trükk: bedobunk néhány elgondolkoztató kérdést majd azt mondjuk: "A szerző a választ az olvasóra bízza." A filozófiaprofesszorok folyton ezt csinálják. Szerintem ez roppant igazságtalan, emellett az oktatói felelősségük teljes megcsúfolása is egyben. De akkor miért csinálják? Ennek eldöntését az olvasóra bízom.

Legtöbbünk nem élvezi különösebben, ha félre kell vezetnie másokat, azonban a társadalmi fogaskerekek sokkal jobban forognak, ha olykor megolajozzuk őket egy-egy ártatlan hazugsággal.

Mind az ókori, mind a modern filozófiai iskolák jelentős része időt fordít arra, hogy dicsőítse a legokosabb és legmûveltebb egyedeket, illetve hogy bebizonyítsa, hogy az ember különb más teremtményeknél, hiszen képes a gondolkozásra, a logikai levezetésekre és a filozofálásra. Ezek az érvek teljesen logikusak egészen addig, amíg a nyári szünetben nem vagy tanúja annak, ahogy egy csapat főiskolás srác süvít a habokon egy motorcsónakban, miközben vízipisztollyal lövik egymás szájába a vodkát. Na, ekkor kezdesz majd el azon gondolkodni, hogy a vidrák és a pillangók talán sokkal normálisabb életet élnek, mint az ember.

Bármennyire különcök, idegesítőek vagy kiszámíthatatlanok is tudnak lenni környezetünk tagjai, mivel kénytelenek vagyunk együtt élni velük, szerintem jobb, ha velük együttmûködve próbáljuk felállítani az erkölcsös viselkedés határait, nem pedig absztrakt módon, az ő kizárásukkal. És persze nekik is jobb, ha ugyanezt velünk együttmûködve teszik.

Csak azért, mert valamit nehéz megfogalmazni, még nem biztos, hogy fel is kell adnunk a megfogalmazására irányuló törekvéseinket.

Ha saját magunk jólétét igyekszünk emelni, azt nem szabad a közösség kárára tennünk, vagy olyan módon, ami a környezetünkben élőknek szenvedést okozna. Ehelyett arra kell törekednünk, hogy a közösség egészsége és virágzása legyen a legfontosabb prioritás számunkra.

Miért kell visszatolnunk a bevásárlókocsit a gyûjtőszigetre? Mert ezzel segítünk másoknak, márpedig kizárólag más embereken keresztül lehetünk mi is emberek. Mindennapi életünkben, amikor annyi probléma, bosszúság és kérdés kavarog bennünk, könnyû (és csábító) megoldás, ha az ember beletemetkezik saját elméjébe, és csak olyan dolgokat tesz, amivel megkönnyíti saját életét, és enyhíti az általa megtapasztalt fájdalmat. De lássuk be, ez nincs rendben. Nem egyedül élünk ezen a bolygón. Csak egy porszem vagyunk a nagy egészben.

Aki annyira korlátozza saját magát, hogy nem mer megkockáztatni egy apró kuncogást sem egy olyan poénon, amit esetleg mások nem találnak viccesnek, illetve aki nem meri megosztani, mit gondol a világról, mert attól fél, hogy mások nem értenek majd egyet vele, iszonyatosan unalmas emberré válik.

Az individualizmus lényege az, hogy az ember különleges és többdimenziós lény, ami arra ösztönöz minket, hogy foglalkozzunk azokkal a dolgokkal, amelyeket szeretünk és amelyeket mindenképpen meg akarunk tapasztalni. Ha nem gondozzuk a személyiségünk kiskertjében elvetett magokat, akkor nem is vagyunk igazán emberek.

A filozófia igen gyakran foglalkozik azzal, hogy feltárja az emberi tettek és vágyak zavarba ejtő aspektusait. Az ember valóban egy igen furcsa teremtmény.

A jótékony adományozás lényege, hogy a pénz a lehető leghatékonyabban kerüljön át azoktól, akiknek van, azokhoz, akiknek szükségük lenne rá.

Az adományozás a mai világban már egyszerû matematika. Sok milliárd ember szorul segítségre, a vagyon pedig kevesek kezében összpontosul.